Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Hogyan lehet elfogadni a magányt?

Hogyan lehet elfogadni a magányt?

Figyelt kérdés

Sokan körülvesznek, de nagyon kevés emberrel érzem jól magamat. Nehezen oldódom fel, nehezen ismerkedem; ennek oka az, hogy túlzottan eltérő az érdeklődési köröm, mint az átlagos korombelieknek. Önzőség nélkül, értelmes vagyok, szeretek olvasni, mondanivalóval rendelkező filmeket nézni; túlzottan is érzékeny és ragaszkodó vagyok. Vagyis, ha valakivel jóban leszek, akkor nagyon könnyen el tudom fogadni, mint jó barát, ám ő leggyakrabban nem így gondolja, s ilyenkor én szenvedek... Nagyon sokan szeretnek, éppen azért, mert önmagamat adom, s nem akarok megfelelni az íratlan szabályoknak, ám mindenkinél csak második, harmadik, negyedik stb. vagyok, senki nem ragaszkodik úgy hozzám, hogy kettesben elmenjünk valahová, márpedig én nem nagyon szeretek több emberrel lenni, mert akkor már kitaszítva érzem magam ( a fent említettek miatt). Tudom, ez már bizony önzőség, de oly sokakat látok kettesben (nem párokat), akkor nekem miért nem lehet valaki, akivel hétköznapi és nem hétköznapi dolgokat tehetnék...


S persze, lányt mint szerelmet is keresem, bár azt nem ezen az oldalon akarom megtalálni.


Kérem hagyjuk a b*zizást, s csak olyanok írjanak, akiknek vannak érzései s a mondataiból esetleg profitálni is tudnék..


Ha valaki magára ismer, írhatna bizony levelet is



20- f



Tudom, hogy ez nem a legjobb hely ismerkedni, de már nincs más ötletem... gondoltam kipróbálom, hátha elérek valamit! :- )



2013. máj. 19. 20:00
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

Jelenleg turizmust tanulok, de a nyelvészet, s a humán tudományok sokkal jobban érdekelnek, viszont tudom, azokból nagyon nehéz megélni, és sajnos gondolnom kell a jövőmre is (biztonságos, fenntartható élet ...stb) Valószínűleg, egy filozófia szakon százezer barátom lenne, de legalábbis több, mint egy tömeg-turizmus szakon, viszont matekból nem vagyok túl jó, tehát más gazdasági tárgyak nem jöhetnek szóba.

Érdekelnek tehát a nyelvek, az országok, kultúrák, új emberek (és személyes sorsuk), valamint a csillagászat s az űrkutatás is. Vallásos vagyok, erről is szívesen beszélgetnék bárkivel, viszont ez is nagyon ritka a koromban.



Külsőmmel nincsen semmi gond, na nem áll le miattam a forgalom az utcán, de azért nem tartom rondának magamat; sportolok és adok a kinézetemre, öltözködésemre is. Bár ezutóbbi egyedi, azt meg kell hagyni. :)

2013. máj. 19. 22:49
 12/23 anonim ***** válasza:
Én 24 éves vagyok, de nekem is ezek a problémáim. Én elköltöztem külföldre, hátha jobb, de nem. Én nem tudok azzal változni, hogy egy más országba kerülök,
2013. máj. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:

szintén sok dologra magamra ismerek az általad leírtakból..ha gondolod beszélgethetnénk is:)

19/L

2013. máj. 19. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
100%
a "lelki társadat" keresed, aki ugyanúgy gondolkodik mint te és fizikailag is úgy vonzódik hozzád ahogy te hozzá. Rohadt nehéz ügy:)
2013. máj. 19. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim válasza:
Én tökre megértem amit érzel. Nálam is pont ugyanez van csak velem még szemétkednek is az állítólagos barátok a hátam mögött.. 6 éve kínoznak néha jól viseltem néha meg kevésbé de fél év pánikbeteg lettem az elfojtott szenvedések miatt és azóta nehezebb elviselnem a magányt. De próbálom magam azzal vigasztalni hogy ennyi szar után már valami jónak is jönnie kéne. Meg hogy biztos van olyan ember akinek kisebb baja is nagyobb annál mint az egyedüllét. Szóval igyekszem kicsit pozitívan gondolkodni meg minden de nagyon nehéz. Igazából nagyon tanácsot nem tudok adni ezt neked kell kitapasztalnod hogy hogy éld túl. 14/ L
2013. máj. 20. 03:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:

Velem is pont ugyanez van.:(

Sajnos ez ellen nem tudsz mit tenni.Akkor fogod megismerni a barátodat, amikor a legkevésbé számítasz rá.

13/L

2013. máj. 20. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

14- mit értesz a 'fizikai vonzódás' alatt ?


15- sajnálom, a helyzeteted, remélem ki tudsz belőle mászni, mert annyira azért nem borzasztó a magány, hogy emiatt mentális problémáid legyenek! 'Egyedül élni lehet, csak nehéz.'


16- tudom tudom, akkor jön el, mikor legkevésbé számítok rá. Egyszer például egy hónapot voltam Balatonon, tök egyedül egy szállodában laktam, s máshol dolgoztam. Három hétig senkivel nem beszéltem (mondjuk ma már biztos ismerkednénk azért na mindegy), s utolsó héten a 300ból pont a mellettem lévő szobába költözött be egy általános iskolai évfolyamtársam s a családja,akikkel eszméletlen jól éreztem magam, pedig nem számítottam rájuk. S igen az ilyen dolgok éltetnek , s éltessenek mindenkit!

2013. máj. 20. 10:48
 18/23 unbelieveable ***** válasza:
velem is ugyanez van... csak mert nem állok le minden hülyével jópofizni a suliban, nem sokat beszélgetek az osztálytársakkal, nem vagyok r*banc, nem volt még barátom 16 éves létemre, már nem is illek bele a közösségbe... 16/L
2013. máj. 20. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:

"14- mit értesz a 'fizikai vonzódás' alatt ?"


pont azt amit te: hogy ránézel és tökéletesnek látod.minden részét.

2013. máj. 20. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:

Szinte egy az egyben rám is jellemző az, amit írtál.

Ha már ismerkedés, akkor én is írok magamról pár szót :) Én nem követem a divatot, sőt inkább szembe megyek vele ezért mindig is kicsit kilógtam a sorból. Intelligens embernek tartom magam. 16 éves koromtól van "életcélom" azaz, hogy lehetőségeim szerint jobbá szeretném tenni a világot, és e szerint próbálok élni. (hú, de nagy szavak így kimondva, leírva :D). Ebből ered, hogy rendkívül tudatosan élek. Most szereztem közgazdász diplomát és úgy gondolom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik nem lettek agymosott zombik a főiskola/egyetem után.

Nem vagyok túl kommunikatív, és én is igen nehezen oldódom fel társaságban. Nagyából ennyi jutott eszembe.

23-F

2013. máj. 20. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!