Egyedül élő felnőttek, és fiatalok, kik eldöntöttétek, hogy egyedül élitek életeteket! Mikor határoztátok el azt, s mi volt annak az oka?

Tinédzserként is elgondolkodtam rajta, de csak most sikerült igazán eldöntenem magamban, hogy egyedül szeretnék élni. Nagyon sok sérelem, megalázás ért gyerekkoromtól egészen mostanáig. Az alkalmazkodás, beilleszkedés nem igazán megy. Egyre többet gondolok rá, hogy milyen jó lenne egy lakatlan szigeten. A családom inkább lehúz, mint ösztönözne és úgy elég nehéz összeszednem magam, hogy közben nem tudom elfogadni a múltam, viszont kezdek kifutni az időmből, tehát most kell cselekednem. Vágyom az emberek társaságára, de van bennem egy nagyfokú megfelelési kényszer, ami szeretethiánnyal párosul és nem szeretnék egész életemben azért szenvedni, mert úgy érzem szinte már "könyörögnöm" kell egy kis törődésért, szeretetért. Lehet később máshogyan alakul, majd meglátom, jelenleg csömöröm van az élettől.

20L

Sok válaszadó mindenkitől elidegenedett életmódot ért a kérdés alatt - nekem rendben van a szociális életem, vannak barátaim, haverjaim is.

DE párkapcsolatot nem akarok. Nem egy egyik napról a másikra döntés volt, igazából valamikor 22-23 éves korom körül határoztam el, hogy nincs szükségem ilyen formában párra - most vagyok 32, és azóta is így vagyok vele. Nem egy drasztikus döntésről van szó, egyszerűen nem is jut eszembe, nem is érdekel a téma.

Okok:

- Amióta elmúlt a kamaszkori-kora húszas hormonbuzgásom, lényegében aszexuális vagyok. Nem érdekel a szex, csak a macera van vele, tudom élvezni de nem nagy vasz, a sok körülmény meg meh, francnak se kell. Egyáltalán nem vonzódom senkihez (semelyik nemből). Szex nélkül párkapcsolat meg nem működne.

- Soha nem voltam szerelmes, és soha nem éreztem intim vonzalmat senki iránt (beleértve ex kapcsolataimat is). A romantikus nyálzás, rózsaszín szemüveg meg ilyesfélék totál idegenek számomra. Nem szeretem ha megfognak, ha megcsókolnak, összebújnak velem, általában az ilyen taktilis ingereket nem csípem és el is hárítom (ha muszáj, egy ideig eltűröm). Egy ágyban aludni bárkivel meg kész horror, nagyon zavar. Ez elég ritka, és gőzöm sincs honnan ered. Így aztán a

- Alaptermészetem kapcsolati szempontból borzalmas, nem tűröm jól, ha bárki megsérti a személyes teremet, nem vagyok valami kompromisszum-képes és senki akaratának nem rendelem alá magam, makacsul független típus vagyok. Már maga a kapcsolat ténye fojtogató, mint egy csapda, én köszönöm, inkább szabadon szállok. :)

- Nincs rá igényem se, egyszerűen... nem érdekel a téma.

(elnézést a be nem fejezett mondatért, valahogy eltűnt a vége:)

"így aztán elég nyomorúság lennék annak, aki velem akarna kapcsolatot, nem lehetnénk egyenrangú felek, soha."

Van Emily Dickinsonnak erről egy verse, amit szeretek (Károlyi Amy fordítása)

Magányosabb lehet... (405)

Magányosabb lehet

Magányosság híján.

Már úgy megszoktam végzetem,

Egy másik béke tán

Megtörné a homályt,

Kamrám rőfnyi tere

A szentséget, mi tőle jő

Nem fogadhatja be.

Szokatlan a remény,

Betolakodna és

Megszentségtelenítené

A szenvedés helyét.

Tán könnyebb, ha kihagy

Erőnk, parthoz közel,

Mint elérni kék szigetem,

Hol megöl a gyönyör.

Nem döntöttem el, ezt senki sem dönti el szerintem. Hiányzik egy társ, de ugyanakkor baromi kényelmes így egyedül. Senki se pofázik bele a filmbe, akkor és ott vakarom meg magam amikor és ahol csak akarom. :DD

30/L