Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Főleg férfiak! Egyet értetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Főleg férfiak! Egyet értetek azzal, hogyha nem jegyzitek el 2 évem belül a nőt, akkor nincs vele komoly szándék?

Figyelt kérdés

Olvastam egy cikket, hogyha a férfi nem jegyzi el az első 2 évben a párját, akkor azt a jövőben sem akarja majd elvenni.

Konkrétan ez nem egy személyes kérdés, de akkor már a saját helyzetem is bele hozom. 23 évesek vagyunk mind a ketten a párommal, 2,5 éve vagyunk együtt. Közösen gyűjtjük a pénzt a közös lakásra, jelenleg együtt élünk, és téma volt többször is a házasság. Tény, hogy én még nem akarok házasodni, bevallom, öregnek érezném magam egy ilyen címtől. Ettől függetlenül egy eljegyzésnek örülnék, viszont a párom úgy van vele, hogy az eljegyzés már magával hozza a házasságot egy éven belül és ezért nem akar egyelőre eljegyzést. Viszont azt mondta, hogy a jövőben igen.

Most akkor vissza térve a kérdésre, ez valóban így van? Van itt bárki, aki több év után jegyezte el a párját, vagy lett eljegyezve? Annyian írták a cikk alá, hogy ez így igaz, ha egy férfi nem jegyez el 2 évem belül, akkor nem is akar tőled semmit és az első nőt el fogja venni utánad, te csak helyet melegítesz... Viszont annyi olyat is láttam hogy pár hónap után eljegyzés, aztán egy évre rá meg a nagy szakítás.


2022. aug. 29. 11:33
1 2 3 4 5 6 7
 11/61 A kérdező kommentje:
7es 8as : igeen, ebben iagazd van, ahogy írtam is, éretlennek érzem magunkat. Két felnőtt korú fiatal vagyunk, tele elviselhetetlen hibákkal és szokásokkal, és sokszor küzdelem, de találtunk egymásban valamit, ami a jövőben igényünk és az a kitartás és hűség, ezért tartunk ki és próbálunk inkább valtozni és alkalmazkodni, mint eldobni a másikat. Én ha valakit szeretek és valóban vannak olyan dolgai, melyek nem elfogadhatóak, akkor inkább tanítom és türelmes vagyok, minthogy másikat keressek. A kutyát sem dobja ki az ember, ha nem viselkedik, hanem tanítja és közösen fejlődik a gazdival. Én inkább fejlődni akarok valakivel
2022. aug. 29. 11:57
 12/61 anonim ***** válasza:
86%

Vagy épp azért nem jegyzi el mert nem érdekli ez a dolog.

Páromat meg engem se érdekelt.

N 30

2022. aug. 29. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/61 anonim ***** válasza:
92%

Azért baromira nem mindegy, hány évesekről van szó. Ha 15 évesen jöttek össze, amúgy is teljesen baromság 17 évesen az eljegyzés... De ti is 20-21 évesen jöttetek össze, és te magad is írtad, nem akarsz még házasodni. Én a pároddal értek egyet: sosem akarnék eljegyzést úgy, hogy nem házasodunk meg 1, de maximum 2 éven belül. Mert minek? A párod pedig tiszteletben tartja azt az érzésed, hogy nem akarsz még házasodni (és lehet, ő is fiatalnak tartja magát ehhez). Bizonyos kor felett viszont lehet ebben igazság, de ott is millió dolog közbeszólhat: terveznek-e gyereket, fontosnak tartják-e a házasságot egyáltalán (vagy akarnak-e, mert ugye ez nem evidens...), nagy lagzit akarnak-e, amire sok pénz kell, amihez meg idő, mikor tudnak összeköltözni (ha másfél év után sikerül összehozni valahogy az összeköltözést, akkor is célszerű azért 1 évet együtt élni mondjuk), stb.

Szóval szerintem ez az állítás ott lehet igaz, ahol a felek már benne vannak a családalapítási korban, stabil egzisztencia van, korán összeköltöztek, mindkét félnek célja a házasság és a gyerek. De ott sem mindenhol.

Én amúgy ismerek mindenféle embert. Volt, akit 1 év után eljegyeztek 17 évesen, de a csaj nem akart házasodni egyetem végéig, viszont addigra szakítottak. Egy pasi 10 év után jegyezte el és vette el a barátnőjét 3X évesen, mert gyereket akart, de volt egy csomó szorongása az elcseszett házasságok miatt. Most babáznak. Van, aki 1 év után el is vette a párját, mert gyereket akartak mind a ketten. Van, ahol négy év után volt eljegyzés szintén azért, mert az egyik fél nem akart egyetemistaként házasodni. Van, aki szintén 2-3 év után házasodott, aztán szétmentek. Nekünk 2 év után volt eljegyzés, kicsivel kevesebb mint 3 év után lesz a házasság jövő hónapban.


Te majd akkor kezdj el aggódni, amikor már amúgy házasodnál, megvannak a megfelelő alapok, a párod viszont a közelében sincs még. Akkor érdemes beszélgetni, ha nem juttok semmire, akkor pedig dobbantani. De ha mind a ketten egyetértetek abban, hogy a házasság korai még, akkor valóban korai, és kár eljegyzéssel bohóckodni. És akkor lesz ám amúgy az igazi külső nyomás, ha meglesz az eljegyzés: mindenki azzal fog cseszegetni, hogy mikor lesz házasság, mikor lesz baba, stb. Ezt sokkal kellemetlenebb és kényelmetlenebb lesöpörni magadról.

2022. aug. 29. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/61 anonim ***** válasza:
83%
Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam.
2022. aug. 29. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/61 anonim ***** válasza:
32%
23 évesen még nem is kell házasodni. Bőven ráértek 5 év múlva is, és akkor is korábbi lenne, mint az átlag.
2022. aug. 29. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/61 anonim ***** válasza:
77%

"ha egy férfi nem jegyez el 2 évem belül,"


Nem a férfi jegyez el, hanem közösen egymást közös döntés alapján. Telán beszélni kéne.

2022. aug. 29. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/61 anonim ***** válasza:
90%
23 évesen korainak tartom, főleg ha még nem éltetek együtt minimum 1-2 évet. Szerintem a hosszú eljegyzés komolytalan bohóckodás, semmivel sem ér többet, mint a sima párkapcsolat.
2022. aug. 29. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/61 anonim ***** válasza:
90%
4 év után jegyezték el a párom. Most már 16 éve házasok vagyunk. Akkor mi nem gondoltuk komolyan?
2022. aug. 29. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/61 anonim ***** válasza:
89%
Ugyan nő vagyok, de 2 év szerintem brutál korai. Biztosan nemet mondanék ekkor még.
2022. aug. 29. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/61 anonim ***** válasza:
36%

Nagyon sok ellenpélda van a saját barátaim kozott es a celebvilagban is.

Pl

25, 28 éves pár, 8 éves kapcsolat, most vettek kozosen hazat de eljegyzes nem lezs egy darabig

26,34 éves pár, 3 éves kapcsolat, szinten kozosen hazat, eljegyzes nincs.


Vennel hazat azzal felesben akivel nem gondolod komolyan? Ugyehogynem


Celebvilagban pl hedinke youtuber es Soma akik 10 eves evfordulojukon keltek egybe, addig nem

2022. aug. 29. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!