Az öngyilkosságot miért ítélik el?

Szevasz gyerek. Ahogy látom, még mindig élsz.

Igen, te látod rosszul.

Az erős nem a gyengét bántja, hanem a gyávát.

Gyenge az, akinek nincs elég ereje, de van AKARATA.

Gyáva az, akinek akarata sincs, mert a dolog könnyebbik végét fogja meg és eleve ebben is gondolkodik. Mint pl. te. Ez abból is látszik, hogy ebből az egészből a 140-es IQ-ddal felfogtál annyit, hogy bántunk. A szerény kis agyad odáig még nem fejlődött, hogy rájöjj: számodra az az igazi bántás, ha le se szarnak és hagyják, hogy elkallódj. Tudod gyerek, drámai kiselőadást tartottál itt arról, hogy te micsoda kyokushinkai szuper gyerek voltál. Elárulok valamit: 20 éve kyokushin karatézom. Voltál olyan edzőtáborban, amit a két legendás öreg (Adámy István és Furkó Kálmán) tartott? Én voltam. Még kezdőként. Egyik sensei sem arról volt híres, hogy érzékenyen simogatta a buksinkat, mert szegény gyerekek, hát őket nem szabad ám keményen fogni. Időnként az volt az érzésem, hogy vért fogok h.gyozni, de lefutottam, amit kellett, még ha majd bele is döglöttem. Volt olyan nap, hogy haza akartam jönni. (Ismerős? Fel akartam adni). Azért mentem a táborba, mert egyrészt érdekelt, másrészt ott volt az övvizsgám. Volt, aki hazament. Pedig akkoriban még nemigen volt divat idő előtt feladni valamit, mint ma. Aki hazament, annak nem lett meg az övvizsgája. Hazamentek, mert nem bírták az érzéketlen, kemény bánásmódot. Furkó Kálmán legendásan kemény ember, révén a szolnoki felderítők parancsnoka volt, az első magyar kommandóscsapat, a komondor kommandó kiképzője. Ő kemény volt fellépésben, hangerőben, mindenben. A mai napig hálás vagyok neki. Ugyanis amikor ő leordította a fejünket és mi azt hittük, hogy ez a szemét nem veszi figyelembe, hogy tizenéves gyerekek vagyunk csak, nem is gondoltunk bele, hogy dühöt, akaratot, küzdőszellemet és önérzetet ordított belénk. Ugyanis az ember utólag elgondolkodott azon, hogy miért is vagyunk ott. Ha akarunk valamit, akkor azért küzdeni kell. És megérte. Aki elment, az nem akart több ordítást hallani. Lemondott a táborról, az álmairól, a befizetett pénzéről. Mindenét eldobta, csak mert ordítottak vele. Ők bántásnak fogták fel. Én motivációnak. Szóval gyerek nekem nem kell kiselőadást tartanod arról, hogy milyen nehéz. Nem kell hatféleképpen megmagyarázni, hogy neked miért nem megy. Egyszer, egyetlenegyszer ebben a qrva életben adj bele valamibe 100%-ot! Magadból. Magadhoz képest 100%-ot. Tudod mi a te bajod? Soha az életben nem adtál bele még 5%-ot sem. Aztán beleütköztél az első falba és azóta azon nyavalyogsz, hogy te gyenge vagy és masszívan folytatod az önsajnálatot. Soha semmibe nem tetted bele magad még igazán, de már eldöntötted, hogy nem vagy rá képes.

"Ez olyan, hogy azt mondják, hogy 40 KM-et fuss le ! Egyszerűen valaki nem bír lefutni 40 kilómétert... valaki képes rá..."

aha...sikerült egy ritka rossz példát találnod, de akkor induljunk ki ebből, te akartad: első alapvetés, hogy minden fejben dől el. Amikor neked azt mondja valaki, hogy fuss le 40 km-t, neked máris az dobol a nyámnyila fejedben, hogy de te nem vagy képes annyira. Elindultál már? Megpróbáltad? NEM! még ott tartunk, hogy csak szó van arról, hogy fuss le ennyit. De te már trenírozod magad a kudarcodra, hogy ez neked nem fog menni. Tudod gyerek, amiről az előbb is csicseregtem, nem azt fogják bántani, aki nem tudja lefutni a 40 km.t. Hanem azt, aki meg sem próbálja, aki nem tesz meg mindent azért, hogy lefussa. Lehet, hogy 1 km után kidőlsz. Lehet, hogy nem megy több. Viszont qrvára nem mindegy, hogy milyen hozzáállással indulsz el. Ha olyannal, hogy igenis megteszed, tutira nem 1 km-t fogsz bírni. De ha mégis, már hős vagy. Mert mindent beleadtál és magadhoz képest óriási teljesítményt produkáltál. (Ja és az 1 km után még élsz, tehát van lehetőséged gyúrni a nagyobb célokra...)

a sportban is annak jár a tisztelet, aki ha alul is marad, de küzdelemben teszi ezt, nem pedig feladja, mielőtt el se kezdte volna.

Te a tűréshatárodon nyavalyogsz úgy hogy egy gramm erőfeszítést sem tettél még az életben., de már fel akarod adni.

És látod, megint a kifogásokat keresed és a felmentést magadnak, hogy szerinted miért nem alávaló és gyáva dolog egy megfutamodás. Rossz hírem van: alávaló és gyáva dolog. Azért, amit leírtam, leírtunk már sokan.

Semmi baj gyerek, vesztesekre, gyávákra is szükség van, ha másért nem, elrettentő példának. Legyél beszari, mint egész eddigi életedben, abban a kemény 19 évedben. Épphogy elérted a biológiai felnőttkort, de már élettapasztalat címén lobogtatod a baromságaidat. Hát csak lobogtasd sokáig, sajnáld magad, ülj még itt augusztusban is és addig szenvedd végig minden nap a te gyötrelmes kis életedet és beszélj még arról, hogy te majd egy szép napon jól megöngyilkolod magad. Gyerek, február 13-a egy hónapja volt. Azóta téped itt a szádat te nagy életunt. Ennyi idő alatt ezer hasznos dolgot tehettél volna.

azt írtad h régebben szeretted az életet

mi változott meg?

nem akarlak megbántani,de ez most komoly?

tényleg?

figyelj itt nem az életeddel van gond hanem a hozzáállásoddal.Te döntöttél úgy h nem nézel szembe a problémákkal,észrevetted őket de egyszer sem tettél ellenük semmit

De igen,észre vettem és le is írtam,h önmagaddal vannak problémáid...

de miért csínálsz belőle ekkora ügyet?

soha nem próbáltad megoldani őket?

Nos, kisfiam, csavarhatod jobbról, csavarhatod balról, a lényegen nem változtat. A baj a hozzáállásoddal van. Megmagyarázni húszféleképpen tudod, hogy miért vagy reménytelen. Elképesztő energiákat teszel a kifogások keresésébe.

Én elmondom neked egyféleképpen a lényeget: nem akarásnak nyögés a vége.

Terveid szerint meddig fogsz még azon drámázni, hogy megöngyilkolod magad?

A sivatagban is élnek emberek...

És kutat ásnak a túléléshez...