Ha nem látom értelmét élni, akkor mitévő legyek?

Látszólag tökéletes életem van, szép vagyok, okos, sikeres, sokan szeretnek és szeretnének rám hasonlítani. Nincsenek anyagi problémáim, azt csinálom, amit elvileg szeretek, sikeres is vagyok benne. Sokáig sorolhatnám még, hogy mennyire kiváltságos helyzetben vagyok sok szempontból. Mégis azt érzem, hogy semmi nem tesz boldoggá. Több mint fél éve szakítottunk a volt barátommal, ő már azóta mással van, én mégsem tudom magam túltenni rajta. Nem merek nagyon erről másnak beszélni, mert szégyellem, hogy még mindig nem tudtam túltenni magam rajta, pedig nagyon csúnya vége lett, de 3,5 évig voltunk együtt. Többször voltam már pszichiáternél és mindig megállapítják, hogy nincs különösebben nagy bajom, most pszichológushoz kaptam időpontot. Legutóbb azt mondták borderlineom van, de az sem vészes, nem kell gyógyszerrel se kezelni. Nem tudom, mindig valahogy úgy sikerül előadnom magam, mintha nem lennék borzasztóan rosszul. Ehhez még hozzáadódik, hogy tényleg ránézésre minden tekintetben nagyon szerencsés vagyok, mások el se tudják képzelni, hogy ilyen élettel hogy lehet, hogy ne akarnék élni. Ehhez képest minden reggel sírva megyek dolgozni vagy iskolába, sírva alszom el és napközben is sokszor sírok. Ez megy több, mint fél éve. Ősszel volt egy öngyilkossági kísérletem, de sajnos nem jött össze. Nem is igazán értem minek maradtam meg, ha azóta egyszer sem voltam igazán boldog. Annyira boldogtalan vagyok, hogy fizikai fájdalomként élem meg, sőt sokkal jobban fáj, mint bármilyen testi fájdalom.

Nem tudom azonban azt eldönteni, hogy amit gondolok reális-e, hogy tényleg meg akarok-e halni, vagy van esélyem még arra, hogy egyszer újra boldog legyek. Mert ha sosem leszek az, akkor akármilyen csodás életem van, akármennyien is cserélnének velem, semmi értelme élnem, mert csak szenvedek. Azt érzem, hogy történhetne bármi az életemben, engem semmi nem tud már boldoggá tenni.

Eddig azt gondoltam, hogyha újra összejönnék a volt barátommal, akkor rendbejönnék, de már ebben sem vagyok biztos, mással viszont egyszerűen nem tudom elképzelni az életem, elborzadok a gondolattól is, hogy mással kelljen lennem.

Sok mindent próbáltam, passziváltam félévet, visszamentem egyetenre, dolgoztam, nem dolgoztam, egészségesen eszek, sportolok, alkotok, mentem bulizni, ittam sokat, drogoztam is, cigiztem, orvosnál is voltam többször, volt, hogy kaptam gyógyszert is, gyülibe is járok, bár nem vagyok nagyon vallásos, de szeretnék hinni. Kifogytam az ötletekből, de semmi nem segített. Semmi nem mulasztja el ezt a belső fájdalmat, nem akarom sajnáltatni magam, de nem tudom másképp mondani.

Van még valami teendőm, vagy már tényleg mindent megpróbáltam?