Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan kezelnétek az alábbi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezelnétek az alábbi helyzetet?

Figyelt kérdés

Benne voltam egy szeretői viszonyban úgy, hogy mindketten házasok vagyunk, én a férjemmel nyitott kapcsolatban élek.

Pár hónapig volt szex, de a másik fél nehezen oldotta meg az elszabadulását és a helyszínt, munkában napi kapcsolatban voltunk. Majd ez a viszony szépen átalakult egyfajta barátsággá a részéről, egy idő után úgy éreztem hárítja a szexet, én pedig nem akartam erőltetni. Beszélgettünk, ebédeltünk, időnként volt egy kis szenvedély is, de nem teljes. Aztán észrevettem, hogy egy barátnőm és ő közte valami alakul…. A barátnőm nem tudott a viszonyukról, mert senkinek nem beszéltem róla…. De érezhette, hogy ez nekem nem esik jól…. Eközben gyakran hangoztatta, hogy neki nős ember nem kell, a fél munkahely és baráti kör róluk pletykált …. Én a pasit megkérdeztem, hogy van-e köztük valami, akkor tagadott mindent és majdnem én voltam a hibás.

Eközben meg flörtöltek a háttérben a munkahelyen is, ahol többen látták őket…erről én nem tudtam sokáig….

Viszont most elárulta valaki….

El nem tudom mondani mit érzek…. Velem abbahagyja a szexet, majd jön a másik nő…. Közben a feleség mit sem sejt, aki szépen neveli otthon a két gyereket:(

Félre értés ne essen: pontosan tudom, hogy az is etikátlan, amit én tettem vele, mert az ő házassága nem nyitott ellentétben az enyémmel… :( de én megőriztem a kis titkunkat, vigyáztam, nehogy bármi kiderüljön, mindig haza ment munka után. Sosem akartam elszakitani a családjától. Nagyon szerettem őt, de féken tartottam az érzéseimet és inkább azt láttam, hogy javult a házasságuk. De az elején mondtam neki, hogy más után nem állok sorba, a feleség kivételével.

Most becsapva érzem magam teljesen, mint barátban és mint emberben is óriásit csalódtam…. ! A legutóbbi nap, amikor ezt megtudtam teljesen összeomlottam, neki csak annyit mondtam, hogy pletykák jutottak a fülembe, ami nagyon fáj és nagyon tanulságos…. :( alig tudtam vele beszélni egész nap, mert a sírás kerülgetett. Nem kérdezett semmire rá, úgy csinált, mintha csak rossz napom lenne…. Beszélt másról….

Őszintén nem tudom hogyan tovább…. Napi szinten találkoztunk, fel építettünk egy barátságot egy értékesnek gondolt kapcsolatot, de most őszintén nem tudom hogyan tovább…. Ti mit tennének?



márc. 9. 10:43
1 2 3 4 5 6
 21/59 A kérdező kommentje:
20, ez pont fordítva igaz!
márc. 9. 20:55
 22/59 anonim ***** válasza:
#20. Ezt hogyan értsem??
márc. 9. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/59 anonim ***** válasza:
100%
Összekeveredtetek, mint a cérnametélt. Különben, nem szeret itt senki senkit, csak kínlódtok.
márc. 9. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/59 A kérdező kommentje:
22, mióta megtudtam, hogy a barátnőmmel is kavar folyamatosan hányingerem van és nagyot esett a szememben….
márc. 9. 21:04
 25/59 anonim ***** válasza:
100%
#24. Akkor még is van a megoldás. Nagyot esett a szemedben, tehát le lehet zárni az úgyet. Erre volt jó a ,,barátnőd".
márc. 9. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/59 A kérdező kommentje:

Még egy kérdésem lenne: tegyük fel, hogy ti is ebben a szituban vagytok. Mást is zavarna ez a helyzet?

Kizárólag ebben a szituban ki mit tenne?

márc. 9. 21:31
 27/59 anonim ***** válasza:
100%
Miért szeressek olyan férfit, akinek más kell?
márc. 9. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/59 anonim ***** válasza:
100%

#26

Jó tegyük félre hogy azért mentem ferjhez mert Őt tényleg szeretem, az össze-vissza dugásokra ott volt a teljes huszonéves korom, meg a harmincasok első fele. Én se voltam szent, legalább van tapasztalatom.

De


1. Nem kezdenék (és nem is kezdtem soha) kollegával, még szingliként sem, pont ezért mert qrvára fáj es kellemetlen ha vége. Házasként meg főleg nem, mert akkor már a kapcsolat alatt megvetnek ha kiderül.

Engem a főnök szerintem ki is rúgott volna ezért, mert pici munkahely voltunk, kb 12 emberrel.


2. Ok, mégis ugy járok mint te. Fáj, fáj, de így jártam. Egy szavam nem lehet, nem engem csal, hanem a feleségét. Szeretők közt nincs hűség, pont ez a lényeg hogy nem tartozunk egymásnak semmivel, ha beleszerettem az én bajom.

Jártam így, bár ott én egyedülálló voltam. Igaz nálunk nem volt szerelmeskedés, csak barátság+szex. De én szerettem.


Viszont a saját törvényeim szerint a barátnő, rokon az minden esetben tabu (oda-vissza), így ha más nem, emiatt nem állnék szóba többet egyikkel sem. Már amennyire ez nálatok lehetséges.

De ha annyira fájna lehet elkezdenék más munkahely után nézni. És elkönyvelném hogy a barátnőm nem a barátnőm, a pasival meg én voltam a hülye hogy többet képzeltem.

márc. 10. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/59 A kérdező kommentje:
Tehát ahogy értelmezem a szavaitokat, másnak is fájna és rosszul esne a történet…. !
márc. 10. 08:16
 30/59 A kérdező kommentje:

Főleg úgy, hogy a fél munkahely erről beszél és a “barátnő” feletteséhez is eljutott már az info….. aki ki van akadva, mint a taxi óra….

Annak örülök, hogy én nem kerültem hírbe vele, mert erre nagyon vigyáztam mindig…

márc. 10. 08:20
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!