Emiatt golddigger meg r*>;&c vagyok?

21 éves vagyok, egyetemista. Még egy évem van hátra az egyetemből, viszont szeretnék továbbtanulni vagy akár egy másik szak elkezdésében is gondolkoztam már, ez még eldől. A lényeg az, hogy teljesen kilátástalannak látom az életem. Amíg tanulok, addig minden rendben van (kapok ösztöndíjat, van kollégium és a szüleim is támogatnak a lehetőségeikhez mérten), viszont egyszer ennek vége lesz és nem tudom, hogy utána mégis hogyan tovább.

Eleve a szakom nem a legpiacképesebb, de ez érdekel és nem tudnám elképzelni magamat egy teljesen más területen. Nyilván ezzel én is tisztában voltam/vagyok, egyáltalán nem arra számítottam, hogy majd állásajánlatok tömkelege fog rám várni és secc-pecc meggazdagszom, viszont ennek ellenére sem tudtam rábírni magamat egy jól fizető szakra és ez úgy érzem, hogy most sem menne. A helyzetet az is megnehezíti, hogy egy kisvárosban élek, ahol konkrétan szerintem egy nagy nullát ér majd a megszerzett diplomám vagy úgy egyáltalán bármilyen tudásom, készségem. Még diákmunkát sem egyszerű találni (max. címerezés vagy egyéb mezőgazdasági munkák vannak), nemhogy egy normális főállást. A legtöbb munkalehetőség kihalásos alapon adódik és kisebb közösség lévén azért előre meg is van mindig az utánpótlás, nyilván működik a "valakinek a valakije" rendszer is és azért azt is el lehet mondani, hogy egy viszonylag szűk skálán mozognak a lehetőségek (élén a betanítottmunkával). Hangozzon ez bármennyire nagyképűen vagy felvágósan, de én úgy érzem, hogy én már eddig is tettem és most is teszek azért, hogy ne egy háziorvosi rendelőt kelljen takarítanom vagy esetleg a seggemet vakarnom két kávéfőzés között a polgármesteri hivatalban. Én tényleg nem akarom, hogy úgy hangozzon mintha lenéznék másokat vagy bármi ilyesmi, mert nem erről van szó. Viszont mindig jól tanultam, kitűnőre érettségiztem, az egyetemen is jól tanulok, nyelveket beszélek és valahogyan ezek közül egyikkel sem az volt a célom, hogy majd szemetet szedjek az árok parton. Viszont itthon ezen kívül nem sok lehetőséget látok, arra pedig pláne semmi esélyem nincsen, hogy csak úgy fogjam magam és elköltözzek. Hiába találnék könnyebben munkát egy nagyobb városban, attól még mindig problémát okozna az, hogy mégis miből élek meg. A "hogyan"-ról pedig már nem is beszélve, mert tekintve a költségeket és a fizetéseket, azért lassan már tényleg egy betanított munkás is jobban keres és akkor megint ott tartok, hogy dobjam a kukába a tanulásba fektetett éveket, energiát, pénzt vagy pedig tartsak ki mellette. A szüleim is maximálisan támogatnak, tényleg ott segítenek nekem, ahol csak tudnak, ugyanakkor az ő lehetőségeik is végesek (pl. nyilván nem fognak nekem házat venni vagy albérletet fizetni) és én sem várhatom el tőlük, hogy egész életemben ők gondoskodjanak rólam.

Emiatt én kitűztem célul, hogy mindenképpen egy piacképesebb végzettséggel rendelkező, jobban kereső párt szeretnék magam mellé. Ez nem azt jelenti, hogy bárki alá befekszem, akinek pénze van, mert nem vagyok ilyen és nem is leszek. Szimplán annyit jelent, hogy egy plusz szempontként ezt is szem előtt tartom, mert egyszerűen jobbat már nem tudok. Nem vágyom én semmi luxusra, semmi extra dologra és az sem kell, hogy valaki kitartson, miközben lábat lógatok. Én csak szimplán egy normális életet szeretnék, szeretnék tanulni és szeretnék dolgozni és szeretném élni az életemet, úgy hogy az ne arról szóljon, hogy most mi lesz holnap.