Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mi a jobb: esküvő előtt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a jobb: esküvő előtt cserben hagyott lánynak lenni, vagy olyan asszonynak, akitől az esküvő után azonnal elváltak?

Figyelt kérdés
Ki van tűzve az esküvőnk szeptember közepére. Nem én akartam, a menyasszonyom rángatott el bejelentkezni az anyakönyvvezetőhöz, én azt mondtam, nem akarok papírt, nem kell nekünk összeházasodni. Ő erőszakoskodott. Most már elegem van az akarnokságából, abból, hogy sose figyel rám, sose hallgat meg, sose veszi figyelembe az én véleményemet. Megmondtam neki tegnap este, hogy vége, szakítok. Ő elkezdett könyörögni, hogy már kimentek a meghívók, le van foglalva az étterem, megvan a ruha. Azt mondta, most már nem lehet visszakozni. Én azt mondtam, hogy igenis lehet. Még van öt hét addig, miért ne lehetne lemondani, visszacsinálni mindent? Ő erre nagyon lágyra vette a tónust, és elkezdett kérlelni, hogy ne szégyenítsem meg a barátnői és a rokonai előtt. Csináljuk meg az esküvőt, majd utána pár héttel elválunk. Azt mondja, hogy jóval kisebb szégyen esküvő után pár héttel elvált asszonynak lenni, mint esküvő előtt cserben hagyott lánynak maradni. És még egy kérése van: szeretné a nevemet a válás után is megtartani. Belemenjek egy ilyen fal-esküvőbe, kamu-esküvőbe a menyasszonyom (vagyis immár ex-menyasszonyom) kedvéért? Elbizonytalanodtam. Meg is sajnáltam egy kicsit. De egy napig nem tudnék vele élni.

2019. aug. 2. 23:43
1 2 3 4 5 6
 31/58 anonim ***** válasza:
100%

Én is vallásos vagyok, hidd el nagyobb "szégyen" (de nem ez a legjobb szó rá), ha válás van pár hónapon belül, mintha nem is lenne esküvő. A házasságkötés egy életre szóló elköteleződés. Nálunk katolikusoknál szentség, a reformátusoknál igaz, hogy nem az, hanem csak megáldják a polgárit, de esküt tesznek, hogy nem hagyják el a másikat.

Ez a nő érzi, hogy vége a kapcsolatának és most zsarol és manipulál. A leírásból látszik, hogy bedilizett kissé, nem gondolkozik racionálisan. Ezek alapján épeszű nő nem erőltetné az esküvőt. Én megmondanám neki, ha másképp nem, hogy nem vagy hajlandó templomban hamis esküt tenni és hazudni. Ha másképp nem megy, megszakítanék vele minden kapcsolatot.

2019. aug. 5. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/58 A kérdező kommentje:
A menyasszonyom édesapja ma délelőtt felhívott telefonon, és azt mondta, ki ne menjek az utcára, mert itt figyel a ház környékén a vadászpuskájával, és belém ereszt egy sorozatot, ha ki merek menni. Üvöltött a telefonban, hogy én házasságot ígértem a lányának, és ígéretszegő vagyok. Hiába mondtam, hogy lánya csikarta ki erőszakkal az ígéretet, oda se figyelt, csak azt ismételte: lelőlek, mint egy kutyát, lelőlek, mint egy kutyát, ha nem veszed el a lányomat. Félek, most már nincs visszaút.
2019. aug. 5. 14:02
 33/58 anonim ***** válasza:
100%

Nem fog lelőni,csak próbál megfélemlíteni, hogy elvedd a lányát!

Ne tedd!!

2019. aug. 5. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/58 anonim ***** válasza:
100%
Ez innentől már rendőrségi ügy.
2019. aug. 5. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/58 anonim ***** válasza:
100%

Na jó, ez kamu.

Nincs visszaút, mi? Normális ember a rendőrséget hívná ki, miután rögzítette, hogy az apósjelölt életveszélyesen megfenyegeti (persze két üvöltése közben figyelmeztetni, hogy a beszélgetést rögzíted)

2019. aug. 5. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/58 anonim ***** válasza:
100%
Református lelkész és le akar lőni, ennyit ér a vallásosságuk. A rendőrségnek mindenképp jelezd.
2019. aug. 5. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/58 A kérdező kommentje:
Nem lelkész, hanem presbiter. Az egyházközségi tanácstagot jelent. Egyébként gazdálkodó. De nem is ez a lényeg. Ti ismeritek. Vérmes, nagy természetű, hatalmas testi erővel rendelkező ember. Igazi nyers paraszti őserő. És nagyon-nagyon indulatos tud lenni. A lányait még 20 éves koruk felett is megpofozta, ha a kitűzött időpontnál öt perccel később értek haza. A helyi őrsparancsnok pedig a cimborája. Ennyit a rendőrségi ügyről. Egyébként az egész kisváros a zsebében van, mindenki a tenyeréből eszik, még a polgármester is pitizik neki. Szóval egérfogó-helyzet ez, nem látom a kiutat.
2019. aug. 5. 14:58
 38/58 A kérdező kommentje:
Siettem és ideges vagyok. A harmadik mondat: Ti NEM ismeritek.
2019. aug. 5. 14:59
 39/58 anonim ***** válasza:
100%
Ez kamu, el nem hiszem. Fogd akkor magad és költözz el, mert elválni sem fogsz merni, hiszen após majd akkor is puskával fenyeget. Előre látom a sorsodat: 10 év múlva itt fogsz siránkozni hogy nem jó a házasságod és miért ilyenek a nők....amikor neked nem volt merszed már akkor leállítani amikor kikövetelte a házasságot.
2019. aug. 5. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/58 A kérdező kommentje:
Már nézem a közigállást és az egyházi állásportálokat. Tanítói állásból sem túl sok van, de azért akad valamennyi. Én elmegyek ebből a városból. Pedig szerettem itt lakni és abban a suliban tanítani. A kiskölykök is szerettek engem. Harmadikos osztályom volt. Végig sem tudom most vinni őket negyedikig e miatt a malőr miatt.
2019. aug. 5. 15:23
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!