Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kezdek ebbe beleőrülni. Kérhetek tanácsokat, hogy hogyan tehetnék ellene?

Figyelt kérdés

A párommal 3 éve együtt vagyunk.

Én 19/L, párom 20/F

Minden rendben közöttünk, testileg-lelkileg, tényleg mindenhogy, de 1 valami engem nagyon zavar és szeretnék tenni ellene.

Most az a helyzet, hogy a párom mondhatni legjobb barátjának alakulóban van egy lánnyal a kapcsolata, (arról a lányról tudni illik, hogy az eddigi összes barátját megcsalta, drogozik, és nagyon kétszínű) a napokban a haverja bemutatta páromnak a csajt, párom azt mondta nekem, hogy neki nem szimpatikus, és nagyon beképzelt.

Nos, én a srácban sem bízom, mert mikor még én egyáltalán nem voltam képbe, akkor páromat nagyon sok dologba akarta belerángatni, de párom ellenkezet, sose mondott igen, és sose ment bele (pl, olyan dolgokba, hogy csalja meg a párom az akkori barátnőjét, füvezzen és bulizzon a tudta nélkül stb, párom szerencsére nem ilyen)

Nem benne nem bízok, mert megbízok a páromban, hanem a csajban, nem akarom, hogy rámásszon, kikezdjen vele, stb..

Mit tehetnék, hogy legyőzzem az állandó paranoiámat, féltékenységemet?

Párom sose adott rá okot, de én mindig többet képzelek bele a dolgokba, mint ami a valóság, és elég cikinek tartom, hogy azon rágódok, hogy egy 16-7 éves csak rámásszon páromra, kicsit gyerekesnek is tartom magam emiatt, de ezt le szeretném küzdeni!

Hideget-meleget elfogadok.



2020. nov. 15. 16:55
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
16-7 éves csaj*
2020. nov. 15. 16:57
 2/12 anonim ***** válasza:
93%

Az első kapcsolatomban én is borzalmasan féltékeny voltam. Igazából abból eredt, hogy nem tartottam elég szépnek magam és féltem, hogy jobb nőt is találhat a párom. A féltékenykedés 99%-ban önbizalomhiányra vezethető vissza.


Kérdezd meg magadtól: ha a pasid megcsalna téged egy ilyen hulladék csajért, akkor kár lenne érte? Nem hiszem, akkor megérdemlik egymást, te pedig olyat érdemelsz, aki megbecsül. Ha így állsz hozzá, kevésbé fogsz kattogni a dolgon :)

2020. nov. 15. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Oh, viszont azt még hozzátenném...hogy volt már olyan párom, aki mellett egyáltalán nem féltékenykedtem, mert tudtam, hogy imád és sosem csalna meg, és volt olyan, aki mellett meg sokat idegeskedtem és ott többnyire volt is rá okom. Szóval sajnos az is lehet, hogy tudat alatt érzed, hogy a pasidnak bejön és lehet már annyira nem szerelmes beléd. Érdemes elgondolkoznod ezen, így idegenben nem tudom megmondani, hogy így van-e, csak a tapasztalataimat írtam le.
2020. nov. 15. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha a párod olyan amilyennek leírod,akkor semmi okod a pánikra.
2020. nov. 15. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Hm.. vizsgáld meg magad őszintén, hogy lehet-e bármi alapja a félelmednek? Mármint nekem akkor volt ilyen parám, mikor kiderült, hogy tényleg megcsaltak. Nem ilyen tudatosan tudtam, mert olyan jelek nem voltak, de tudat alatt valami mégis volt. :/ Persze ha a párod nem olyan típus, akkor hidd el, hogy kitart, bármi is lesz. Mármint én is csalhattam volna meg párt, de eszembe sem jutott megtenni, mikor jött ajánlat. Szóval ez elhatározás kérdése masszívan. :)
2020. nov. 15. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Pedig nagyon is úgy viselkedsz/írsz mint egy féltékeny kamasz.


Ha a barátod tényleg normális akkor nincs okod a félelemre.


A kérdés hogy neked van-e önbizalmi problémád hogy egy ILYEN lánytól félted? Mert ha egy olyan valaki lenne a képben aki kedves, okos, normális, szép akkor még azt mondom oké, érthetőbb a dolog de egy ilyenre féltékenynek lenni...?


És igen, amit valaki más is írt, ha egy ilyen kaliberű csajjal csalna meg, azért a pasiért nem kár. Nyugi.

2020. nov. 15. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Tedd rendbe az önbizalmad. Ha az rendben van, akkor nem leszel állandóan betegesen féltékeny és nem mész a párod agyára a parádézással.

És ha az önbizalmad rendben van, akkor ha véletlenül mégis megcsalna is tudod emelt fővel kezelni a helyzetet, mégha össze is tör.

2020. nov. 15. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!☺️


Azon, hogy az önbizalmamat helyre tudjam rakni ahhoz mi olyat kellene tennem? Lehet ez hülyéül hangzik, de fogalmam sincs.

Van egy pár hobbim amit szeretek és ami le tud kötni sokáig.

Illetve a párom is segíthetne ezen, nem?

2020. nov. 16. 00:36
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Hm.. beszéld meg vele igen, hogy neked XY dolog miatt nincs olyan sok és tehetne olyan gesztusokat, kedveskedjen, hogy érezd, hogy számítasz. E mellé neked magadnak is kell fejlődni: önfejlesztő könyvek, tréningek tudnak segíteni. Meditálhatsz is, mert akkor megnyugszol! :)

Én is átéltem ezt, úgyhogy azt mondom, ami nekem segített. Próbálkozz, s előbb-utóbb biztos sikere is lesz! :D

2020. nov. 16. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Rendben, köszönöm szépen!

Változtatni fogok rajta és megfogadom a tanácsokat!☺️

2020. nov. 17. 12:55
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!