Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Egy gyerekben egyeztünk meg,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy gyerekben egyeztünk meg, de meggondoltam magam. Feszegessem-e a témát, illetve hogy legyek úrrá magamon?

Figyelt kérdés
A férjemmel még talán az esküvő előtt megbeszéltük, hogy egy gyermeket szeretnénk. Van köztük anyagi, egészségügyi ok is, és mindketten benne vagyunk a korban, ez most nem is lényeges. Egészségesen megszületett a babánk, nagy volt a boldogság, viszont már szinte rögtön a szülés után feltámadtak bennem az anyai ösztönök, és elkezdtem nagyon vágyni még egy gyermekre. Annyira, amennyire nem is sejtettem, hogy vágyni lehet. Pár hete rákérdeztem, hogy mi lenne, ha vállalnánk még egy babát, de azt mondta, hogy nem, és sorolta az érveket, amikben megegyeztünk még régen. És persze én értem, hogy tök igaza van. De a fene egye meg, én beleőrülök a gondolatba, ha most nem, nem lehet már több gyermekem (38 vagyok). Itt van a csodás kisfiam, akiért nagyon hálás vagyok, és egész nap el tudnék gyönyörködni benne, de nekem is van tesóm, és attól is félek, hogy nem jó egykének lenni. Leszögezem, nekem a férjem a legfontosabb, szóval olyan fel sem merül, hogy elhagyom vagy bármi olyat teszek, amitől a kapcsolat megromlik. Arra vagyok kíváncsi, ha valaki járt hasonló cipőben, hogy ez az érzés el fog-e múlni, vagy örökre bánni fogom? Mert ha örökre bánnám, lehet, hogy megérne még pár kör megbeszélést. Nem tudom :(
2022. máj. 26. 03:36
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Az anyagi egyébként rendeződik lassan, meg az változó, most új munka lett, ami jobban fizet. Én inkább a kortól félek jobban, kb 40 lennék, ha egy éven belül összejönne, ő meg 50. :(
2022. máj. 26. 08:18
 12/22 anonim ***** válasza:
70%

Szerintem ezt ne erőltesd a férjednek. Ha nem akar gyereket, azt tiszteletbe kell tartani. Mindegy mi az oka. Fordított esetben sem örülnél, ha az urad arra kötelezne hogy szülj még egyet akaratod ellenére.

Ezzel együtt azért nekem az a véleményem, hogy két gyerek az még nem akkora teher anyagilag mint a több, azt az előnyét nézve, hogy nem tudsz annál többet adni a gyerekednek mint tesót. Gyereknek gyerek a barátja, ezzel is könnyebb, hogy nem rajtatok lóg folyton, hanem elvannak ketten. De ez csak az én egyéni véleményem és tapasztalatom.

2022. máj. 26. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
7%
a 40 és az 50 miért öreg? Simán fel lehet nevelni ennyi idősen egy gyereket. más az unokáját neveli.
2022. máj. 26. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
89%

13. Mert a férfiak várható halála 62-63 évesen van? A gyerek meg 68 éves korában fog érettségizni pl.

Tetszik nem tetszik 50 évesen az ember már öreg még egy gyerekhez.

2022. máj. 26. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
49%
Megegyeztetek. Uljel le szepen a felborult hormonrendszereddel es nyugodj meg.
2022. máj. 26. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne akarj erőszakoskodni vele. Ő már döntött, ha pedig bele akarod kényszeríteni, ott fog hagyni. Megjegyzem, jogosan.

Még biztos minden happy meg cuki a baba, de el kell keserítselek hány házasság végződik válással és hány nő válik egyedüli anyává. Ha más nem, abba gondolj bele, hogy könnyebb egyedül felnevelni gyereket? Ha egy van, vagy ha kettő?


A másik, hogy megegyeztetek. Legyen már benned annyi, hogy tiszteletben tartod a társad kérését ha már előre el lett döntve.

Illezve, ha ennyire nem hagy nyugodni a téma, olvass utána. Ezt a hormonok teszik. Kémiai-biológiai reakciók dúlnak a testedben. Azok javarnak meg, de ne legyél annyira ösztönlény, hogy felülkerekedjenek az eddig szilárd meggyőződéseden. Ennél akarjál már több lenni.


Nőként válaszoltam, hasonló helyzetből. Nekem is nehéz ügy ez a gyerekvállalásos téma, mert én is érzek késztetést, de egyszerűen felfogom ésszel mi miért van, ezért vagyok képes felülemelkedni rajta.

2022. máj. 26. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 A kérdező kommentje:
Én nem hiszem, hogy ez a hormonok miatt van, már majdnem 2 éves a fiam. Erőszakoskodni nem akartam, és nem is fogok.
2022. máj. 26. 11:05
 18/22 anonim ***** válasza:
91%
Nekem 2 van feleségem 4et akart. A másodiknál mondtam hogy ezt már biztos nem. Ha lenne harmadik tuti egyedülálló anya lenne már. Így lehet feszegetni de egy férfi lazán lelép így nem érdemes
2022. máj. 26. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
42%
Én hátraszúrva érezném magam ha még egy gyereket akarna az asszony. Mikor egyben állapodtunk meg.
2022. máj. 26. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
42%

Férfiként mondom!


Eszedbe ne jusson "véletlenül" teherbe esni, mert a pasid kirak az utcára!

Ne legyél megbízhatatlan ösztönlény, mint a legtöbb nő!

2022. máj. 26. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!