Többségében igaz, hogy párválasztásnál a fiúk az anyjukat, a lányok pedig az apjukat keresik a partnerükben?

:DDDD

Az első élettársam anyja az igazi hàrpia volt, gyűlöltem. A kisfiacskàjàt a nap 24 órájában számonkèrte mindenről, mit csináltunk, hol voltunk, kivel találkoztunk, mennyi pénzt költött, mennyi fizetést kapott, melyik boltban voltunk, megszabta neki, hogy mit vehet fel, mivel fújhatja magát, mivel fürödhet, megkérdezte, hogy dugtunk-e, mennyi ideig tartott, meg ilyenek. És sanos ez nem vicc.

Én abszolút nem vagyok ilyen. Senkit nem tudnék számonkèrni, egy kapcsolatomban sem én voltam az aki kihallgatàst tartott. Nyilván érdekelt, hogy hogy telt a napja, érdekeltek a gondjai, érdekelt milyen ruhát vett magára, de én soha nem kérdeztem volna azt meg, hogy pontosan mennyi fizetést kapott vagy hasonlók, csak kb tudtam.

Vannak határok, legalábbis nálam. Én részben emiatt a "Mindenbe beleszólok, mert csak és kizárólag én lehetek az egyetlen nő a fiam életében" című műsor miatt hagytam el a pasit.

Ja, és én a saját apámat nem nagyon ismerem, annyit tudok, hogy elvileg nagyon hasonló a természetünk. Még kicsi voltam mikor lelépett. Nem tudom, hogy keresetnèk olyat, mint ő. :D Mondjuk olyan nem is kéne, mert egy mocskos, aljas bűnöző.

Szeretem Apát és jó a kapcsolatunk, de nyilván nem őt kerestem a leendő páromban.

22/N

Nem szándékosan, tudat alatt, de igen olyan férfival vagyok aki sok mindenben nagyon hasonlít apumra, persze nem teljesen ugyan olyanok, de van sok hasonló jellemvonásuk

Többen is mondták már akik ismerik mindkettőjüket, és én is észrevettem már a hasonlóságokat