Hogyan lehet elfogadni a magányt?

Óóó... Ahogy sokan írták előttem, én is magamra ismerek a soraidból...

Elég kalandos életem volt "ifjabb éveimben", azt is mondhatnám, egy ideig még központi figura is voltam egy-egy társaságban. Aztán minden megváltozott. Nem tudom miért, hogyan, pontosan mikor, de elkezdtem eltávolodni az emberektől, elmartam magam mellől a barátokat és nagyjából egyedül is maradtam. Gondolom, én választottam.

De közben meg vágyom a társaságra. Ha valakivel összebarátkozom, akkor ragaszkodom hozzá, keresem az alkalmat, hogy találkozzunk és beszélgessünk stb. De aztán valami mindig történik, elköltözik, más elfoglaltsága akad, ilyenek és nekem elmegy az egésztől a kedvem, inkább visszavonulok a kis vackomba és maradok egyedül.

Egyértelmű, hogy senki életében sem lehetek én a legfontosabb, ezzel nincs is problémám. De mikor valaki számomra éppen a legfontosabb és én neki csak a sokadik vagyok a listáján, az kicsit zavaró. :) Tehát jön az önvédelmi reakció és kiirtom magamból azt a fene nagy fontosságot, ami irányába táplálok. :)

És amúgy sem nagyon találok hozzám hasonló példányt... Annyira csapongó vagyok, hogy általában én magam sem tudom mit is akarok. Hol ilyen vagyok, hol olyan, minden hatással van rám, mindent megélek és így elég nehéz hozzám alkalmazkodni, ha pedig én alkalmazkodom, annak frusztráció a vége.

Hajrá "különcök" tartsunk össze! :)

Nem tudom, hogy örüljek-e hogy nem vagyok egyedül vagy sajnálkozzam afelett, hogy a mai világba ennyien szenvednek a magánytól... :-/

Csináljunk egy klubot! :)

Chris, te egy p.öcs vagy. [link]

Csak vicceltem. Amúgy én sem tudtam eddig olyan barátságokat kialakítani, ahol én vagyok az első, mindenhol csak a második vagyok, harmadik, negyedik, utolsó. Csak olyan emberek mesélték be nekem, hogy én vagyok a legfontosabb, akik csak kihasználtak és ahogy találtak jobbat, persze leléptek. Bennünk lehet a hiba, nézz magadba. Ha már ilyen sokszor megtörténik valami, az nem véletlen. Amúgy én is eléggé kilógok a sorból mind érdeklődésben, mind stílusban, pedig nem vagyok egy hűdefeltűnő ember, nem járok rikító ruhákban, meg semmi ilyesmi, csak nem találok egyszerűen hozzám hasonló embereket. Vagyis van egy, akivel megértjük egymást, de tudom, hogy nála is csak második, vagy harmadik vagyok, mert amikor itt a legjobb barátja, akkor én teljesen feledésbe merülök. De sajnos ehhez hozzá szoktam. Pedig kifelé forduló vagyok és mindig érdeklődök az emberek felé, de nem nagyon kellek senkinek.