Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Van egy lány akibe sokáig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy lány akibe sokáig szerelmes voltam. Nagyon sokáig. Még a barátként is mellette voltam, hátha észrevesz. Sokat változtam előnyömre, a lány viszont inkább hátrányára. Érdemes egyáltalán foglalkozni vele?

Figyelt kérdés
Egészen addig próbáltam felkelteni a figyelmét, smíg be nem pasizott. Akkor sok boldogságot kívántam, és elváltak útjaink. Közben eljárhattam egyik munkahelyről edzeni, és a teremben ragadtam. A lány viszont bent volt egy majd három éves kapcsolatban, ahol bizony kicsit elhagyta magát. Szét is mentek, mi meg utána pár hónapra találkoztunk. Azóta a lány próbálkozik nálam. Nagyon szerettem, de mikor közölte, hogy köztünk nem lehet semmi, akkor szar volt. Sokáig vágyódtam utána, és szexelni csak azért is szexelnék vele, de ér annyit az egész macera? Vagy elegánsabb lenne, azt mondani, hogy legyünk csak barátok. Komoly kspcsolatot nem szeretnék vele, és mielőtt megszóltok. Nem azért mert kicsit elhagyta magát, felszedett kis husit. Azért, mert átlagosan, de szeretve nem kellettem, most sportosan minden további gond nèlkül velem lenne. Ez a dolog meg nem tetszik. Nem kedvelem ha valaki csak a külsőségekre megy.
2018. szept. 13. 21:08
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
24%
10000000000% hogy a helyedben nem kezdenék evvel az emberrel. A 3 lépés távolság..az sosem árt, akár nő vagy, akár férfi. Legyen haver vagy bárki, de mint a tűztől tartanám magam távol tőle fizikálisan..
2018. szept. 13. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 A kérdező kommentje:
Nyolcasnak. Amikor kapcsolatot szerettem volna vele, nem volt senkije. Sokáig próbálkoztam, de mondta, hogy nem lehet köztünk semmi. Baráti kapcsolatban maradtunk még jó ideig, egészen addig míg lett barátja. Ekkor kívántam sok boldogságot, és szèp lassan eltávolodtam Tőle. Amúgy meg abszolút nem zavarna az a kis plussz amit felszedett, de az igen ha jönne egy másik pasi aki még jobb, és ott állnék mint egy hülye. Viszont szexuálisan nekem még vonzó.
2018. szept. 13. 21:50
 13/24 anonim ***** válasza:
75%

12 Te ebbe a nőbe nyakig, no meg a fejed búbjáig bele vagy zuhanva.


Sírás és kesergés lesz a vége..

2018. szept. 13. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
69%

Ha tudod dugd meg. Ha nem teszed, akkor mindig ezen fogsz agyalni, hogy kihagytad...

Ha meg ismét beleszeretsz, akkor mi van? Sérülni fogsz? Lehet, benne van a pakliban. Meg az is, hogy lesz egy jó kapcsolatotok, mert észreveszi a belső értékeidet is. Bármi lehet, előre senki nem tudja.

Az élet már csak ilyen. A lehetőségekkel élni kell, különben mindig ott marad az emberben a "mi lett volna, ha...". Ez szerintem sokkal rosszabb. Rosszabb kimaradni mindenből, mondván, hogy mi lesz ha sérülök, ez nem élet.

Állítólag a halálos ágyán senki sem azt bánja meg, amiket megtett (és esetleg rosszul sültek el), hanem azokat a dolgokat, amiket kihagyott, amiket nem mert megtenni.

Te döntesz. Te döntöd el, hogy egy izgalmas életet választasz vagy egy biztonságosat.

35/F

2018. szept. 13. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%
8-as vagyok. Értem. Az is lehet, hogy menekül. És hozzád gondolta a legegyszerűbbnek. Szamár ne legyél a ló helyett. Ha nemrég szakított, főleg ha őt dobták, esélyes lehet a menekülés.
2018. szept. 13. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
Én lennék a szamár a hasonlatban. Gondoltam erre, amikor írtam, hogy ha jönne egy még jobb alkatú férfi, előfordulhat hogy otthagyna. Esetleg az, hogy bunkóval akadt össze, az megváltoztatná a nő hozzáállását? Azért lenne velem? Vagy csak a jó kinézetnek szól az egész? Teljesen átlagosan nulla azaz nulla egész nulla esélyem volt. Meg is mndta nyíltan, hogy köztünk nem lehet semmi. Amikor dobták, meg...
2018. szept. 19. 15:52
 17/24 anonim ***** válasza:
63%
Megdugtad már?
2018. szept. 19. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:
Hát meg. Arra jutottam, hogy nem akarom megbántani, meg semmi, legyünk barátok, és ne bonyolítjuk a helyzetet. Ezt el is mondtam. Erre elkezd sírni, hogy mert teltebb lett, már nem is kívánom, meg undorodik tőle, és a szokásos szöveg. Elmondtam, hogy nem erről van szó, szívesen megd.gnám, de nem akarok kicseszni vele. Akkor bizonyítsam, hogy kívánom, meg hogy utána mi lesz, azzal majd foglalkozunk később. Addig piszkálta az agyam, hogy végül nagyon jót szeretkeztünk, de Én annyira fel voltam rá izgulva, hogy túlontúl sok szex lett a vége. Ezekután jött a kiakadás, hogy én még most is csak barátként tekintek rá. De ezt elmondtam az elejétől kezdve. Egy hete megy a hiszti, a hagyják békén , meg a haragszom rád. Ma mondtam, hogy barátok vagyunk, akkor beszéljük meg a dolgot, ha úgy érzi nem, akkor meg nem zavarom többet. Mást kellett volna tegyek?
2018. okt. 4. 18:00
 19/24 anonim ***** válasza:
75%
Jòl tetted, lehet hogy egyszer majd kèpes leszel bìzni benne hogy tènyleg tèged akar, nem csak egy pòtlèkot, de addig mèg sokat fog tèrdelni előtted :)
2018. okt. 4. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
Szia. Úgy látom,hogy a lány akkoriban megmondta neked,hogy nem szeretne semmit,mert nem érzett úgy, a másik,hogy lehet most azért akar tőled valamit,mert tetszel neki,hisz azóta eltelt egy két év,nrm? A hatmadik,hogy lehetséges,hogy a külsőd előnyére változott a véleménye,de! Mivel azt írtad,hogy érzelmevnincs már felé,csak vonzódás,hogy leakarsz vele feküdni,akkor így közöld vele,nem lenne fair dolog tőled,ha lefektetnéd,de ő azután többet gondolna bele, vazy mondd meg mit szeretnél vagy inkább semmit. Ne légy bunkó,az írásodból,nem tüntél annak.
2018. okt. 5. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!