Kezdőoldal » Ételek, italok » Sütés, főzés » Hogy kell rizst főzni?

Hogy kell rizst főzni?

Figyelt kérdés
Két tizenéves fiú testvérpár vagyunk. Most mi visszük a háztartást, és rizst szeretnénk főzni kettőnknek. Mennyi kell hozzá belőle kb és hogyan kell megfőzni? :D

2012. okt. 21. 18:18
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
48%
A sima főtt rizsnél szokás egy kicsi hideg vízben "átmosni" főzés után. Főleg akkor szokták így, mikor nem azonnal fogyasztják el az összeset. (Ezt azért tettem hozzá, mert az első említette a hideg vízzel átszűrést, és kis kommunikációs probléma lett belőle.) Miután átkavargattad a hideg vízben, már eheted is, nem szükséges olajban, zsírban átforgatni, sőt az elején sem kell zsírban, olajban megpirítani.
2012. okt. 21. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
Egy csésze rizs, két kanál olaj egy lábasba, alágyújt. Ugyanavval a csészével mérve két csésze víz másik edénybe, alágyújt. A rizst addig kevered, míg a másik edénybe főni kezd a víz. Ráöntöd a rizsre, takarékra veszed a lángot, félig lefeded. Néha keversz rajta és pont 8 perc múlva leveszed a tűzről, ekkor feded be teljesen,és beteszed a kikapcsolt!!!! mikrohullámú sütőbe. 10 perc múlva villával még forgasd át. Újabb 10 perc múlva eheted. (a rizst nem kell megmosni, mert tiszta, egy literes lábas elég, ebből legalább kétszer jóllaktok ketten)
2012. okt. 21. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Akkor sózd meg, mikor felöntöd. Mokkáskanál só elég hozzá. És minden jót nektek!
2012. okt. 21. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
73%
... az "oltári szemétládák vagytok" kifejezés még az én hétpróbás fülemet is sérti, pedig én öreg kondásoktól tanultam káromkodni. A szemétláda érthető, tehát az rendben, de az oltárt hagyd ki ebből a szóösszetételből. Kérlek.
2012. okt. 21. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%

Hú micsoda válaszok...én vendéglátós vagyok, az éttermi rizs így készül, de sok háziasszony így készíti, és nekem is ez vált be! Tehát:

Kettőtökre bőven elég egy bögre rizs, párommal ketten vagyunk, és ebből is szokott maradni, pedig párom elég nagy étvágyú, és én is imádom a rizst...tehát két tini fiúnak pont elég lesz. :) Lábasba teszek egy-két evőkanálnyi olajat, felhevítem (persze azért ne füstöljön, csak épp legyen meleg, másképp megég a rizs). Aztán mehet bele a rizs, én nem szeretem megmosni, mert akkor nem pirul meg rendesen...szóval bele a rizs, 1-2 percig forgatom, és ekkor sózom meg, mert sokkal jobban felveszi a sót, mint a vízből. Addig pirítom, míg kifehéredik, mondjuk én szeretem ha picit barnás lesz, mert úgy finomabb. :) A rizs mennyiségéhez képest 2x-es forró, de nem forrásban lévő vízzel kell felengedni. Óvatosan, mert kicsap egy kicsit a gőz. Aztán átkeverem, lefedem (gőzkiengedős fedőm van, ha nincs ilyen, akkor legyen egy kis rés), és takarékon 10-12 percig főzöm. 1x-2x meg lehet keverni. Addig főzöm, míg a teteje lyukacsos lesz (ekkor főtte el teljesen a levét, viszont figyelni kell, az alja le ne égjen, de túl sok víz se legyen már közte. Ekkor elzárom a főzőlapot, félrehúzom és egy félbehajtott konyharuhát teszek a rizs meg a fedő közé, így hagyom kb. 15 percig párolódni. Étteremben sütőben párolják ki, de úgy nem érdemes. Aztán át kell keverni tálalás előtt, és kész. Nekem így mindig ízletes, finom pergős a rizsem.


Átmosni pedig nem kell, jól kell kipárolni és nem lesz ragacsos. Ha átmosod, akkor elég ízetlen lesz, ettem már olyan rizst, és borzalmas (persze ízlések, és pofonok, kinek hogy ízlik, nem akarok emiatt senkit bántani). Ilyet se hallottam még, hogy úgy főzni, mint a tésztát...de hát ki hogy. :)

2012. okt. 21. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 Malats ***** válasza:
100%
Elsö válaszolonak üzenem hogy amit irt bonyolultabb két tizenévesnek. Halál egyszerü rizst fözni. Kimérsz annyit amennyit szeretnétek megenni, azt lepiritod egy pici olajon, majd pontosan kétszer annyi forro vizzel(csapbol kiengedett is tökéletes) felöntöd. megvárod amig el nem kezd forrni, utána kis lángra leveszed, és fedöt rá. kb 15 perc mulva ránézel, és ha már látod hogy nincs rajta viz, üreges kicsit a felszine, leveszed a gazrol , és hagyod még 10 percig fedöstül állni. a sozas mehet már a piritasnal. miközben fö , ne keverd meg egyszer se. ne piszkalj bele.
2012. okt. 21. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
100%

én itthon csak olyan rizst ismertem, hogy lemosom a rizst, olajon párolom. hagymával főzöm kétszeres mennyiségű vízzel - ahogy a többség írta. A nokedlihez meg a liszthez adom a vizet.

A németeknél -akik nem tudnak főzni- láttam ezt a főzés utáni, a csirizt lemosó utólagos öblítést, meg a nokedlinél a vízbe ment a liszt, amennyit felvett. A vöröshagymát meg a tenyerűkben vágták bazi nagy darabokra ....

így is lehet főzni ...

2012. okt. 21. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!