Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan mondjam meg a barátnőmn...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan mondjam meg a barátnőmnek, hogy a volt barátnőm gyereket vár tőlem? Bővebben lent!

Figyelt kérdés
23 éves vagyok. A barátnőm 17, vele kb fél éve vagyunk együtt. A volt barátnőm 19, több mint négy évig voltunk együtt. Tudom, hogy a barátnőm utálja a volt barátnőmet, mert a jó viszony megmaradt vele, a szakítás után is. Csak annyi történt köztünk, hogy már ő se és én sem voltunk szerelmesek.Amúgy semmi baj nem volt soha köztünk.Állati féltékeny volt már a kapcsolatunk elején is rá, és a féltékenykedés engem iszonyatosan tud zavarni.Köztünk amúgy még komolyabban nem történt meg semmi. De egyszer egy akkora féltékenységi jelenetet levágott, ez olyan 1,5 hónapja volt,hogy eskü azon voltam, hogy akkor csá. De valahogy találkoztam a volt barátnőmmel, és lefeküdtem vele.De már egy két nap után el is mondtam a barátnőmnek, talán lehet hogy azért is, hogy inkább dobjon ki. De azt mondta mindennél jobban szeret, meg még sosem volt szerelmes, és ezt elnézi nekem, csak nem találkozhatok a volt barátnőmmel soha többet. Nekem igazából ne tiltsa meg senki kivel ne találkozzak, a lelki nyugalma érdekében mondtam neki hogy jó. Aztán most meg kiderült, hogy a volt barátnőm terhes, és mivel rajtam kívül senkivel sem volt még soha, kizárásos alapon tőlem van a gyerek. Most ezt hogyan mondjam meg a barátnőmnek? Szerelmes gondolom kiderül mindenkinek hogy nem vagyok, viszont biztosan nem esne neki jól, mert tudom hogy ő viszont teljesen szerelmes belém. Mit mondjak neki? Előre is köszönöm!
2011. febr. 6. 11:49
1 2 3 4 5
 11/49 A kérdező kommentje:
Pontosan ahogy leírta az utolsó...Nem azt mondtam hogy nem akartam volna vele összejönni, talán nem olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan történt.És ha már hatvankilenc embernek szétkürtöli hogy együtt vagyunk, meg mire felkelek belépek ide mindenhol kapcsolatban van velem, az ellen tenni nem tudok. Bele mentem, lehet nem kellett volna ilyen hamar, belátom, ez lett a vége.
2011. febr. 6. 12:08
 12/49 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk a barátnőd is elég naív lehet, ha ennyire beleélte magát olyanba, ami tulajdonképpen még meg sem történt. Te viszont 23 éves vagy, felnőtt ember, nem igaz, hogy ennyire bele tudott rángatni egy "kapcsolatba". Mindegy, ami történt megtörtént, csak nem tudom hogy fogja fogadni a hírt. Kislány még...
2011. febr. 6. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 A kérdező kommentje:
Hát visszapörgetni az időt nem tudom...talán nem is akarnám, már szeretettem volna gyereket, lehet nem így, de legalább lesz, ennek örülök, igazat megvallva. Elhagy elhagy, nem nem, de lehet ha nem, akkor majd én.
2011. febr. 6. 12:17
 14/49 anonim válasza:
89%
Nos, mivel még nem érkezett hasznos válasz... Természetesen nem az a célod, hogy neki könnyebb legyen, hanem az, hogy Neked legyen könnyebb. Megpróbálom ötvözni a kettőt, hogy minél gyorsabban túllegyetek rajta, mert neked a következő 20 évben gyereknevelési gondjaid lesznek, nincs erre időd, ugyebár. Tehát úgy kell előadnod neki az egészet, hogy elmondod tisztán, gyorsan, egyenesen, semmi flacni. Hagyod hadd döbbenjen meg. De még mielőtt kiboulna azt is elmondod neki, hogy a Te életed itt és most megváltozik, meg felelősségteljes apa akarsz lenni a volt párod mellett, mert a gyerek azt érdemli meg, hogy ő legyen az első. Persze időre van szükséged, hogy megemészd és felkészüljmindenre, ami jön, és ez azzal is jár, hogy nagyon szoros kapcsolatban leszel az ex-nőddel. Ha gyermekről van szó, akkor a nő nem tud mit mondani. A gyerek az első. Ezzel ki is dobod és nem is, valamint sakk matt, mert nőként tényleg nem érvelhet baba ellen és próbálhat meg megtartani. 17 éves, ez az egész még messze áll tőle. Nagyon remélem hogy őt nem ejtetted teherbe. Jobb esetben 2 ember életét tetted tönkre, nagyon ajánlom, hogy a gyerekét ne tedd.
2011. febr. 6. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen...

Őt nem ejthettem teherbe, mert mint írtam,kettőnk közt komolyan nem történt meg semmi.

2011. febr. 6. 12:25
 16/49 .Daniel. ***** válasza:
100%

12:21-es remekül leírt egy lehetséges megoldást. Ami történt megtörtént. Tehát próbáld levonni a tanulságot a történetből.

Én azért eltolok érted este egy imát.

2011. febr. 6. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/49 anonim ***** válasza:
egyet mondok neked a volt barátnöd lehet a nagy szarkavaró aki lefeküdt veled és el ne hidd hogy más nem tolta meg!!!!!!! szerintem nem a tiéd a gyerek csak rád akarja sózni elég kicsi az esélye hogy a tiéd legyen balek vagy!!!feltétlen kérj apaságit!!
2011. febr. 6. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/49 A kérdező kommentje:
Tuti nem tolta meg senki...arról első kézből tudnék, és nem tőle...Amúgy meg nem olyan...
2011. febr. 6. 12:30
 19/49 anonim ***** válasza:
100%
azért csak csináltass apaságit és látni hogy szerelmes vagy az exbe aki az orránál fogva vezet sőt talán azért feküdt le veled hogy apja legyen a gyereknek
2011. febr. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/49 A kérdező kommentje:
Jajj...jó csináltatok..de nem volt rajtam kívül senkivel, 100%...És nem vagyok belé szerelmes, akkor nem lett volna máig se vége...
2011. febr. 6. 12:40
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!