Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Akik közös kasszán vagytok:...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik közös kasszán vagytok: hogyan oldanátok meg ezt a konfliktust?

Figyelt kérdés

Férjemmel 2 éve vagyunk házasok. Én amióta dolgozom, anyagilag támogatom nagymamámat aki rengeteget tett és tesz értem. 88 éves, nagyon kevés nyugdíjat kap mert keveset dolgozott bejelentve. A férjem szerint ez így is van jól, ha korábban ügyeskedett akkor ezt érdemli. Szerinte max a gyerekeinek kéne támogatniuk.


Ez a dolog most azért került előtérbe, mert gyereket tervezünk és nekem emiatt úgy 1,5 évig feleannyi lesz a fizetésem, mint most. Én ezalatt az idő alatt is szeretném támogatni nagymamámat, férjem viszont erről hallani sem akar.


Mit gondoltok? Ti hogyan oldanátok meg?


2014. júl. 10. 11:18
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
84%

Nem mentem volna hozzá olyan emberhez, és főleg nem szülnék olyan embernek, aki ennyibe nézi a családomat. Mi az, hogy ha régen ügyeskedett, akkor ezt érdemli? Tisztában van ő azzal, hogy annyi évvel ezelőtt még nagy kiváltság volt a bejelentett munka? Az alsóbb réteg főleg napszámba járt a földekre. Ott pedig nemigen jelentették be az embereket.


Majd, ha te nem tudsz a gyerek után elhelyezkedni, vagy olyan munkahelyed lesz, ahol nem jelentenek be, akkor azt mondja öregkorodra, hogy ügyeskedtél, old meg te magad az anyagi gondjaidat?


Nem egy olyan embert támogatsz, aki nem érdemli meg, te magad írod, hogy sokat segít, segített.


Én nem tagadom, nem tudnám kulturáltan megoldani a konfliktust. Aki a családomat nem tiszteli, engem sem tisztel.

2014. júl. 10. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
51%
Ezután is támogatnánk, max. kevesebbet adnánk, költségvetéstől függően. De amúgy abban igaza van a férjednek, hogy a gyerekek dolga lenen elsősorban a nagyi támogatása, velük mi a helyzet? Szüleiddel vagy nagybátyáiddal/nénéiddel nem tudsz beszélni?
2014. júl. 10. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 Sün!! ***** válasza:
65%
A saját gyermekeinek kötelessége lenne némiképpen segíteni a szülőket. A nagyszülőket én inkább nem anyagi téren segítem. Persze közvetetten anyagi is, hiszen amit megcsinálok, nem kell embert hívniuk rá. Persze nem tudom mennyi az annyi. Nálunk bár nincs belőle nagy konfliktus, de van olyan családtag, aki a nem közvetlen családtagját olyan szinten segíti és kb. kinyalja a seggét, hogy az már a saját házastársa rovására megy. A nagymamádnak mihez van szüksége pénzre? Pl. jó ötlet hogy amikor főzöl, neki is főzöl, az nem sok pénz. Ruházkodásra ilyen idős korban már nem nagyon költenek. Gyógyszerek terén van gondolom főleg probléma. Én a helyedben megbeszélném a család többi tagjával, hogy na srácok most itt az ideje, hogy segítsetek kicsit. Ezt csak megértik, nem hinném, hogy szívtelenek lennének.
2014. júl. 10. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
87%

a nagyi kb. már a rendszerváltáskor is közel volt a nyugdíjhoz, előtte meg nem volt olyan, hogy bejelentve - nem bejelentve. Úgyhogy ezt így nem tudom feldoglozni.


Amúgy az ember a családját úgy támogatja ahogy tudja - nyilván értelmes keretek között. Gondolom nem százezreket tolsz át a nagyinak havonta, hanem 1-2 tízezret.

2014. júl. 10. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
50%

Figyelj, a nagyi már most is 88 éves, nem mondom ki, mire gondolok, de mire még nektek gyereketek lesz...lehet akár 5 év is...és...szóval...


De ha mégis aktuális lenne akkor a probléma, én azt csinálnám, hogy addig míg gyeden vagyok (akkor mondjuk csak fél évet maradnék otthon), külön kassza lenne, aztán ismét közös és támogatnánk a nagyit.


Egyébként nincs igaza, hogy ügyeskedett, mert a szocializmusban (és előtte) sok minden nem számított a későbbi nyugdíjba, pl. az én nagyim (egyidős lenne a tiéddel) cselédlány volt világ életében, szóval nem kapott nyugdíjat, csak valami segélyt időskorában. Nagyapám meg katona volt (háborúban), ami után szintén nem járt (szerencsére ő később dolgozott évtizedekig, így jó nyugdíja van ma már).


A pasid egy bunkó, én keresnék valakit, aki megbecsül!


27L

2014. júl. 10. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
85%

Attol is fugg mennyi az a tamogatas, es mekkora resze a fizudnak.


Amugy meg le kell ulni szamolni, ha a kozoskassza nem mukodik, akkor osszatok el szepen, lakhatas-rezsi gyerek fele-fele, sajat koltsegekre a maradek.

2014. júl. 10. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 Sün!! ***** válasza:
76%
Nem tudom miért okoz örömet egy értelmes választ lepontozni...
2014. júl. 10. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
96%

Tényleg nem akarlak megbántani de a nagy 88 éves, szóval lehet már nem kell olyan sokáig támogatni.

Bár én sem mentem volna hozzá ha ennyire nem érti meg mennyit jelent nekem a családom vagy a nagymamám.

2014. júl. 10. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 A kérdező kommentje:

A nagynéném rokkantnyugdíjas, őt támogatják a gyerekei.

Apukám elhunyt.

A nagybátyám külföldön él, sajnos nem foglalkozik az itthoni családjával (a gyerekeivel sem, nem csak az anyjával nem).


Nem úgy támogatom, hogy adok neki pénzt, hanem mi fizetjük a villanyt (havi 4000) és havi 1x elmegyünk vele bevásárolni, ez 10-12e szokott lenni. Ilyenkor veszünk húst, gyümölcsöt, sajtot, amit magának nem venne meg mert "luxus".


Én is gondoltam rá, hogy hamarabb visszamegyek dolgozni, de egyrészt ha már van ilyen lehetőség, akkor ki szeretném használni és a gyerekemmel lenni 2 évet, másrészt itt az állami bölcsibe csak protekcióval lehet bejutni a magán pedig elég drága. Szóval nem mennénk vele sokra, ha előbb menne bölcsibe.

2014. júl. 10. 12:05
 10/43 A kérdező kommentje:
Igen, persze lehet, hogy "megoldódik" a probléma, de remélem nem. Egyrészt már nem védekezünk, bármikor jöhet a baba, másrészt a mama teljesen önellátó, főz, takarít magára, úszni és idősek klubjába jár, szellemileg is teljesen ép. Egy kis magas vérnyomást leszámítva semmi baja (kopp-kopp-kopp).
2014. júl. 10. 12:07
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!