Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » 2 éve vagyunk együtt, ultimátu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

2 éve vagyunk együtt, ultimátumot kaptam, ti mit szólnátok ehhez?

Figyelt kérdés

2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, tegnap volt az évfordulónk, úgyhogy elvittem vacsorázni egy szép étterembe. Egész este nagyon izgatott és boldog volt, ahogy közeledett a vacsora vége, úgy lett egyre mosolygósabb és vidámabb, de miután végeztünk és én fizettem, kezdett alább hagyni a jókedve. Hazafelé menet egyre morgósabb lett, otthon meg lefekvéskor már tiszta depi volt. Elmondta, hogy ő azt hitte, ma meg fogom kérni a kezét, egész este arra számolt, hogy egyszer csak előhúzok egy gyűrűt és amikor látta, hogy semmi ilyesmi nem lesz és teljesen hiábavaló volt azt várnia, hogy végre eljegyzem, szörnyen nagyot csalódott. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, meg fogom kérni a kezét, felesleges ezen pörögnie, hiszen nagyon szeretem és vele szeretném leélni az életemet, de akkor nekem szegezte a kérdést, hogy hát mikor?? Mondtam neki, hogy ha itt lesz az ideje, egyelőre az egyetemre koncentráljon, ezt pedig bízza rám, de biztosítottam róla, hogy hamarosan, 1-2 éven belül tervezek vele továbblépni. Erősködött, hogy de ő tudni szeretné, hogy mikor. Erre mondtam neki, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik és egyébként is azt szeretném, ha meglepetés lenne majd, nem ígérek előre dátumot, hátha valami miatt nem úgy jönnek össze a dolgok, és akkor megint csak csalódna, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a következő 2 évben valamikor.


Erre ő ultimátumot adott, hogy minek kell nekem ehhez 2 év, ha nem tudom eldönteni már most, hogy vele akarok-e élni, akkor nincs értelme ennek az egésznek, meg hogy mit akarok ezen én még 2 évig gondolkodni, hát ennyi idő alatt már rég el kellett volna tudnom dönteni, hogy mit akarok tőle a jövőben, és ne húzzam az idejét feleslegesen, úgyhogy legfeljebb 3 hónapot hajlandó még várni rám, addig találjam ki, mi legyen, vagy eljegyzem ezalatt az idő alatt, vagy ha nem, akkor elválnak útjaink, mert mi nem egymást keressük, stb...


Köpni-nyelni nem tudtam! Mondtam neki, hogy most csak zaklatott, mert számított rá és mégse kapott gyűrűt, de hogy ne adjon már ilyen ultimátumot nekem, amikor az előbb mondtam, hogy 1-2 éven belül én is tervezem őt megkérni, DE amíg az egyetem nincs befejezve, addig nem. Erre csak annyit felelt, hogy amit mondott, azt megmondta, 3 hónapom van, döntsem el mit akarok...


Nagyon szeretem, de ez most kicsit mellbe vágott. Délelőtt már böngésztem a jegygyűrűket, de közben meg az is itt kattog bennem, hogy bakker, nehogy már belezsaroljon egy eljegyzésbe 2 év után, mert nem úgy alakult a tegnap este, ahogy ő tervezte! Nektek mi a véleményetek erről?


Terveztem, hogy megkérem, de még nem most. Ő viszont most úgy döntött, hogy nem hajlandó 3 hónapnál többet várni.


ELHAGYNI NEM AKAROM! Javaslatokat szeretnék, mi legyen a megoldás? Vegyek neki egy gyűrűt, hogy lehiggadjon? Vagy ne hagyjam magam? Nem tudom, mi legyen... Félek, hogy ha most ebben engedek neki, akkor ezzel csak olajat öntök a tűzre... Ha most kap egy gyűrűt, utána majd az esküvővel is zsarolni fog...? Aztán meg majd a gyerekvállalással? Nem tudom, mit kéne most tennem. :S


Ti mit tanácsoltok?



2016. jan. 20. 10:46
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯
 101/183 anonim ***** válasza:
66%
2 év után kicsit korainak tartom ezt az ultimátumot..
2016. jan. 20. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/183 A kérdező kommentje:

"Végigolvastam a válaszokat, eddig semmi értelmes érv nem született amellett, hogy miért ne kérd meg. Az, hogy te utána egy éven belül akarsz esküvőt, semmivel nem erősebb annál, hogy ő meg mostanában akar eljegyzést."


Így van, ebben igazad van. De akkor ezt most fordítsd meg: semmivel sem erősebb annál az, hogy ő mostanában akar eljegyzést, mint az, hogy én meg majd 1-2 éven belül, amikor már el is tudom őt venni. Igazad van abban, hogy a két érv közül egyik sem erősebb a másiknál. A különbség pusztán csak annyi, hogy mivel én vagyok a férfi, így végső soron az én dolgom megkérni az ő kezét, nem pedig fordítva, tehát valószínűbb, hogy ha ő nem tud "erősebb érvet" felmutatni az enyémnél, hogy de miért most jegyezzem el, akkor maradok a saját verziómnál. Persze, ha van egy nyomós indoka rá, hogy de ő miért pont most szeretné, akkor természetesen nyitott vagyok mindenre, nagyon szívesen meghallgatom az ő álláspontját, mérlegelem, megfontolom, amit mond és ha úgy van, akár még igazat is adok neki, s akkor eljegyzem most. De az nekem nem igazán meggyőző érv a részéről, hogy azért szeretné most a lánykérést, mert a barátnőinek is most volt...

2016. jan. 20. 22:04
 103/183 anonim ***** válasza:
100%

2 éves kapcsolat és 2 éven belül tervezett eljegyzés, mi ebben a kihátrálás? 2 éves kapcsolatban ilyen ultimátumnak semmi alapja. Egy 5-8-10 éves kapcsolatban már talán, igen, ott már lehet tudni, ha valaki csak ki akar hátrálni, de a kérdésben nem ez a helyzet.

Én nő vagyok, 30 már elmúltam.


Kérdező, azt hiszem, kaptál hideget-meleget. A legjobb az lesz, ha a pároddal egyeztettek, de akkor tényleg mindent felvázolva, és készülj.

Mondd el neki, hogy te úgy tervezed, hogy az eljegyzés után egy éven belül esküvő (ezt írtad), mondd meg neki, hogy ehhez még nincs meg az alapotok (a leírtak alapján nincs, és ezt neki is be kellene látni így, hogy ő még tanul és nem aktív dolgozó). Mondja meg, hogy ő hogyan képzelte el, mik a tervei.

Nyugodtan kitérhettek arra is, hogy te milyen esküvőt képzeltél el, és ő milyet szeretne. Aztán nézzetek utána, mennyi az annyi, együtt, és azt vessétek össze a lehetőségeitekkel. Ez azért is fontos, hogy lássátok mindketten, mivel kell terveznetek.

Tervben van lakásvásárlás? Ha igen, azzal is kalkuláljatok, ne akkor kapkodjatok, amikor jön a gyerek.

Nézzetek utána, mi mindent vehettek igénybe, adókedvezmény, illetékkedvezmény, lakáskassza, állami támogatás... stb.

2016. jan. 20. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/183 anonim ***** válasza:
24%

Ha szereted vele elsz mi a csuda tart vissza sz eljegyxestol ???

Mar az osszekoltozes elott illett volna megkerned.

Orulj neki hajlando csak ugy osszeallni veled ami szerintem ciki

2016. jan. 20. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/183 anonim ***** válasza:
72%
Szerintem meg Te vagy ciki 104-es.
2016. jan. 20. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/183 anonim ***** válasza:
32%

véletlen a csajod is írt ki egy kérdést?"

http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__eljegy..

2016. jan. 21. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/183 anonim ***** válasza:
91%
Nyilván nem ő írta ki, mivel semmilyen adat nem azonos bennük. Jó figyelmesen olvasol te is.
2016. jan. 21. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/183 anonim ***** válasza:
100%
# 106 Időpont ma 08:42 - Nem stimmel, mert itt 23 éves a lány ugyan de 25 éves a pasi, a másik kérdésben pedig 31 éves a pasi, ebben a kérdésben 2 éve vannak együtt, a másik kérdésben több, mint 3 éve vannak együtt.
2016. jan. 21. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/183 anonim ***** válasza:
43%

Kérdező, gondolj bele, hogy miért pont annyit akarsz vàrni amennyit? Nem lehet, hogy bizonytalan vagy az irànta való érzéseidben? Hogy valóban ő e az akit el akarsz venni? Ő szerintem szimplàn fél, hogy ha vàr, legközelebb is talàlsz valami kifogàst

miért ne kérd meg. Fél hogy csak az idejét húzod. 2 éve együtt vagytok, te váratni akarod még vagy 2 évig. Az màr 4. Ha akkor is lesz valami kifogàsod még pàr évig, lesz 30 mire eszedbe jut hogy hoppà, neked màs kell. Ő meg elpocsékolta a fiatalságàt.

2016. jan. 21. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/183 anonim ***** válasza:
84%

jesszusom emberek, nem 30+ évesek, nem élnek együtt 10+ éve, nincs 3 gyerek, meg üreg ígéretek

megígérte, hogy összecuccolnak. lett munkája, megtette.

23-25 évesek! miről van a csaj lemaradva? ja bocs, 2 bnő kapott gyűrűt és most neki is kell hirtelen. talán lenne esküvő egy éven belül? nem, mert nincs della. jöhet a szöveg, hogy attól még vehet egy gyűrűt. de mi változna? akkor az esküvővel csesztetné, mert a bnőknek is, nekik meg nem futja most épp rá.


ha épésszel nem fogja fel a tényeket, hogy tanul, nincs két kereset, nincs elég megtakarítás, nincs pénz esküvőre, akkor érhetetlen.

a kérdező megtette amit ígért, akkor mit pattog a lány?

amúgy ha most megkéri, és járnak még 3-4 évet akkor is elhagyhatja, ha elveszi akkor is elválhatnak. se a gyűrű, se a papír nem biztosíték, hiába hiszi sok nő azt!

2016. jan. 21. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!