Máshol tényleg furcsának, rossznak számít, ha egy pár valamelyikük szüleihez költözik össze?

Mindenki úgy él, ahogy akar, de részemről teljesen kizárt a szülőkkel, anyósékkal vagy bármilyen rokonokkal való együtt élés. 19 éves korom óta külön élek, számomra a függetlenség sokkal, de sokkal fontosabb a kényelemnél és minden áldozatot megér. Tanultam, dolgoztam, van karrierem, nagyon jól keresek, megállok a lábamon segítség nélkül is, ezért évekig küzdöttem és maximálisan megérte.

Nekem ez mindig olyannak tunt, hogy "felnottesdit akarok jatszani, csak keret nincs ra". Aztan ezek a felnottek bekoltoznek a egymas gyerekszobajaba idegenek nyakara. Szamomra ez mindig szanalmas volt. Ha felnott szeretne lenni valaki, kozos eletet akar a parjaval, akkor azt ne a gyerekszobajaban akarja megteremteni anyuka nappalija mellett.

Ez átmeneti megoldásnak jó, nekem nagyon jó kapcsolatom van a szüleimmel, de a franc se akarna otthon élni. :)

Arrol nem is beszelve, hogy nem ertem, hogy ezeknek az embereknek hogy van arca idegeneket bekoltoztetni a sajat csaladjuk intim eletterebe. Persze, a parja. De pontosan ezert az adott illeto parja, nem anyuka bizalmas ismerose. Innentol kezdve egy csomo feszengest kell megelnie a sajat csaladjanak a sajat eletterukben, mert o felnottesdit jatszik.

A legtöbb esetben konfliktusos a szülőkkel együtt élni, ezért van a sok negatív vélemény. Én is kb. 10 évig gyűjtöttem lakásra, voltam munkanélküli is, minimárbéres is, kölcsönzött munkaerő is sokáig, ami nagyon bizonytalan volt, de meglett, és soha többé nem költöznék vissza a szüleimhez. Az én családomban nagyon keveseknél működik a többgenerációs háztartás.

Az értelmesebbek ezt csinálják, nem albérletre szórják a többnyire amúgyis nevetséges fizetésüket. Aztán ha összegyűlt a pénz a kezdőrészletre, jöhet a lakáshitel és különélés.

Mi másfél évig laktunk anyósomnál, és nem nekem volt vele konfliktusom :) A férjemet zavarta nagyon a helyzet. Én nem érzem úgy, hogy idegen lenne, család vagyunk. Szerencsére anyósom is így állt hozzá, kifejezetten szomorú volt, amikor elköltöztünk- saját lakásba. Amire felvettünk 10 évnyi hitelt, de az egész van 40 nm, és agyalhatunk rajta, hogy mégis hova fogjuk rakni a gyereket (gyerekeket?), amikor megszületnek. De erre futotta, ez van. Anyósomnak és nekem sem lett volna probléma tartósabban együtt élni, mert bár én is eljöttem 19 évesen otthonról, a saját anyámmal biztos nem tudnék egy fedél alatt maradni, de azért van az a szint, amikor már felesleges azon nyafogni, hogy külön élés meg "felnőttesdit játszani". Csak a férjem fejébe magyarázták be sokan az itteni válaszolókhoz hasonlóan, hogy ez mennyire rossz dolog. Nem, nem rossz dolog. Sőt. Hiába keresünk ketten több, mint egy millió nettót havonta, így sem egyszerű egy saját lakáshoz jutni Budapesten a jelen ingatlanpiaci helyzetben. A világ végére meg nem akarunk költözni, ha utána úgyis bejárunk a fővárosba dolgozni, ennek semmi értelme nem lenne. Aki meg nálunk is kevesebbet keres, annak meg fogalmam sincs, teljesen önerőből (szülői segítség, örökség, lottónyeremény) nélkül hogyan lesz saját tulajdonú lakása. Albérletbe meg lehet menni, igen, amíg az ember nem tervez igazán komolyan, és nem akar gyereket (nem egy és nem kettő olyan facebook poszttal találtam már magam szemben, hogy anyuka két gyerekkel sürgősen lakhatást keres, mert a tulaj eladja a feje fölül a lakást..). Szerintem elméletnek persze, szép is az, amikor mondják, hogy felnőtt ember legyen önálló, lakjon külön, de amikor ez már társadalmi nyomásként nehezedik az emberre, lelki problémákat okoz, mert a fenének van pénze 35 misit kiadni egy másfél szobás lakásért (igen, már itt tartunk...), amit az után is fizethet, hogy már nem fér el benne, akkor azért felmerül a kérdés, hogy mégis, miért ne maradhatna otthon? Ha megvalósulnak az együttélés kényelmes feltételei, akkor nem látok benne rosszat. Nyilván vannak szülők, akikkel képtelenség együtt élni, de vannak sokan, akikkel meg jól ki lehet jönni.

"mert a fenének van pénze 35 misit kiadni egy másfél szobás lakásért (igen, már itt tartunk...)" - Hol? Rózsadombon? Bulinegyedben? Érdekes, én kaptam 10 misinél olcsóbban másfél szobás lakást 3 éve, persze, most többe kerül ugyanez a kategória, de még mindig jóval 35 misi alatt van, és nem nyomornegyed, nem putri, nem a világ vége... Persze, az is igaz, hogy nem új építésű, de a régi lakások között is vannak nagyon jók. Te most vagy trollkodsz, vagy dicsekedni akarsz, vagy ennyire burokban élsz. Szegény gazdagok...