Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kezdek ebbe beleőrülni. Kérhetek tanácsokat, hogy hogyan tehetnék ellene?

Figyelt kérdés

A párommal 3 éve együtt vagyunk.

Én 19/L, párom 20/F

Minden rendben közöttünk, testileg-lelkileg, tényleg mindenhogy, de 1 valami engem nagyon zavar és szeretnék tenni ellene.

Most az a helyzet, hogy a párom mondhatni legjobb barátjának alakulóban van egy lánnyal a kapcsolata, (arról a lányról tudni illik, hogy az eddigi összes barátját megcsalta, drogozik, és nagyon kétszínű) a napokban a haverja bemutatta páromnak a csajt, párom azt mondta nekem, hogy neki nem szimpatikus, és nagyon beképzelt.

Nos, én a srácban sem bízom, mert mikor még én egyáltalán nem voltam képbe, akkor páromat nagyon sok dologba akarta belerángatni, de párom ellenkezet, sose mondott igen, és sose ment bele (pl, olyan dolgokba, hogy csalja meg a párom az akkori barátnőjét, füvezzen és bulizzon a tudta nélkül stb, párom szerencsére nem ilyen)

Nem benne nem bízok, mert megbízok a páromban, hanem a csajban, nem akarom, hogy rámásszon, kikezdjen vele, stb..

Mit tehetnék, hogy legyőzzem az állandó paranoiámat, féltékenységemet?

Párom sose adott rá okot, de én mindig többet képzelek bele a dolgokba, mint ami a valóság, és elég cikinek tartom, hogy azon rágódok, hogy egy 16-7 éves csak rámásszon páromra, kicsit gyerekesnek is tartom magam emiatt, de ezt le szeretném küzdeni!

Hideget-meleget elfogadok.



2020. nov. 15. 16:55
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%

Minden okod megvan arra, hogy aggódj.

A párod miért ragaszkodik egy ilyen lealjasodott alakhoz, akinek az életvitelével sem ért egyet? Mi fűzi őket össze?


Ez nagy kérdés.


Ha valóban különbözik tőlük, akkor szakítsa meg velük a kapcsolatot.

Elég, ha annyit mond, ha híják, hogy "nem érünk rá, nagyon elfoglaltak vagyunk".


Ha ezt nem lépi meg, akkor baj van.

Amúgy ne agyalj ezen folyton, éljétek az életeteket, de iktassátok ki

azokat, akik lehúznak, akik megmérgezik a kapcsolatotokat, s akikkel

a kapcsolattartás abszolút perspektíva nélküli, értelmetlen, sőt, veszélyes.


Az ember mindig minimum olyan értékrendű és életvitelű emberekkel barátkozzék, mint ő maga, vagy még jobbakkal.


Minket, a testvéreimmel arra tanítottak a szüleink, hogy soha ne barátkozzunk "lefele", csak magunkhoz méltókkal és "fölfele" barátkozzunk, akiktől tanulhatunk is. Ez nem végzettség, szakma, diploma kérdése, hanem emberség, műveltség, normális életfelfogás és életvitel.

2020. nov. 18. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%
Én is azt mondom amit már irtak előttem, akkor voltam féltékeny amikor okom is volt rá és később be is bizonyosodott a megcsalás. A 2.kapcsolatom van ahol semmi féltékenység nincs bennem.
2020. nov. 18. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!