2 éve vagyunk együtt, ultimátumot kaptam, ti mit szólnátok ehhez?

Egyébként jelen esetben szerintem sem hitegetésről van szó. A baj az, hogy a lány valamiért ezt nem érzi, pedig ő van a kapcsolatban.

Illetve megőrülhetett attól is, hogy a barátnőit eljegyezték:)

Bár ez csak egy vélemény, de szerintem egy lánykérés már simán belefért volna. Az nem jelenti azt, hogy azonnal házasodni kell. Na mindegy. Kérdező, beszéljetek, ez a fontos, de azt ne hagyd (szerintem), hogy kizsarolja.

Megmondom őszintén, nem olvastam végig minden választ, csak a kérdező kommentjeit, szóval elnézést, ha valakit ismétlek esetleg. :)

Kedves kérdező, az érvelésed teljesen logikus. Viszont ha csak itt körbenézel az itteni témákban (plusz ahogy írtad, néhány érvet már a párodtól is megkaptál ezek közül), a "tipikus" hitegető pasi is kábé hasonló érveket tud felsorolni, mint te. Nyilván kevésbé alátámasztva, de a szöveg sajnos sokszor ugyanaz. Így könnyen retteghet a barátnőd, hogy mi van, ha feleslegesen várna rád éveket.

Én a helyedben megpróbálnék ezen a barátnői zsarolás dolgon keresztül közelíteni. Tegyük félre azt, hogy ő mit akar meg te mit akarsz, mert a kettő nyilván nem egyezik most.

- A barátnők mióta készültek az esküvőre? Mennyi félretett pénz van? Lesz habcsók ruha, lagzi, álomi menyegző? Barátnőd szeretne ilyet? Mert jelen körülmények között bizony nem futja rá, ezt meg kell értenie. Nem lenne még ruhája sem, mert az is hat számjegynél kezdődik általában... Ez is lehet nyomós érv. Főleg, ha kiemeled mellé, hogy szeretnéd élete legszebb napjává varázsolni, tenyereden hordozni, örök emlék, stb stb... :)

- Azt nem láttam leírva, ő mit szól ahhoz, hogy nálad eljegyzés - egy év - esküvő menetrend az elképzelt? Azt el tudná fogadni, hogy évekig jegyben járjon? Akkor is, ha a sok mostanság eljegyzett barátnő addigra már régen asszony, netán anya lesz, ő meg még mindig csak jegyes? Nem érezné ugyanezt a csalódást, mint most? Mert ugye hiába az eljegyzés, házasodni akkor sem tudtok hamarabb...

Igazán jó megoldás itt nincs, mindenképpen törés lesz mindkettőtöknek. Sajnos valamennyire neked is meg kell "alázkodnod", ha valóban szeretnéd őt megtartani.

- Ő szempontjából jó megoldás lehet, ha hagyod magad és megkéred, a fenti feltétellel, hogy bizony évekig itt nem lesz semmi. Nagy rá az esély, hogy előbb-utóbb jön majd a balhé, hogy miért nincs még esküvő, de ez esetben ezt nem tudod kivédeni, legfeljebb akkor mondani, hogy márpedig ez megállapodás volt, hogy még nem, és ő ezt el is fogadta.

- Másik verzió, ha nem teszel semmit. Korábban egy hasonló szituban lévő leányzó leírta, hogy ő sem hagyta el a párját, de a bizalom oda... ez bizony nálatok is tényező lehet.

- A helyedben én nem jegyezném el, de minden létező módon éreztetném vele, hogy ő a legfontosabb, nem akarok mást rajta kívül - hiszen igazából ez a fő félelme, nem az eljegyzés megléte.

- Jó ötlet lehet egy "jelképes" eljegyzés, ennek egyébként is nagy divatja van mostanában. Rengeteg ékszerboltban vannak férfi-női párgyűrűk, amik nem jegyeseknek vannak fenntartva, csak szimplán szépek. Válasszatok együtt egy ilyet (ezt lehet akár három hónapon belül, ha a fenti dolgokat átrágtátok), hordjátok, és mondd el mellé, hogy ez annak a jelképe, hogy szereted, vele tervezel, stb... de pénz hiányában még nem tudnátok igazi esküvőt tartani, és nem akarsz belőle pártában hagyott menyasszonyt csinálni. Ezzel megkapná az ígéretét, amire vágyik, hogy eldöntötted, hogy őt akarod, ugyanakkor mégsem jegyzed el, megvárva vele az általad kiírt (egyébként jogos) feltételek teljesülését.

(Egyébként ezeket a feltételeket is érdemes átbeszélni, pontosabban átkeresztelni. Mert a munka jogos a pénz miatt, de ne azt érezze, hogy feltételhez kötöd az eljegyzést (diploma/munka), hanem megvalósításhoz (munka/pénz). Ugyanazt mondod vele, de mégsem. :) Mert nem tőle várod el, hanem kettőtöktől.

Kedves Kérdező!

Azt hiszem, két olyan tényező van, ami aktualizálta a barátnőd lelkében ezt a kérdést:

- az ismerősök és család (események elvárások)

- az egyetem közeledő vége (ilyenkor van az emberben türelmetlenség, szorongás, hogy mi lesz, hogyan lesz a felnőtt élet).

Ettől függetlenül biztos már rég óta foglalkoztatta a kérdés, csak most tört ki, és nagyon szerencsétlen helyzet alakult ki, amiből elég nehéz lesz épen kijönni.

Nem hiszem, hogy alapból zsarolni akarna Téged, sem azt, hogy nem szeretne, vagy "eltartót" keresne. Két év kapcsolat alatt elég baj, ha nem kerülnek szóba a hosszú távú elvárások. 23 éves kor nem a világ vége, de nem is kamasz kor már, ő egy felnőtt nő, akinek érthető az igénye arra, hogy tudja tervezni az életét, tudja, mire számítson. Neveltetés függő is, de pont a neveltetés nagyon mély az emberben, és ahol a korai házasság a megszokás, illetve az, hogy a párkapcsolat elsődleges célja, hogy kiderüljön, ő lesz-e a végleges társ (ebből a szempontból a házasság vagy fontos, vagy nem, van, akinek jó úgy, ha csak tisztázzák, hogy akkor a cél az együttmaradás, de valakinek az együttmaradás a házassággal kezdődik, és erről nem lehet lebeszélni az embert, mert vagy így érzi, vagy nem).

A legnagyobb hiba, amit elkövettél (azon kívül, hogy két év alatt nem tisztáztátok), az, hogy előadtad neki ezt a "majd amikor én jónak látom" dolgot. Ez hülyeség. Ez a kettőtök élete. Nem lehet kizsarolni a lánykérést, de tudnia kell az embernek tervezni, és egy ilyen mondattal a férfi teljesen kiszolgáltatottá teszi a nőt, ráadásul még azt is hangsúlyozza, hogy ez normális, hogy én mondhatok ilyet, hogy te csak várjál, amíg én jónak látom, te nem döntesz, neked nincs szavad.

A barátnőd bizonytalanságot és kétséget érzett, és te nem is értetted meg ezeket a szükségleteket, és nemhogy nem nyugtattad meg, de a válaszoddal kiszolgáltatottá tetted, még több bizonytalanságot és szorongást okoztál neki. A "zsarolás" szerintem erre adott kétségbeesett, indulati alapon született válasz volt.

Szerintem beszéljétek meg, hangsúlyozd számára, hogy érted az igényét, hogy jogosnak tartod, hogy tudni szeretne az életét meghatározó eseményekről, hogy érted, hogy ez az irántad való szeretet jele. Mondd el neki, hogy szeretnéd megkérni a kezét, de a vita nyomán olyan feszültség és érzelmi helyzet adódott, ami egyszerűen most nem alkalmas eljegyzésre. Kérd meg, hogy nyugodjon meg, bízzon meg benned. És közben gondold végig, hogy szeretnéd-e ezt az eljegyzést (maga az eljegyzés évekkel is megelőzheti az esküvőt, tökmindegy, most van-e lagzira pénz, egyébként sem csak drága esküvők vannak, és sokszor a szülők is segítenek anyagilag), vagy még "élni" szeretnél. Tisztázd vele újra, hogy olyan-e a neveltetése és világnézete, hogy mindenképpen szeretne férjhez menni, és belefér-e neki még valamennyi idő. Ha nem, akkor gondolkozzatok egy békés szakításon.

***

Az a helyzet, hogy a nők szeretnének férjhez menni, általában úgy nevelték őket, hogy ez meghatározó érték, amivel a társadalomba tartozásukat bizonyítják.

Ez olyan, mint a gyerekvállalás. Én mindenképp szeretnék gyermeket. Ha valakit szeretek, kiválasztok, akkor a legjobban tőle szeretnék gyereket. De ha ő nem szeretne családot, akkor hiába szeretem őt, biológiailag a család utáni vágy annyira erős, hogy az a kapcsolat nem fog működni. Ez nem azt jelenti, hogy primeren a másik csak arra kellett volna, hogy felcsináljon és gyerekem legyen, hanem azt, hogy én társat, a gyermekeim apját keresem, és erre a "szerepre" választottam volna őt (ami azért elég megtisztelő kell legyen a másik számára normális körülmények között), de ha ő másik szerepet szeretne játszani (két független, egymással találkozó és szexelő felnőtt, vagy egy gyermektelen pár egyik tagjának szerepét), akkor hiába szeretjük bármennyire egymást akár emberileg, akár szerelemmel.

"A különbség pusztán csak annyi, hogy mivel én vagyok a férfi, így végső soron az én dolgom megkérni az ő kezét, nem pedig fordítva, tehát valószínűbb, hogy ha ő nem tud "erősebb érvet" felmutatni az enyémnél, hogy de miért most jegyezzem el, akkor maradok a saját verziómnál."

Mi van? Neki legyen szar, mert te vagy a férfi?

Amúgy neki van az erősebb érve: nem mindegy, hogy most szakít, vagy 25 évesen kell újrakezdeni (mert mégsem vetted el feleségül), évek telnek el az újabb társ megtalálásával, megint házasság/nemházasság és máris nincs meg 30 év alatt az első gyerek, pedig utána már sokkal nehezebb, biológiailag is. Neked 60 évesen is lehet gyereked.

Tovább az is érv lehet, és sok nő számára az is, hogy a szexualitás alapvetően a házasságba való (még ha ma már elfogadott előtte megismerni egymást ilyen szempontból), és az a pasi, aki anélkül használja a testem, hogy megkérne, az esetleg a lány és a család szemében is csak szoknyapecér.

Nem kell így gondolkodni, tökjó, ha valaki modern és belefér neki az, hogy bárki bárkivel bármeddig; de ha a barátnődet nem így nevelték, akkor ez is probléma lehet.

Egyébként a férfi régen is férfi volt, még inkább, mint most, de semmilyen társadalmi közegben nem volt megengedett két évig húzni a nőt eljegyzés nélkül, mert aki ezt tette, azt jól elverte a lány apja, vagy kinézte az egész közösség. Tehát: a hagyományos női-férfi szerepekben nem volt a férfinek szabad döntése erről.

Ha nem tetszenek a hagyományos szerepek (már pedig nem tetszenek, hiszen, gondolom, szexuális kapcsolat is van köztetek, noha nem vagytok házasok), akkor viszont az egyenlőség híve vagy, és akkor teljesen megalapozatlan valamiben azért magadat priorizálni, mert Te vagy a férfi.

:D akkor le se feküdjön vele, mert nem veszi el.

elválhatnak 20-30 év múlva is, és akkor 40-50 évesen kell újrakezdeni.

és ha eljegyzi, szervezik a lagzit, de vmiért mégis szakítanak? akkor ugorjanak a kútba?!

vagy ha szar lesz a házasság, maradjanak együtt, mert nehogy újra kelljen kezdeni.

a gyűrű/házasság se biztosíték, kifejez egy szándékot, de az élet változik és bármi lehet. mondhatja bárki, hogy igen csak vele leszek amíg meg nem halok, ki is mondhatja az igent, de történhet bármi.

Mindenki magánügye, hogy kivel fekszik le. Nem szeretnék erről vitatkozni, sem egy ismeretlen lánynak megmondani, hogy mikor szexeljen.

Szívesen elmondom a saját véleményemet, hogy értsd, mit mondok. Másoknak nem kell ezt gondolni, de meg kell érteni, hogy én viszont ezt gondolom a saját életemről.

Szerintem a házasság fontos. Nem egy ígéret, vagy nem egy "szándék", hanem eskü, az, hogy megesküszöm arra, hogy bármi történik, a másik mellett maradok, hogy elköteleződést vállalok, hogy a másikkal való együttlétet alapvető prioritássá teszem az életemben.

Nekem van egy szakmám, aminek a művelésére esküdni kellett. Ez azt jelenti, hogy én az életemet, időmet felajánlottam ennek a szakmának, hogy innentől az utolsó erőmig ki fogok tartani mellette, hogy ha nehéz, akkor az lesz a kérdés ma és holnap és örökké, hogy "hogyan csináljam jobban?", "mi lehet a gond?", "mit tegyek, hogy könnyebb legyen?", és nem az, hogy "nem lehet, hogy egy másik szakmában jobb lenne?"

Ettől függetlenül még így is lehet, hogy annyira nehéz lesz, vagy annyira tévesnek bizonyul a döntésem, hogy mást kell válasszak, de az alap az, hogy a problémák többségét azért sikerül megoldani, mert elköteleződtem, megesküdtem a megoldásukra. Ha megoldás keresés helyett azon gondolkoznék, hogy keressek valamit mást, nem oldódna meg semmi.

Van nekem hobbym is, egy sport. Azt gondolom róla, hogy szintén sokat áldozok érte, de ha aktuálisan nehéznek érzem, vagy ha megtetszik más, abbahagyom, mert mért ne.

Visszatérve a házasságra, nekem (még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki másképpen láthatja, és ha más másfajta gondolatmenettel boldog tud lenni, akkor teljesen jó) akkor biztonságos egy kapcsolat annyira, hogy gyereket szüljek, ha a másik hitet tesz mellettem. Ha megesküdött rá, hogy marad. Lehet, beteg lesz a gyerek, lehet, leég a házunk, lehet, a jövő hónapban kiderül, hogy rákos vagyok, lehet, a nyomorékká vált nagyszülőket is ápolnunk kell majd stb.

Hogy bízzam rá a magam és a gyerekeim életét valakire, aki nem merült elköteleződni mellettünk?