Lehet, hogy soha nem lesznek barátaim és párom sem?

Én is hasonló cipőben jártam.

Aztán ott voltak a szobatársaim, akik megtanítottak, hogy kell közösségben lenni. Aztán mivel nagyon sok zenét hallgatok, sokat járok bulizni, így ott meg is ismertem részegen olyan embereket, akikkel a mai napig jóban vagyok. Például, az első barátnőmet ask.fm-en ismertem meg, két évvel volt nálam idősebb.

Ő egy hatalmas visszajelzés volt, hogy igen, a társadalomban nekem is van helyem, attól független, hogy én a végtelenségekig alábecsülöm - alábecsültem magam. Igaz, rettentően sokszor érzem magamat "magányosnak", de ez csak azért van, mert rettentően társasági lény vagyok, és alapvetően az degradál le, ha nem megyek minden hétvégén valahová. Amíg nem voltam kolis, illetve középiskolás, csak az itthoni kis lyukamban ültem, a számítógépet nyomkodva, és nem beszéltem senkihez. Ennek is megvolt az előnye igazából, mert most van egy faxa szakmám. :)

Az ismerkedés nekem könnyen megy, azonban roppant válogatós vagyok, és sajnos beleestem abba a csapdába, hogy mindenkit az exemhez hasonlítottam. Őt szerencsére már elfelejtettem egy ideje, azonban még azóta sem sikerül mással a dolog... őszintén szólva, nem is tudom, hogy vágyom-e rá, meg lenne-e rá időm.

Szóval, hogy mit tehetnél lányként?

Hmm. Szerintem nem fogod elkerülni, hogy ne azt írjam, hogy próbálkozz más lányokkal barátkozni, akiken látod, hogy élnek is szociális életet, de nem a tablettás kisördögök, akik minden buli végén hazavitetik magukat valakivel.

19/f