Tényleg ennyire kiábrándító a helyzet?

Először írok magamról és a velem történtekről, hogy kontextusba tudjátok helyezni az érzéseimet. Az utóbbi időben utolérte a családomat a baj. Nagyszülő rák, másik nagyszülő stroke, nagynéni szívroham, nagybácsi stroke, majdnem mindegyik unokatesó cukorbeteg, és még sorolhatnám. Az utolsó csepp a pohárban édesapám esete volt: közel a 60-hoz kapott most strokeot, és kiderült, hogy kórosan magas a koleszterinje és a cukra.

Természetesen utána jártam, hogy lehet elkerülni a bajokat, mert nem szeretnék én is hasonló sorsra jutni. És arra jutottam, hogy minden, amit egy áltag ember csinál, az egyenesen a korai halálozáshoz vezet papíron. Szörnyen borúlátó lettem, és lassan már semmit nem merek megenni. Nem merek már megenni egy tésztát vagy péksüteményt a glikémiás indexe miatt, nehogy cukorbeteg legyek 40 éves koromra. A zsírral kapcsolatban is kialakult a fóbiám, nehogy a magas koleszterin okozta érelmeszesedés miatt én is kapjak egy strokeot. Felvágottat már nem is merek venni, amióta az olyan cikkekkel van tele a net, hogy 20-30%-kal növelik a rák kockázatát a feldolgozott élelmiszerek, ezeken belül is főleg a húsok.

Egyrészt bennem van ez a szorongás, ami az egészségesebb étkezés felé terel, de így meg konkrétan ott állok, hogy akkor mégis mit lehet enni? Ugyanakkor kicsit szélmalomharcnak is érzem ezt, mert a családban senki nem élt úgy, amivel kiharcolta volna magának a bajt. Átlagosan étkeztek, és volt rajtuk mondjuk 5-10 kiló felesleg maximum.

Tényleg ennyire rossz a helyzet az átlag kajákat illetően, vagy most csak én vagyok ennyire borúlátó?