Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ti meg tudnátok bocsajtani...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti meg tudnátok bocsajtani egy megcsalast ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
7 ev hazassag utan megcsaltam a ferjem. Nagyon sokaig gondolkodtam rajta, hogy tegyem-ne tegyem, végül győzött az ösztön és a vágy. Szeretem a férjem, még a mai napig vonzodom hozzá, de sajnos epitett egy falat maga köré és azon nem enged be. Nem akar velem csak havi egyszer lefekudni, semmi nem erdekli, ha ruha nélkül flangalnek elotte az sem. Nem kommunikal velem, mindig csak a munkajaval van elfoglalva, az is a temaja semmi más. Annyira egyedul éreztem magam... teljesen véletlen talalkoztam az exemmel egy hipermarketben, ahol vagy 20percen keresztül beszélgettünk, majd folytatódott a messengeren. 2 honap után, mar annyira nagy volt a vagy, hogy lefekudtem vele, holott a ferjemet szeretem, csak annyira szerettem volna nőnek erezni magam ismét és tetszett hogy van aki nőként kezel. Megbantam. Mindent elmondtam a ferjemnek, s most en vagyok mindem utolsó nőnek elhordva. 35N
2019. máj. 20. 21:54
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
85%
Attól, hogy lefekszel mással, az otthoni probléma nem fog megoldódni. Esetedben is látható az eredmény. Nem csalni kell, hanem szembenézni azzal, hogy ami nem megy azt már nem érdemes erőltetni, bármennyire is fáj. A probléma megoldó képességed nulla kérdező. Ilyen embernek nem szabad és nem is érdemes új esélyt adni.
2019. máj. 21. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
84%
Azt is elmondtad a férjednek, hogy vezetett idáig?
2019. máj. 21. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
24%
A #19-esnek nincs gerince; hálistennek. Gazdasági érdekközösség, ididóta..
2019. máj. 21. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 anonim ***** válasza:
50%
Igaza is van annak, aki elhord mindennek. Egy utolsó primitív szardarab módjára oldottad meg ezt a problémádat, úgy döntöttél, hogy ez hazug ösztönlény lotyó leszel, most viseld a következményét. Dönthettél volna úgy is, hogy korrekt maradsz és kilépsz a szar házasságodból, mielőtt aláfekszel mindenféle jöttmentnek, de te nem így döntöttél. Mágis mit vártál, dicséretet, vállveregetést? Remélem a férjed nem egy utolsó idióta és ezek után nem békül ki veled.
2019. máj. 21. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/37 anonim ***** válasza:
32%

Úgy látom hogy jól összejött itt a felszarvazott és féltékeny férfiak klubja.

Megértelek kérdező. Igazad van, ne foglalkozz a luzerekkel.


Csak akkor ítélnélek el ha otthon mindent megkapsz és úgy mégy félre.


A kritikus pasiknak pedig üzenem: előbb talán meg kellene adni a nőnek azt amire vágyik mert ti is így jártok.

2019. máj. 21. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 anonim ***** válasza:
67%

68%-os, ha valakit elhanyagolnak, akkor sem megoldás, hogy félrekefél. Attól ugyanúgy nem fogja továbbra sem megkapni a figyelmet. Sőt, mégjobban nem, hiszen már a bizalmat is, a még esetlegesen meglévő maradék szeretet, tiszteletet is elveszíti a megcsalt fél részéről. Bár a kérdező esetében ezek már nem álltak fenn, hiszen haldoklik a házassága a leírtak alapján. A férje lesza.rta,és ezután is lefogja. Most mégjobban. Kényelmes neki a felesége, de ennyi. Gyáva, lusta, igénytelen ember módjára marad a házasságban. A kérdező ezt viszont nem ismeri fel. A félrekeféléssel nem oldott meg semmit. 5 percig nőnek érezte magát, most meg hallgathatja, hogy ri.bi.Megérte?Nem. Inkább végig kellett volna gondolnia, hogy a férje nem partner már semmiben sem. A majd megváltozik meg csak mese. Nem fog. Ebből a házasságból már kikellett volna lépnie, mivel pozitív változást nem tapasztalt a férje részéről. Nem is valószínű, hogy fog.

A megcsalás csak a gyenge, jellemtelen, önbecsülés híján lévő emberek megoldó eszköze az x ideig tartó, sehová sem vezető élvezetért.

2019. máj. 21. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 anonim ***** válasza:
23%

26-os

az előző 25 vagyok

Igen, ebben igazad van, ez nem egy hosszú távú megoldás. De ennek ellenére érthető, tűzoltásnak jó és érthető is. Az a csoda hogy eddig nem lépett félre. Én voltam ilyen kapcsolatban, hidd el az ellenségemnek sem kívánom hogy állandóan kielégületlen, frusztált legyen. Ez kinyírja az embert.

Egy kielégítő szex után még jobban fogja kívánni a szexet.

Természetesen a válás és egy megfelelő partner a megoldás, de eddig a döntésig el kell jutni és egy ilyen döntést nem könnyű meglépni.

2019. máj. 21. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 anonim ***** válasza:
85%
Már ne is haragudj, ne a másik felet hibáztasd a másik gerinctelenségéért. Ha nem kapsz meg otthon valamit, nyisd ki a szád és ha nem változik lépj ki a kapcsolatból. Kell a régi kapcsolat is, meg szeretnél félremenni is? Máris találhatsz bűnbakot a másik személyében. Infantilis hozzáállás; ez az egész a becsületről szól.Ha megcsalsz valakit, akkor azt nem szereted. Ha nem szereted, miért vagy vele? Ha hazudsz neki, nem szereted. Vitatkozhatsz ezekkel a dolgokkal; de majd benő a fejed lágya. Én még jól seggbe is rúgnálak, ha megcsalnál és soha többé feléd sem néznék. Jöhetnél bármilyen magyarázattal, a gerincedet NEM pótolja.
2019. máj. 21. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 anonim ***** válasza:
55%

#27


Elhiszem, hogy sza.r, ezzel nem is lehet vitatkozni. De ezzel az alaphelyzet sem változott,hogy félrekefélt a kérdező. Nem ez a megoldás.

Az is tény, hogy egy válás nem könnyű. De inkább ezen kellett volna gondolkozni alkalmi szex helyett. Elég baj, hogy némely ember nem használja azt, ami van neki, az észt. Ehelyett megy a nemi szerve után mint egy ösztön lény.Utánna meg felvan háborodva, hogy a másik ember nem megértő a tette miatt. Miért lenne az? Problémákat nem idegen nemi szervek összerakásával kell kezelni, hanem megbeszélni. Ha ez nem vezet eredményre, akkor dönteni kell, ha nehéz is, hogy itt már nem lesz javulás, és lelépni.

Ezzel a tettével elérte a kérdező, hogy megbízható társnak nem tekinti a továbbiakban a férje. Lustaságból stb. lehet nyűglődik még vele egy darabig, na meg azt sem tartom kizártnak, hogy puszta élvezetből folyamatosan csak bántani fogja szavakkal a kérdezőt ezek után. Vannak ilyen barom emberek. Lehet ez az ember sem lesz különb. Erre semmi szüksége egy nőnek az én értékrendem szerint és a totális elhanyagolásra sem. A házasság normál esetben nem rabság. Ki lehet lépni belőle ha nem kapja meg az ember amiért vállalta. De sokan inkább kínlódnak évekig, megvárják, hogy még jobban sérüljenek. Tiszta mazochizmus a sza.rért.Így továbbra sem értem azt, hogy a kérdező milyen megoldást várt az otthoni helyzetre attól, hogy lefeküdt mással. És mi alapján várt buksisimit a férjétől a tettére. Ha tudna gondolkozni(ez a jelek szerint nem igazán az erőssége), akkor tisztában lenne azzal, hogy félrekefélésért nem jár dicséret semmilyen helyzetben. Mert az utolsó mondata bizony erre utalt.

És én nem frusztrált pasiként válaszoltam, hanem érett nőként, aki szintén túl van egy váláson már. Nekem sem volt könnyű, de ahol nincs miért maradni ott később sem lesz ok rá. Maximum csak kifogás.

2019. máj. 21. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/37 anonim ***** válasza:
84%

#27. Ne haragudj már, de ha állandó kielégületlen és frusztrált vki, akkor szted az a megoldás, h eldobva a becsületét tüzet olt? Ezek szerint, ha éhes vagy, elmész lopni?... Ez is egyfajta éhség, csak szeretet-é, vágy-é, de nem lopva kell/szabad hozzájutni.

Mindegy, aki idáig eljutott, h a lopott is jó (pár óra élvezet, délibáb), az nem is fogja megérteni miért nem jó, amit tett.

2019. máj. 21. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!