Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Most mit kezdjek ezzel az...

Most mit kezdjek ezzel az egésszel?

Figyelt kérdés

Falun élek még a szülői házban 25/F vagyok. Sose voltam teljesen százas. Majdnem kisegítő suliba kerültem rendes helyett. Az általános iskola első osztályát úgy tudtam elvégezni, hogy szüleim egész délutánokat tanultak velem, mert magamtól nem ment volna. Azóta is túl erősen függök tőlük. Általánosban mivel gyakran voltak dühkitöréseim a többiek sokat szekáltak, többször, nem túl durván de meg is vertek. Barátaim nem voltak. A gimiben lett legalább két barátom, bár közös programunk maximum 20 volt azóta is. És az egyetem szétsodort minket. A lányokkal való kapcsolatomról ne is beszéljünk, sose volt barátnő, sőt egy randit se tudtam összehozni. Gimiben az volt a terv eleinte, hogy felmegyek Pestre egyetemre. De végül megijedtem attól, hogy kollégiumba kellene mennem, és oda mentem egyetemre, ahol a gimit is elvégeztem.


Az egyetem első félévében évfolyam első lettem. Második félévbe kijött rajtam a depresszió, így alig lettek meg tárgyaim. Gyógyszerek mellett egy félév csúszással el tudtam végezni az egyetemet. 2016 júniusában lettem gazdaságinformatikus. Viszont mindig csak a tárgykara koncentráltam, meg világ életemben lusta voltam, így használható programozói tudásom nem lett. A diploma megszerzése miatt nagyon boldog voltam, így elhagytam az antidepresszánst is.


Folytatni akartam volna MSC-n, hogy legyen egy kis időm még emberileg fejlődni, hogy tényleg képes legyek dolgozni. De csak levelező indult el. Mivel gondoltam kimennék ERASMUS-ra (ami tőlem irreális elvárás lenne) elkezdtem a levelezőt, úgy hogy nem dolgoztam mellette. Belefogtam egy túl nagy informatikai projektbe, amibe beletört a bicskám. Illetve kocsit vezetni is meg akartam tanulni, de az se jött össze. Aztán azóta kb. csak otthon ültem és bedepiztem, ez volt 2016 őszén.


2017 januárjában elkezdtem újra antidepresszánst szedni, majd jártam egy hónapot nappali MSC-re is. Márciusban meghalt a nagypapám. Utána továbbra is otthon voltam, úgy nézett ki, hogy kicsit helyre rázódok, lassacskán sikerült nagyon kevés szakmai tudást is felszednem. 2017 novemberétől 2018 januárjáig távmunkás junior webfejlesztő voltam, amiben jól is éreztem magam. Majd egy újabb távmunkás ajánlat miatt KATA-s egyéni vállalkozó lettem. De ebből a szerződésből két hónap után kitettek, mert nem voltam elég jó. Majd lett egy két kisebb projektem a tavasszal.


Májusban kiderült, hogy Édesapám meg fog halni agydaganat miatt. Mivel, hogy ő tartott el anyagilag minket, és nagyon jó ember is volt, ez persze megviselt. Augusztus elején úgy nézett ki, hogy bekerülök egy ígéretes távmunkás csapatba, amiről kiderült, hogy nem is ígéretes, szervezetlen is volt, illetve én is kevés voltam oda. Szeptember elején kirúgtak onnan is.


Augusztus végén Apa elszenderült. Az Anyagi biztonságot nem tudja többé megadni. Most két webfejlesztői szakmai projekttel küszködök itthonról. Illetve csak tolom őket magam előtt.


Perpillanat szakmai tudásom nagyon a nullához van közel. Tehát elköltözve se tudnék igazából melót találni a szakmában.


Még egy pár hónapig lenne lehetőségem itthonról fejleszteni magam a szakmában, aztán el kellene mennem akárhová dolgozni, amihez nagyon nem füllik a fogam. Világ életemben utáltam dolgozni. Most szívem szerint visszamennék a múltba helyrerakni a dolgokat, vagy csak eltűnnék a semmiben. Napról napra rosszabbul érzem magam, úgy érzem, hogy haldoklik a lelkem.


Az elmúlt pár évben voltak iszogatós időszakaim is. Most nem jutok piához, de szívesen innék.


Hosszú lett, de így se tudtam mindent leírni, ha kérdés van, szívesen válaszolok. Köszi, ha végigolvastad.



2018. okt. 17. 09:08
 1/8 anonim ***** válasza:
Szia. Én is hasonló cipőben járok. Bár nekem meg mindkét szülőm él hála Istennek. Szóval én sem tudok dolgozni az állapotom miatt. Bipoláris elmezavarom van, így képtelen vagyok bárhova is beilleszkedni. Munka azért nem megy mert képtelen vagyok elviselni az ottani légkört. Pánikrohamaim lesznek, szóval nekem az nyújtott segítséget hogy minden napra be van tervezve valami. Sokat olvasom a Bibliát, és imádkozom is, Hiszek abban hogy egyszer minden jobbra fordul. Sokat segít nekem az hogy Isten megígêrte hogy hamarosan véget vet minden szenvedésének. Feltámasztja a halottakat, és elhoz egy olyan világot ahol megszűnik minden rossz. Ez segít elviselni a megpróbáltatásokat.
2018. okt. 17. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:

Elolvastam.

Azért ez a webfejlesztős progamozás dolog nem olyan rossz. :-)

Lehetnél freelancer szabadúszó.

Ezeket nyomjad,és ha inni akarsz igyál.

A csaj dolgot próbáld meg először hivatásossal.(rosszlanyok.hu ,videkilanyok.hu )

Csak előre nézz,ne a múltba !

2018. okt. 17. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Papíron vagyok csak webfejlesztő, valójában nem igen értek hozzá, önálló szakmai munka végzésére nem vagyok képes. eléggé infantilis jellem is vagyok még. elméletben most is szabadúszó webfejlesztő vagyok, de gyakorlatban csak nyűglődöm vele. Sose szerettem dolgozni. Pár éve még reménykedtem, hogy na majd informatikusként a jó fizetésekkel legalább meg tudok valósítani egy két olyan dolgot, amihez pénz kellene, de látom, hogy sosem lesz szép életem. eddig kb. mindenem megvolt ingyen, most meg egy rosszabb életszínvonalért is el kell majd mennem dolgozni..., és azzal a tudattal, ha normálisan csináltam volna a dolgom a múltban, akkor lehettem volna valaki.
2018. okt. 17. 10:56
 4/8 anonim ***** válasza:

Tanulj meg 1-2 nyelvet jól és menjél el IT céghez, pl. Székesfehérváron IBM, Debrecenben IT Services.

Nyelvekből magán nyelvtanárként is fenn tudod tartani magad.


Tanuld meg, hogy a munkát nem lehet elkerülni, valamiből élelmet kell teremteni magadnak.


Keresd Istent, élő istenhit 100x-osára növeli a küzdőképességet.

2018. okt. 17. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Vagy menj el targoncásnak, kamionsofőrnek,s tb.
2018. okt. 17. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Több problémád is van, egyik, hogy a személyiséged még kicsit éretlen, de az is látszik, hogy fejlődőképes, hogy fejlődsz.

Egy másik komoly gond, hogy VALAKI szeretnél lenni- ezt te magad írod, ha nem is szó szerint.

Tudod ki a Valaki? Az, aki jól érzi magát. Ennyi, ilyen egyszerű. Mindenki más lúzer. Amikor azt mondom,hogy lúzer, nincs benne semmi lenézés, pusztán a tényt írtam le: vesztes, mert boldogtalan.

Neked nem kell mondanom, hány világsztár, világhírű művész lesz öngyilkos vagy reménytelen drogos. ( Jut eszembe: ne igyál soha többé egy kortyot sem, ez neked életveszélyt jelent) Ők valakik voltak, de mire mentek vele? Most simán hullák.

És be kellene csajoznod. Szerintem ez az egyetlen, ami kihozna a mostani állapotodból. Valahogy oldd meg, bármi áron,akkor is, ha fizetni kell érte.

2018. okt. 18. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim válasza:
Nagyon sajnálom édesapád halálát, de ha ez nem volt elég ahhoz hogy felnyissa a szemed a világ arra az elképesztő tényre hogy nem élsz örökké, minden adott megvan a papírod hogy webfejlesztő vagy, már csak el kellene kezdened élni, harcolni és tenni a vágyaid eléréséért, ne aggódj a nők nem esznek meg, hülyeség a rosszlányok mert onnan nem fogod megkapni azt a valamit amire te vágysz. Én is voltam hasonló helyzetben, végy erőt magadon és fogj neki. Az internet a mérhetetlen tudás tára, nézz végig pár fejlesztő videót, csináld meg a munkád tisztességesen és hidd el meg fogsz könnyebbülni és rákapsz az ízére, ha csak sajnálod magad és farkasszemet nézel a világgal egy papucsban, hidd el alul maradsz. Hajrá!
2018. okt. 19. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Az írásodból az jön le, hogy nagyon alábecsülöd magad. Ha az informatikai dolgokhoz értesz, és diplomát szereztél belőle, akkor érdemes lenne ezt még tovább fejlesztened, hiszen ha van diplomád, amögött muszáj, hogy álljon valamiféle tudás, ne mondd, hogy nem.

Szerintem érdemes lenne az informatikával, programozással kapcsolatos pályákon gondolkodnod, akár tanulni még valamennyit, és utána elkezdeni dolgozni, mondjuk egy cégnél.

Azt nem tudom, most szedsz-e antidepresszánst, de ha nem, akkor kéne, és ha igen, mégis ilyen állapotban vagy mellette, cseréld le.

És ne ostorozd magad, ne tartsd magad hülyének, mert egyáltalán nem vagy az. Csak szétestél, és össze kellene szedned a darabkáidat, mert tudsz te, ha akarsz, és igenis rengeteg mindenre képes vagy, viszont a mentális gondjaid kikészítenek.

Egyébként én is beszélhetnék saját magamról tök pesszimista módon, mert mondjuk évekig programoztunk informatikaórán gimiben, és míg mások teljesen jól megtanultak programozni mindenfélét, én - nem, nem túlzok - örülök, ha egy egyszerű fekete csíkot meg tudok húzni Delphiben. Neked meg diplomád van programozásból. Szóval érted, különbözőek vagyunk, ki ebben tehetséges, ki abban. De ez senkit sem tesz hülyévé vagy rosszá.

2018. okt. 23. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!