Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan kezelnétek az alábbi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezelnétek az alábbi helyzetet?

Figyelt kérdés

Benne voltam egy szeretői viszonyban úgy, hogy mindketten házasok vagyunk, én a férjemmel nyitott kapcsolatban élek.

Pár hónapig volt szex, de a másik fél nehezen oldotta meg az elszabadulását és a helyszínt, munkában napi kapcsolatban voltunk. Majd ez a viszony szépen átalakult egyfajta barátsággá a részéről, egy idő után úgy éreztem hárítja a szexet, én pedig nem akartam erőltetni. Beszélgettünk, ebédeltünk, időnként volt egy kis szenvedély is, de nem teljes. Aztán észrevettem, hogy egy barátnőm és ő közte valami alakul…. A barátnőm nem tudott a viszonyukról, mert senkinek nem beszéltem róla…. De érezhette, hogy ez nekem nem esik jól…. Eközben gyakran hangoztatta, hogy neki nős ember nem kell, a fél munkahely és baráti kör róluk pletykált …. Én a pasit megkérdeztem, hogy van-e köztük valami, akkor tagadott mindent és majdnem én voltam a hibás.

Eközben meg flörtöltek a háttérben a munkahelyen is, ahol többen látták őket…erről én nem tudtam sokáig….

Viszont most elárulta valaki….

El nem tudom mondani mit érzek…. Velem abbahagyja a szexet, majd jön a másik nő…. Közben a feleség mit sem sejt, aki szépen neveli otthon a két gyereket:(

Félre értés ne essen: pontosan tudom, hogy az is etikátlan, amit én tettem vele, mert az ő házassága nem nyitott ellentétben az enyémmel… :( de én megőriztem a kis titkunkat, vigyáztam, nehogy bármi kiderüljön, mindig haza ment munka után. Sosem akartam elszakitani a családjától. Nagyon szerettem őt, de féken tartottam az érzéseimet és inkább azt láttam, hogy javult a házasságuk. De az elején mondtam neki, hogy más után nem állok sorba, a feleség kivételével.

Most becsapva érzem magam teljesen, mint barátban és mint emberben is óriásit csalódtam…. ! A legutóbbi nap, amikor ezt megtudtam teljesen összeomlottam, neki csak annyit mondtam, hogy pletykák jutottak a fülembe, ami nagyon fáj és nagyon tanulságos…. :( alig tudtam vele beszélni egész nap, mert a sírás kerülgetett. Nem kérdezett semmire rá, úgy csinált, mintha csak rossz napom lenne…. Beszélt másról….

Őszintén nem tudom hogyan tovább…. Napi szinten találkoztunk, fel építettünk egy barátságot egy értékesnek gondolt kapcsolatot, de most őszintén nem tudom hogyan tovább…. Ti mit tennének?



márc. 9. 10:43
1 2 3 4 5 6
 31/59 anonim ***** válasza:
100%

Nem szeretném megbántani az érzéseidet, de felmerült bennem, hogy az érzelmi érintettséged miatt mennyire tudsz objektív lenni a történtek leírásával.


Az kiderül abból, amiket írtál, hogy a férfi is, te is és a barátnőd is egy munkahelyen dolgoztok.


Nemrég ezt írtad:


"Annak örülök, hogy én nem kerültem hírbe vele, mert erre nagyon vigyáztam mindig…"


Korábban meg, amikor egyrészt kijelentetted, hogy a barátnőd nem tudott róla, mert sosem beszéltél erről, másrészt azt állítottad, hogy szerinted mégis tudnia kellett, mert:


"Aki ráadásul barát és pontosan látta, hogy valami azért lehet köztünk… ( a másik közös ismerősnek feltűnt)"


"Annak örülök, hogy én nem kerültem hírbe vele, mert erre nagyon vigyáztam mindig…"


Ha erre tényleg annyira vigyáztál, akkor hogy lehet, hogy más is rájött, és szerinted a barátnőd is vagy tudott róla, és ennek ellenére szűrte össze vele a levet, vagy elvárható lett volna, hogy észrevegye a jelekből, hogy viszonyotok van.


Tényleg nem kötekedésből hozom fel ezt, csak szeretném megérteni, mert ez így számomra eléggé ellentmondásos.

márc. 10. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/59 anonim ***** válasza:
100%

"látható két ember között a vonzalom, ez nem kérdés…."


Ezt még kihagytam azok közül, ami számomra ellentmond annak, hogy "örülök, hogy én nem kerültem hírbe vele, mert erre nagyon vigyáztam mindig…

"

márc. 10. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/59 anonim ***** válasza:
100%

Nyilván szarul érintene mindenkit, akinek van egy kis esze és/ vagy önbecsülése minimális is, az ilyen helyzetbe azért nem is megy bele..


Ahogy ezt páran már kifejtették. Ne csodálkozz, hogy szarul esik, ha te is és a környezeted is ilyen kétszínű kapcsolatokra épít.. inkább vond le a tanulságot, hogy legkozelebb ne kerülj ilyen megalázó helyzetbe…

márc. 10. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/59 A kérdező kommentje:

Így érzem, hogy most a szavakon lovagolunk és a lényeg, a kérdésem elveszik. De válaszolok természetesen, hogy az ellentmondást oldjam: azok, akik közel állnak hozzám, észrevehették, mert ismernek és látnak reakciókat. Idegenek viszont Nem! A barátnővel való viszonyt IDEGENeK is észrevették!!! Mert annyira gátlástalanul csinálták elmondásuk szerint. Nyílt térben mások előtt. Nő persze nem előttem, csak egyszer…. De akkor kiakadtam és hangot adtam neki. Akkor én voltam a hülye, hogy semmi nincs köztük…. :(


Az önbecsülést meg kár felhozni, mert egy ilyen szituba bárki belesidródhat! Emberekkel foglalkozom, én én vagyok az egyedüli és rengeteg olyan van, aki aztán soha… megmondta… majd mégis….


De arra tudok ebből következtetni, hogy annyira kiakasztó a szitu, hogy nehéz rá értelmes magyarázatot találni…. Tehát hibáztatni kell valakit.. mivel én írtam, én kértem tanácsot, én vagyok a hibás is….

Utólag látnom igen, hogy nem jó döntést hoztam. De ezt előre azért annyira egyértelműen nem lehetett látni. Vannak tartós szeretői viszonyok is, ahol nem egymás szarrá csalása és alázása a cél…. ! Én ebben bíztam, hogy egy ilyen lehet nekem is. Eddig még nem volt nős pasival viszonyom. És itt sem a feleség volt a gond, aki nem is tud semmiről…..

márc. 10. 11:02
 35/59 anonim ***** válasza:
100%

A helyzet az, hogy a barátnőddel egy az ízlésetek, vonzódtok a foglalt faszhoz. Hasonlítotok egymásra. Foglalt fasz esetén meg szinte csak a mesékben van olyan, hogy "monogám" szeretői kapcsolatban szeretne lenni. Egy rövid időre elképzelhető, de amint talál megint felhúzható nőt, akkor az előző ugyanúgy nem számít neki, mint a felesége iránti tisztelet, szeretet.

Tanulj az esetből, és csak akkor legyél foglalt fasszal, ha külön tudod választani a szexet az érzelmektől. Jelenleg ez nem megy.

márc. 10. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/59 anonim ***** válasza:
100%

Mit mondjunk?

Szitutól teljesen eltekintve kinek ne fájna, ha lecserélik? Pláne egy barátnőre?

Igen, rohadtul fájna mindenkinek, mondjon bárki bármit.

De te tudtad róla a legjobban, milyen jellemtelen ember. Az a te hibád, hogy többet vártál ennek ellenére is tőle.

márc. 10. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/59 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, te próbáltál diszkrét maradni, ettől függetlenül simán pletykálhatnak rólad is.

Nem oszt, nem szoroz, nem mások véleménye tesz azzá, aki vagy.

Te szívvel gondolkodsz, a pasas meg a farkával. Ezt muszáj valahogy megemésztened, bár nyilván nem könnyű... Annyiban nem értelek, hogy a felesége és családja felett simán szemet hunytál, a barinő meg zavar. Tudtad az elejétől fogva, hogy egy szeretői viszonyban ritka a kizárólagosság.

Persze sajnálom ezt a kellemetlen szituációt, máskor próbáld kerülni lehetőség szerint az efféléket, hiszen látod, érzelmileg érintetté válsz, majd szépen megtörsz!...

márc. 10. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/59 anonim ***** válasza:
100%

34

A tanulságot elsősorban magad miatt kell levonni. Ha látod hogy sokan szarul jönnek ki ilyen kétes szitukból, pláne munkahelyi kavarasokbol (mert akkor ezt is látod te is ;)), akkor tudtad, hogy van bőven esély a pofára esésre.


Értem persze, hogy az érzelmeid vezéreltek, te éreztél, más jellegű dolgot szerettél volna, a másik meg nem. Előre nem tudhatod, de tudni kell odébb állni. A másik tanulság meg hogy szeretői kapcsolatoktól sokat ne várj… szeretőknél meg furcsa a csalás szót említeni, mikor az a lényegük, hogy nem vagytok elkoteleződve egymás felé.( mellesleg Miért akarsz olyan szetetoi kapcsolatot, ahol az otthoni fél nettó hülyének van nézve, te azt akarod te legyél akihez érzelmileg is kötődjön, a másik meg csak várja ottjon..?)


Az a különbség, hogy szánt szándékkal senki nem akar szerelmi kapcsolatot egy xarom Másodikként, szeretőként megélni.., igen, belekerülhet, ahogy írod, de nem olyan jó az az örök második, várni mikor johetsz sorra az asszony meg a gyerekek után, már amikor..


Szerintem fejben rendbe kene tenni. A pasi nem romantikus kapcsolatot keresett veled, (ahogy te szeretted volna), ez van. Ő tovább is lépett.


Magadert meg igenis te vagy a felelős első sorban. Mások is hibáznak. Jó esetben tanulnak belőle, mi volt ebben a te részed, nem csak a csúnya pasi meg barátnő, nyilván azok sem jobbak. De most rólad van szó, nem ők sirdogalnak ezen, ők max azon, hog kiderült, hanem te.


Ha már itt vagy benne, ez van, lépj tovább, legközelebb meg ne a munkahelyen keress szetetot, ahogy írták. Harmadrészt meg ne úgy indulj szeretői kapcsolatnak, hogy az a másik részről is érzelmi (is) lesz és minden szipi szuper kész ezentúl.. én ezt tennem továbbra is, válaszolva ismét a kérdésedre.

márc. 10. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/59 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat, amúgy teljesen igazatok van!

Én ezt a helyzetet nem mértem fel, illetve annak ellenére, hogy sejtettem, hogy ebből baj lehet, nem hallgattam a megérzéseimre. Illetve elhittem ennek a f..nak, hogy valóban vonzódik hozzám, fontos vagyok neki… még ha nem is tart örökké egy ilyen viszony, abban bíztam, hogy azért nem ilyen rövid távon csinál belőlem hülyét…. Azért, mert a csinos kollégina ( barátnő) rámozdul….

A maga módján megpróbált mindkettőnkre időt szakítani eközben…. És az egészet előttem elsunnyogni…. Majd a kollegina főnöke megelégelte a dolgot egy idő után, mert kollegina teljesítménye romlott…. Én meg idióta naivan magamban őrlődtem, csendben sírtam az irodában, amikor éppen nem látta senki és továbbra is ezerrel teljesítettem…. Az én mutatóimon nem látszott esés….

Igen tisztában vagyok vele, hogy munkahelyen nem jó semmilyen viszony. De ezek még is ott alakulnak ki a legtöbbször, mert ott vannak összezárva az emberek.

Én csak ahhoz imádkozom, hogy legközelebb legyen erőm nemet mondani, ha elsodorna az ár….!

Nem tudom, hogy ennek a pasasnak érdemes lenne-e elmondani, hogy mindent tudok…. Nagyon egyértelmű célzást tettem rá, de nem reagált rá gyakorlatilag…. Ez is érdekes….

Ameddig csak tudja, kerüli a balhét gondolom….

márc. 10. 12:07
 40/59 anonim ***** válasza:
100%
Ne kínlódj már! Páran releváns véleményt írtunk. Persze, hogy fáj, hogy nem te kellesz neki, hanem a barátnőd. Azt sosem említed, hogy a feleségnek is rossz érzés lehetett ha tudta. Te vagy a bármelyik kapcsolatba belerondító ember.
márc. 10. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!