Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan mondjam meg a barátnőmn...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan mondjam meg a barátnőmnek, hogy a volt barátnőm gyereket vár tőlem? Bővebben lent!

Figyelt kérdés
23 éves vagyok. A barátnőm 17, vele kb fél éve vagyunk együtt. A volt barátnőm 19, több mint négy évig voltunk együtt. Tudom, hogy a barátnőm utálja a volt barátnőmet, mert a jó viszony megmaradt vele, a szakítás után is. Csak annyi történt köztünk, hogy már ő se és én sem voltunk szerelmesek.Amúgy semmi baj nem volt soha köztünk.Állati féltékeny volt már a kapcsolatunk elején is rá, és a féltékenykedés engem iszonyatosan tud zavarni.Köztünk amúgy még komolyabban nem történt meg semmi. De egyszer egy akkora féltékenységi jelenetet levágott, ez olyan 1,5 hónapja volt,hogy eskü azon voltam, hogy akkor csá. De valahogy találkoztam a volt barátnőmmel, és lefeküdtem vele.De már egy két nap után el is mondtam a barátnőmnek, talán lehet hogy azért is, hogy inkább dobjon ki. De azt mondta mindennél jobban szeret, meg még sosem volt szerelmes, és ezt elnézi nekem, csak nem találkozhatok a volt barátnőmmel soha többet. Nekem igazából ne tiltsa meg senki kivel ne találkozzak, a lelki nyugalma érdekében mondtam neki hogy jó. Aztán most meg kiderült, hogy a volt barátnőm terhes, és mivel rajtam kívül senkivel sem volt még soha, kizárásos alapon tőlem van a gyerek. Most ezt hogyan mondjam meg a barátnőmnek? Szerelmes gondolom kiderül mindenkinek hogy nem vagyok, viszont biztosan nem esne neki jól, mert tudom hogy ő viszont teljesen szerelmes belém. Mit mondjak neki? Előre is köszönöm!
2011. febr. 6. 11:49
1 2 3 4 5
 21/49 anonim ***** válasza:
62%
nemolyan... na persze. minden no olyan. baratnodet szerinted miert zavarta az a 'jo viszony' ? a nok rogton megerzik ha egy masik no hajt valakire, kedves exed igy akart megfogni, es ugy latszik sikerul is neki. mellesleg az se kicsit gyanus, hogy PONT azon az egy kiveteles alkalmon nem sikerult vedekezni, aha.. bar ha teged egy 17eves lany is droton tud rangatni, akkor a felnott novel szemben eselyed sincs.
2011. febr. 6. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/49 anonim ***** válasza:
93%

hát elég nagy hülye vagy, de nem értek egyet az ex szapulásával


4 évig voltatok együtt, úgy éreztétek, hogy nem vagytok szerelmesek, de ez nagyon úgy néz ki, hogy nem igaz...a kiscsajjal szakíts szépen, mivel nem vagy belé szerelmes, az exszel meg döntsétek el, mi legyen a terhességgel, és javaslom, hogy próbáljátok meg rendbe hozni a kapcsolatot, mert tuti vonzódtok még egymáshoz ;)

2011. febr. 6. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/49 A kérdező kommentje:

Soha nem védekeztünk...ez nem kulisszatitok...

És hogy a jó viszony megmaradt, nem azt jelentette hogy minden harmadnak a nyakamba lógott, csak szimplán annyi hogy amikor véletlen taliztumk nem kerültem el...vagy néha beszéltünk telefonon, nem g.cizgettünk egymással...ennyi

2011. febr. 6. 12:46
 24/49 anonim ***** válasza:
100%
na és nem fura hogy eddig nem esett teherbe csak pont most??? elég fura nagyon buta vagy te
2011. febr. 6. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/49 A kérdező kommentje:
Nem fura...én tudom az okát, de azt itt had ne osszam már meg:D
2011. febr. 6. 12:55
 26/49 anonim ***** válasza:
pedig nem ártana ha leirnád és boritékolom hogy nem atiéd a zabigyerek. tán el is vennéd a csajt vagy mi?
2011. febr. 6. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/49 A kérdező kommentje:

Jólvan erről ne nyissunk vitát:D...

Én ismerem azért...mondom ha lett volna mással első kézből tudnék róla...szóval itt vége is...

2011. febr. 6. 13:04
 28/49 anonim ***** válasza:
hogy tudnál már róla? nem ismerdz mindenkit nem a te gyereked
2011. febr. 6. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/49 A kérdező kommentje:
Jézus Isten:D...Jólvan ez a téma lezárva:D
2011. febr. 6. 13:21
 30/49 anonim ***** válasza:
100%

Már ne haragudj, de 23 éves létedre nagyon ostoba vagy. Ha a drága ex-barátnőd lefeküdt veled, pedig tudta, hogy van valakid, akkor honnan a rákos búbánatból tudhatnád biztosra, hogy nem feküdt le mással?! Talán egy nonstop megfigyelő rendszer van a bőre alá építve, amin nyomon követed? Gyanítom, hogy nem.

Mellesleg képzeld, nekem is van egy hasonló cipőben járó ismerősöm, csak ő 18 éves. 10-11 hónappal a barátnőjével való szakítás után kapott egy levelet, amiben az 1 hónapos gyermeke fényképe volt. A srác elismerte az apaságot, már a gyerektartás megállapítása is folyamatban volt (hogy hogyan és mennyit fizessenek, mivel apuka még tanuló), amikor apuka szüleinek megfordult a fejében, hogy kellene egy DNS tesztet csináltatni, biztos ami biztos alapon. És láss csodát... Nem az övé a gyerkőc, pedig biztosra vette. Szóval ha másért nem, az anyagiak miatt érdemes ezt megcsináltatni, nem olcsó mulatság egy gyerek felnevelése! Más kölykét pedig gondolom nem szívesen pénzelnéd...

A női dolgokról pedig annyit, hogy ebben is ostoba vagy. A buta jelző nem elég rád. Kezdjük ott, hogy mi az, hogy nem vagy szerelmes a barátnődbe? Mi az, hogy te nem akartál vele összejönni? Egyáltalán mi az, hogy 23 évesen egy 17 éves kislánnyal kezdesz ki?! Szerintem nem kell sok magyarázat, hogy normális, értelmes ember ezekből a kérdésekből levonja a következtetést az értelmi szintedről. Még válaszok sem kellenek a kérdésekre....

Ha már voltál olyan nyomorult és belementél ebbe az egészbe, akkor mássz ki belőle egyedül, ne gyere ide pánikolni, mert azzal nem leszel előbbre. Állj oda szerencsétlen kislány elé, és hagyd ott. Ha nem szereted, és már gyereked is lesz egy másik nőtől nem értem miért várod azt, hogy ő szakítson?! Normális vagy te? 21/L

2011. febr. 6. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!