Válni kéne de nem bírom?

Sziasztok! 23 éves nő vagyok aki sajnos mostmár tudom, hogy egy oltári nagyot hibázott. 20évesen össze jöttem egy férfivel aki mostmár a férjem és van egy 1 éves gyermekünk. Nekem előtte nem volt senkim (semmilyen téren). És mostmár nagyon bánom mert szülés óta kiszerettem belőle :( Úgy értem nagyon szeretem mint embert sose bántanám meg szándékosan de egyszerűen nem tudok vele pl lefeküdni mert undorodom attól a gondolattól, hogy hozzá érjek. Szóval igen nem élünk nemi életet meg testi közelséget se. Ő még mindig szeret szerelemmel még így is és megakarja oldani a problémát de én már nem :( Úgy értem ha vele is maradnék életem végéig bánnám, hogy nem voltam mással :( és tudom most egy r*bancnak néztek de nem vagyok az egyszerűen csak hülye voltam és nem gondoltam át. Ő nagyon szeretett volna gyereket (30éves) én még nem de szültem az ő kedvéért ( tudom ne is mondj semmit) de születése óta a kicsi a mindenem imádom és 1percre se bántam meg őt. És nekem fontos a család a férjem is fontos a boldogsága is épp ezért mondtam a válást mert legalább így hátha talál valaki olyat aki minden téren szereti. Ha elválunk mérhetetlenül szomorú lesz és nem bírnám elviselni, hogy szomorú főleg, hogy én okoznék neki csalódást de ha vele maradok akkor tropára megyek a gondolataimmal mert én nem vagyok az a megcsalósdi. Mit tegyek? Ti mit látnátok helyesnek? Nem akarom a gyermeket az apjától se szét választani. Esküszöm már a halálba kergetnek a gondoltaim. (Az, hogy az apjának adom a gyereket én meg élem az életem nem opció ugyanis nem tudnám ezt megtenni) Tudom, hogy sok negatívat írnátok de kérlek kulturáltan és inkább megoldást írjatok így is nagyon rosszul érzem magam :(