Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintetek csal a férjem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek csal a férjem?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Nos, pár éve új munkahelyem van, amit nagyon szeretek, de teljesen kiszipolyoz mind fizikailag, mind szellemileg. Emiatt az utóbbi időben elég gyatra a libidóm is.


Összesen 12 éve vagyunk együtt, ebből 6 év házasság. Az utóbbi években havi 2, max 3 alkalommal fekszünk le, jobbára hétvégente, amikor ki tudom pihenni magam, és kicsit magunkra tudok koncentrálni. Ráadásul, tavaly előtt sajnos volt egy elég stresszes időszakom, amikor majdnem 6 hónapot ki is hagytunk. Az elején még próbált kezdeményezni a párom, de azóta szinte egyáltalán nem teszi. Ha pl. kedvem van, felveszek valami szexit, és ekkor tudatosul is benne, hogy nyitva az "aranykapu" - ilyenkor nincs is semmi baj, mesés minden (ő sosem utasított még vissza).


Ez nekem így teljesen kielégítő lenne, ha nem derült volna ki, nem olyan régen, hogy neki ez nem elég. Leültetett, kérdezte, hogy változtasson-e magán, az életvitelén, tett-e valamit, amiért nem kívánom - szóval aranyos volt. Elmondtam neki, hogy semmi köze hozzá, nincs vele semmi baj, csak nagyon lefáraszt a munkahelyem. Ezután biztosított a támogatásáról, és arról is, hogy számára sokkal többet jelent a kapcsolatunk, minthogy ezen fennakadjon, vagy esetleg komolyabb gondot jelentsen.


Ez így mind szép és jó, de csak nem hagy nyugodni a bogár. A munkája miatt nap mint nap sok nővel találkozik, ráadásul a titkárnője is nagyon csinos, plusz elvált. Semmi okot nem adott rá, hogy kételkedjek a hűségében - sokat utazik, minden este hozzám jön haza, mindig hoz valami apróságot, nagyon kedves velem. Mégis - mi van, ha csak kompenzál ezzel valamit?


Szerintetek megfogtam az Isten lábát, vagy a látszólagos harmónia mögött elbújva, máshova jár vigaszért?


Nem akarok feleslegesen féltékenykedni, nyomozgatni utána, de felemészt a (remélem) hülyeségem.


Előre is köszönöm, ha szántok egy kis időt a gondomra!


35/N



2021. márc. 9. 09:05
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
100%
Azért nen kezdeményez mert valószínűleg látja rajtad hogy nem érdekel a szex esetleg már többször is visszautasítottad mondván hovy fáradt vagy. Nem hiszem hogy most megcsal de ennek nem lesz jó vége. A szex is fontos egy kapcsolatban ha semmi intimitás nincs köztetek ne csodálkozz rajta ha egy idő után ezt máshol fogja keresni. Ezért ültetett le beszélni mert neki ez kevés ahogy mondta is. Ha ez nem változik bajok lesznek.
2021. márc. 9. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 A kérdező kommentje:

#10 Nem tudom, nem lenne-e pont ő az, aki ettől idegenkedne. Hiszen eddig sosem csináltam ilyet, lehet a szándék ellenkezője sülne el. Egyébként, az ilyen nagyon távol áll tőlem.


#11 Ezt értsem úgy, hogy köztünk semmi intimitás nincs? Hiába az a pár, de nagyon minőségi alkalom?

2021. márc. 9. 10:13
 13/52 anonim ***** válasza:
94%
Hiába az a havi 2-3 elmondta neki ez kevés. Ezen mit nem értessz? Tegyél már a kapcsolatért te is ne csak ő és nem kell a munkára fogni. Más is dolgozik annyit mint te még többet még is van energiája a másikra mert fontos neki annyira.
2021. márc. 9. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/52 A kérdező kommentje:
Magyarán, ha igazán fontos lenne nekem, néha "megmásznám"? Ezt csak ezen az egy módon mutathatom ki? Ergo lehet, hogy nem is szeretem már annyira, csak hiú vagyok?
2021. márc. 9. 10:26
 15/52 anonim ***** válasza:
45%
Szeretném megérteni mit eszik rajtad. Már most húzom a szám pedig azt se tudom ki vagy.
2021. márc. 9. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/52 A kérdező kommentje:

Hát, amúgy egy tündi-bündi vagyok 😇😇


Viccet félre téve, én sem. Párszor álomba sírom magam emiatt.

2021. márc. 9. 10:53
 17/52 anonim ***** válasza:
75%
Reméljük igen.
2021. márc. 9. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/52 anonim ***** válasza:
76%

Ezt jelenti neked, az isten lábát? Hogy kiheréltél egy férfit és kegyet gyakorolsz ra, amikor neked épp úgy tartja kedved?


A szex nem szivesseg a férfi felé.


Önfeledt, spontán, vad szexben már nem is lesz soha része, csak azért mert neked a munka fontosabb, mint a kapcsolatod?


Érdekes hozzáállásod van. Baromi alacsony a libidód, nevetségesen. Vagy munkát kéne váltani, vagy életmódot, de fogalmam sincs, hogy lehetsz ezzel elégedett.

2021. márc. 9. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 anonim ***** válasza:
100%
Miért a szexet mivel akarod pótolni? Azzal hogy este mellé fekszel aludni és hozzá bújsz? Ki lehet mutatni ezer féle módon azt hogy a másik fontos de a szex az szex. Azt nem lehet pótolni.
2021. márc. 9. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/52 A kérdező kommentje:

Tehát, ássam el magam, mert csak ennyi a libidóm. Lökjem el magamtól a férfit, akit szeretek, csak, hogy szabadon szárnyalhasson, és szórhassa a magvait kedvére. Én pedig vonuljak kolostorba, feladva a munkámat, örök cölibátusba.


Csak úgy tarthatom meg, hogy néha, ha nincs is kedvem hozzá, de a r*banca leszek? Komolyan, ez az egy módja van egy férfi megtartásának?

2021. márc. 9. 11:28
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!