Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mit tudnék tenni az állandó...

Mit tudnék tenni az állandó letargiám és magányom ellen?

Figyelt kérdés

Már egy ideje tart nálam ez az állapot. Nem is tudom olyan üresség érzés hatja át a hétköznapjaimat,úgy érzem mintha az idő elképesztő gyorsasággal telne miközben velem nem történik semmi.Szó szerint semmi.Csak fekszem és arra eszmélek,hogy eltelik fél nap anélkül,hogy bármi értelmeset csináltam volna.A kötelező feladataimmal folyton elmaradásaim vannak.Talán a lustaságom miatt de elképesztő nehezen szánom rá magamat arra,hogy bármit is tegyek.Elég enervált vagyok,van olyan,hogy egy nap legalább 2 órát alszom napközben. Az iskolában az egész évben rosszul teljesítek.Sokszor nem járok be mert rosszul érzem magam (fizikailag) és emiatt lemaradok a tananyaggal, a dolgozatok megírásával. Van hogy minden erőlködésem ellenére elalszom órán. Már azok a tantárgyak sem érdekelnek amiket eddig szerettem. Otthon elég sok konfliktusom van ezek miatt. Rendszeresen én vagyok a fekete bárány szerepben. A hobbim sem igazán érdekel már. Eléggé keservesen tudok magamból egy képet,tanulmányt kiszenvedni.

Az önbizalmam egyfolytában ingadozik. Azt már elértem,hogy a testalkatomat viszonylag elfogadhatónak találom. Azonban az arcomat nem tudom elviselni. Nagyon ronda. Sajnos van egy sor genetikai rendellenességem ami ebben közre játszik. A kortársaim régebben ez alapján ítéltek meg és el. mostanra félek a korombeliek többségétől. Sajnos a környezetemtől,random ismeretlenektől is olyan visszajelzéseket kaptam amik felerősítették az önutálatomat. Amúgy is inroveltált jellememmel szélsőségesen visszahúzódóvá váltam. Nemszeretek nyilvános helyen enni és tömegközlekedésen utazni. Inkább egész nap a gép előtt ülök és olvasok. Úgy érzem, hogy teljesen életképtelen vagyok és egyáltalán nem ebbe a korba kéne élnem.

Majdnem három évig szerettem egy nagyon elvont fiút de nem mertem neki vallani az érzéseimről. Rettegtem attól,hogy visszautasít.Inkább csendben szenvedtem. Aztán szinte csodával határos módon megismerkedtem egy bölcsésszel. Elég fura figura eleinte önzőnek gondoltam de hihetetlen jó érzés volt hogy egyáltalán érdeklek valakit. Már egy ideje eléggé szerettem volna kapcsolatot és úgy gondoltam,hogy most talán van erre esélyem. Aztán kiderült,hogy ő nem szeretne semmi komolyat. Többször megbántott de engem ez sem érdekelt mert nagyon megszerettem. Eltűnt. A harmadik találkozó után nem kereste a társaságom. Illetve ez így nem teljesen igaz. Szeretett volna velem lefeküdni de én nem is ismertem igazán. Talán nem is akarta,hogy megismerjem. Nem hagyott időt. Inkább feladta. Tudom...nem voltam neki elég érdekes ahhoz hogy kapcsolatban gondolkozzon. Ez gyakorlatilag a visszautasítással egyenlő de ennek ellenére mégis tisztességesen járt el. Most egyfolytában azon marcangolom magam,hogy nem kellek senkinek,hogy egy selejt hulladék vagyok. Most már semmilyen formában sem tudom utolérni, pedig nagyon hiányzik. Eljutottam arra a szintre, hogy képet festek róla mert így valahogy még kapcsolódni tudok hozzá. Megpróbálom titokzatosra festeni, olyanra amilyennek a személyiségét éreztem. Közben ha az utcán látok egy párt össze szorul a gyomrom és úgy látom,hogy nekem soha sem lesz párom.Ilyenkor az a maradék életkedvem is elmegy. Mostanra tényleg azt érzem,hogy nincs értelme semminek.Ha holnap nem ébrednék fel azt sem bánnám.Arra is gondolok, hogy jobb lenne valamilyen fájdalom mentes módon végezni magammal,de ahhoz is túl gyáva vagyok.Így marad ez a lanyha szürkeség. Már próbáltam ebből kimászni Egy éve járok,jártam pszichológushoz de nem javult semmi, sőt egyre rosszabb lett úgyhogy,most már három hete nem voltam. Attól félek hogy megfogok őrülni.(ennek már mutatkoznak a jelei,fusztráltságom a közvetlen környezetem szóbeli szadizmusával próbálom enyhíteni.Örömöm lelem abban ha rajtam kívül más is szenved,) a családtagjaimat elmaróm magam mellől, a tanáraim sorra csalódnak bennem.


Mit tehetnék ha egyáltalán tehetek valamit?

Ti voltatok már hasonló helyzetben? Hogyan másztatok ki belőle?

Tudom,hogy ez így leírva nem annyira átérezhető de én már teljesen reménytelennek látom az egészet

18/L



2015. máj. 4. 21:54
1 2
 11/12 anonim válasza:

Hasonlóan vagyok, mint te. Csak 10 évvel idősebben és nem nőben.

Nem tudom, mi a megoldás.


Gondolom rá kéne jönni, hogy mi okozza a rossz kedvedet. Szerintem te tudod.

2015. máj. 6. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
0%
A búskomorság az oxigénhiányos lét legerősebb jele. Légzőgyakorlatokkal el lehet felejteni.
2015. máj. 6. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!