Elviselhetetlen ember vagyok, szörnyű velem együtt élni. Hogy tudnék valtozni?

Pszichológust hagyjad a picsába, ennél sokkal egyszerűbb a megoldás:

Amikor felhúzod magad valamin, és nekiesnél a másiknak, számolj el 10ig és gondold végig, hogy jogos-e, és főleg disztingváltan add elő, bármi is van.

Ez se könnyű, kell hozzá önfegyelem, mint a bagóról leszokáshoz, de működik.

"Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a TI ATYÁITOKTÓL ÖRÖKÖLT HIÁBAVALÓ ÉLETETEKBŐL;

Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén."

Ő a megoldás! :)

Engem is Ő tudott csak megváltoztatni. Még nem fejezte be a munkát, de folyamatosan fejlődök, rengeteget javultam, mióta ismerem.

Ugyanez volt vele is, én is nő létemre ugyanolyan borzalmas voltam, mint az apám.

Egyrészt nem biztos, hogy kompatibilis vagy a pszichológussal és/vagy a terápiával. Ha ez semmit nem hat, érdemes átgondolni, hogyan tovább. Illetve a pszichológus nem csodaszer: ha te otthon meg a való életben semmit nem teszel hozzá pluszban, akkor az a heti 50 perc semmit nem ér. Amikor nem vagy pszichológusnál, akkor is dolgoznod kell

magadon.

Illetve kereshetnél olyan stratégiákat, amik segítenek a lenyugvásban. Én pl. temperamentumos vagyok, de a párommal nem lehet veszekedni, mert szorongani kezd, elnémul, ami engem amúgy még jobban felhergel. Az a stratégiám erre, hogy tudom, mikor vagyok közel ahhoz, hogy eldurranjon az agyam, és előtte azt mondom, hogy egy ideig hagyjuk abba a beszélgetést, mert robbanni tudnék. Ugyanez akkor is, ha valami baromságot csinál, amivel megbánt. Ha kapok tíz percet, amíg fejben kipuffogom magam, akkor utána lehet velem nyugodt hangnemben beszélni. Illetve, ha gyanakszom arra, hogy ennek nem kéne engem feldühítenie, akkor végiggondolom addig azt, hogy ez engem miért bosszant ennyire. Miután rájöttem, sokkal értelmesebben lehet vele kezdeni valamit. Meg azt sem árt végigpörgetni, hogy ez a düh most róla szól vagy rólad. Egy buta példával élve, de talán érzékelhető lesz a különbség:

1. A párod otthagyja a koszos zoknit az ebédlőasztalon, és szerinted ez gusztustalan, igénytelen és utálod, ha csicskásnak használ, ezért felbosszant.

2. A párod otthagyja a koszos zoknit az ebédlőasztalon, amit apád is állandóan csinált, és mindig neked kellett takarítani utána gyerekként, amit utáltál és tehetetlennek érezted magad miatta, most pedig ugyanezt a gyerekkori tehetetlenséget éled át.

Máshogy kell kezelni mind a problémát.