Lassan beleőrülök az egyedüllétbe. Mit tegyek? Fogadjam el a sorsom?

Lassan 30 (F) leszek es nincs párkapcsolatom. Ennek fő oka hogy egyszerűen rondának születtem.

Azért írok most is ide mert nincs kivel megbeszélnem ezt a dolgot.

Szóval, lakótarsakkal élek, de velük is és a munkatársaimmal is felületes a kapcsolatom. A rondaságom miatt ugyanis úgy szocializálódtam hogy nehezen alakítok ki kapcsolatot az emberekkel.

Lányokkal még nehezebben mert ők még jobban tudatosítják bennem az csúnyaságomat az elutasításaikkal vagy ha csak simán meglátnak.

Azt hiszem lassan már pszichológiai eset leszek, mert családalapítási terveim voltak mindíg is, de nem tudom elfogadni hogy valójában ezt nem fogom tudni véghez vinni.

Folyamatosan örlődök belül és keresem a megoldást, de nem találom. Ráadásul alapból távolságtartóak velem szemben akik ismernek.

Egyszerűen úgy érzem a fejem miatt olyan elcseszett, semmitérő az életem, amilyen.

Hogy lehet így élni?

Más is jár hasonló cipőben?