Van élet a szekta után? Hogyan kezdjek új életet, mindent újra?

Sziasztok!

Szeretném megosztani a történetemet, hogy (lelki) segítséget, tanácsot tudjak kérni, mert arra most nagyon nagy szükségem van.

Három évig voltam tagja egy keresztény közösségnek (szektának). Nem Hit gyülekezet, se nem Jehova Tanui, se Scientológia, bár a nevét most inkább nem szeretném még egyelőre felfedni.

Három napja, hogy otthagytam a közösséget, akkor sokalltam be. Azóta nem találom a helyem, nem tudom kivel megosztani az érzéseimet, gondolataimat, ugyanis a 'barátaim' az általam elhagyott közösség tagjai, akik amióta megtudták, hogy otthagyom, úgy kezelnek, mintha soha nem is ismertük volna egymást.

Eleinte jól éreztem magam a közösségben, voltak jó(nak tűnő) istentiszteletek, bibliaórák, játékos délutánok, és hasonlók. Amíg új volt számomra, és amíg minden alkalmon ott tudtam lenni, minden jó(nak tűnt) volt. Azt éreztem, hogy szeretnek (utólag rájöttem, hogy ez a szekták egyik jellegzetessége az ún. love bombing, a "Jézus szeret téged, és én is. stb. stb.), elfogadnak. De csak addig volt ilyen idill a légkör, amíg minden alkalmon ott voltam, mindent úgy és akkor tettem, ahogy a vezető kérte.

Amikor változott az időbeosztásom, például a munkabeosztásom miatt, így pl. nem tudtam ott lenni minden alkalmon. Kezdetben ezt tolerálták is, de a türelmük igencsak fogyott...és egyéb ún. feltételeket szabtak. (Persze nem mondták ki, hogy ez és ez ennek és ennek a feltétele, de indirekt módon mégis ezt tették). Például, ha úgy esett a műszakom, hogy vasárnap nem tudtam menni istentiszteletre, de el tudtam menni más napon bibliaórára, vagy a délutáni foglalkozásokra, akkor a vasárnapi távollétemet szóvá tették. Ha pedig úgy adódott, hogy tényleg nem tudtam ugyanazon a héten se istentiszteletre, se bibliaórára menni, de volt lehetőségem (még ha fáradtan is, de) elmenni a más egyéb közös programra, akkor még jobban próbáltak lelkiismeret-furdalást kelteni bennem. Majd volt, hogy ki is mondták, hogy ne csak az egyéb közös foglalkozásokra menjek. Inkább oda se menjek, ha nem vagyok hajlandó pl. az istentiszteleten részt venni (a munkarendemet pedig nem én szabom meg...).

Ilyenkor, sajnos nagyon rosszul éreztem magam lelkileg, mert ugye már hozzájuk szoktam, a közösségen kívül nem volt igazából barátom. Ezért próbáltam megtenni mindent, hogy ne maradjak el sokat, vagyis próbáltam megfelelni nekik...

De az utóbbi időben már nagyon ambivalens érzéseim voltak, eljutottam arra a pontra, hogy felismertem, hogy ez a közösség teljes mértékben kontrollálni akar. Tudom,

hogy egy közösségnek vannak ún. szabályai, amit be kell tartani, a közösség működésének érdekében. De ez ebben az esetben ezen már nagyon is túlment.

Igazából ők osztották be az időmet, ők szabták meg, hogy kikkel tartsam a kapcsolatot (programok szervezése, stb. miatt nem volt igazából ún. szabadidőm). Mit tanulhatok, azt illetően is kritika ért...például nagyon rossz szemmel nézték, hogy korábban vallásfilozófiai tárgyat is tanultam egyetemen. Mert szerintük az Istentől eltávolít.

Harmadik napja, hogy nem mentem a közösségbe. Nem akarok visszamenni.

Ugyanakkor lelkileg nagyon rosszul vagyok. Rájöttem, hogy eddig ők irányítottak, kihasználva azt, hogy érdekel az istenhit, és ezt ők rosszra használták, amíg engedtem nekik. (Igazából a keleti tanok/istenhit azok, amelyeket szívem legmélyén a magaménak érzek.)

Most itt vagyok, teljesen egyedül... az egykori 'barátaim' a közösségben vannak. Azon kívül csakis felszínes kapcsolataim voltak. A szüleimmel élek, de velük sem tudom ezt megosztani, ők jók hozzám, de mégsem megy. Az egész eddigi hit, rendszer, napi időbeosztásom megsemmisült. Három napja nem teszek mást, csak elmegyek dolgozni (de oda is nagyon nehezen bírom elvonszolni magam), majd hazajövök, és alszom, vagy éppen sírok.

Hogyan kezdjem újra az életet most?

Hogyan térjek vissza a normális életbe?

Van élet a szekta után?

26, lány