Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintetek csal a férjem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek csal a férjem?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Nos, pár éve új munkahelyem van, amit nagyon szeretek, de teljesen kiszipolyoz mind fizikailag, mind szellemileg. Emiatt az utóbbi időben elég gyatra a libidóm is.


Összesen 12 éve vagyunk együtt, ebből 6 év házasság. Az utóbbi években havi 2, max 3 alkalommal fekszünk le, jobbára hétvégente, amikor ki tudom pihenni magam, és kicsit magunkra tudok koncentrálni. Ráadásul, tavaly előtt sajnos volt egy elég stresszes időszakom, amikor majdnem 6 hónapot ki is hagytunk. Az elején még próbált kezdeményezni a párom, de azóta szinte egyáltalán nem teszi. Ha pl. kedvem van, felveszek valami szexit, és ekkor tudatosul is benne, hogy nyitva az "aranykapu" - ilyenkor nincs is semmi baj, mesés minden (ő sosem utasított még vissza).


Ez nekem így teljesen kielégítő lenne, ha nem derült volna ki, nem olyan régen, hogy neki ez nem elég. Leültetett, kérdezte, hogy változtasson-e magán, az életvitelén, tett-e valamit, amiért nem kívánom - szóval aranyos volt. Elmondtam neki, hogy semmi köze hozzá, nincs vele semmi baj, csak nagyon lefáraszt a munkahelyem. Ezután biztosított a támogatásáról, és arról is, hogy számára sokkal többet jelent a kapcsolatunk, minthogy ezen fennakadjon, vagy esetleg komolyabb gondot jelentsen.


Ez így mind szép és jó, de csak nem hagy nyugodni a bogár. A munkája miatt nap mint nap sok nővel találkozik, ráadásul a titkárnője is nagyon csinos, plusz elvált. Semmi okot nem adott rá, hogy kételkedjek a hűségében - sokat utazik, minden este hozzám jön haza, mindig hoz valami apróságot, nagyon kedves velem. Mégis - mi van, ha csak kompenzál ezzel valamit?


Szerintetek megfogtam az Isten lábát, vagy a látszólagos harmónia mögött elbújva, máshova jár vigaszért?


Nem akarok feleslegesen féltékenykedni, nyomozgatni utána, de felemészt a (remélem) hülyeségem.


Előre is köszönöm, ha szántok egy kis időt a gondomra!


35/N



2021. márc. 9. 09:05
1 2 3 4 5 6
 1/52 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem nincs okod kételkedni benne. Tudom ez nem vigasztal, de ha megcsal az előbb utóbb kiderül. Az eddigi kapcsolatotokra való tekintettel szavazz neki bizalmat. Nincs rosszabb annál, mikor ok nélkül gyanúsítanak valakit. Ráadásul ha valaki meg akar csalni, azt nem állítja meg az, hogy számonkéred.
2021. márc. 9. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/52 anonim ***** válasza:
38%

Tényleg ennyire kényszeresen muszáj problémát csinálni ha nincs? A bogár a saját agyszüleményed.


"Ezután biztosított a támogatásáról, és arról is, hogy számára sokkal többet jelent a kapcsolatunk, minthogy ezen fennakadjon, vagy esetleg komolyabb gondot jelentsen."


Erre..


"Nem akarok feleslegesen féltékenykedni, nyomozgatni utána, de felemészt a (remélem) hülyeségem."


Szexelni fáradt vagy de magadat felemészteni nem. Áh..

2021. márc. 9. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/52 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem semmi értelme görcsölnöd egész nap. Bízz benne és ha megcsal, úgyis megtudod, akkor majd ráérsz másképp érezni. Ne tedd tönkre a boldogságod féltékenykedéssel, ami talán nem is jogos. Én azt mondom tedd oda magad teljesen és ha ez nem megfelelő és megcsal akkor keressen magának mást, te pedig találsz majd olyat aki értékeli, hogy ilyen vagy. Fölösleges dolgokon ne stresszelj az élet úgyis kiforrja. Mellesleg ha stresszelsz rajta és esetleg megcsal? Jobban fogod érezni magad, hogy te sejtetted?
2021. márc. 9. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/52 A kérdező kommentje:
Amúgy pont ezt akartam hallani; hogy hülye vagyok 😂😂 köszi!
2021. márc. 9. 09:35
 5/52 anonim ***** válasza:
98%
hülye vagy
2021. márc. 9. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/52 anonim ***** válasza:
71%

"Ha pl. kedvem van, felveszek valami szexit, és ekkor tudatosul is benne, hogy nyitva az "aranykapu" - ilyenkor nincs is semmi baj, mesés minden (ő sosem utasított még vissza)."



Milyen harmoniarol beszelsz te?!

Az neked a harmonia, hogy akkor bujtok agyba, amikor te ugy dontesz?!

Ez csak szamodra lehet harmonikus, de a ferjed szamara csak kinlodas! Ezek szerint a munkahelyed a fontosabb!

En biztos nem dolgoznek olyan helyen, amely a hazassagom rovasara megy.


Nem tudom, hogy megcsal vagy sem, de nokent irom: megerdemelned! Ha most nem, elobb utobb majd masnal kot ki, te pedig elj tovabb a "harmonikus" vilagodban!

2021. márc. 9. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/52 A kérdező kommentje:

#6 Érthető, amit gondolsz - azt viszont nem írtam, hogy olykor, ha nem is érzek erős késztetést, úgymond "rávehető" lennék a dologra - de ha alig kezdeményez már, honnan tudhatnám, épp kíván-e? Mondani sokmindent lehet. Meg kéne másznom minden este?


Ebből gondolom, hogy annyira talán nem lehet vészes neki, ha szexuálisan nem közeledik felém olyan intenzíven. Plusz, ebből is következetek a megcsalásra.

2021. márc. 9. 09:48
 8/52 anonim ***** válasza:
76%

"volt egy elég stresszes időszakom, amikor majdnem 6 hónapot ki is hagytunk. Az elején még próbált kezdeményezni a párom, de azóta szinte egyáltalán nem teszi"


"Ebből gondolom, hogy annyira talán nem lehet vészes neki, ha szexuálisan nem közeledik felém olyan intenzíven. Plusz, ebből is következetek a megcsalásra."


Aha.. azért azt nagyjából tudod melyik bolygón vagy meg ilyesmik?

2021. márc. 9. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/52 A kérdező kommentje:
#8 Ezt most nem nagyon értem, bocsi. Ha többet szeretne, miért nem kezdeményez? Ez miért olyan összetett? Számomra így tökéletesen megfelel minden.
2021. márc. 9. 09:58
 10/52 anonim ***** válasza:
78%

Önző vagy. Néha egy gyorsmenetre, spontán szexre vedd rá. Nem halsz bele.

Ténykeg csak akkor van valami, ha te akarod. Ma este bújj hozzá s elégítsd ki....

Előbb utóbb meg fog csalni.

2021. márc. 9. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!