Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Neki lenne igaza?

Figyelt kérdés
Nemrég kezdődött friss kapcsolat, minden rendben volt amíg le nem feküdtünk. Mielőtt megtörtént volna, komoly tervekről beszélt velem kapcsolatban, érzelmekről, figyelmes volt, folyton kereste a társaságomat, naponta többször felhívott, romantikus volt, törődött velem. Miután megtörtént, elmúlt az érdeklődése, kifogások, hogy miért nem tudott felhívni, egy héten egyszer felhív, már nem beszél érzésekről, már nem olyan jófej, alig keres. És felhoztam neki a témát, hogy akkor neki ez most csak erről szólt, és az volt a válasza, hogy elvárja, hogy én is mutassak több érdeklődést, amit meg is tettem, viszont nőként ugye, miután megtörtént, már azt követő nap azt láttam, hogy ignorál, nem akartam rá telepedni, hogy azt érezze, most már felelős értem. És én meg elmondtam, hogy nekem az a férfi tetszett aki előtte volt, és hogy oké nekem is tennem kell, de mivel ő a férfi ő kéne udvaroljon, vagyis legyen az aki előtte volt, ha azelőtt tudott teperni, akkor most már miért nem. Nem hiszem, hogy a szex után, nekem nőként kellene rá akadnom, azelőtt ő tepert. Ha azt mondjátok, hogy az lenne a normális, hogy én is teperjek utána, át gondolom, hogy talán mégis bennem van a hiba. De mivel úgy érzem, hogy olyan szekér után szaladnék ami úgysem áll meg, hát... És ez nem az, hogy büszkeség stb, meg hogy elvárom, hogy pitizzen, nyilván ha azt látom, hogy ő is tesz akkor én is. Nem is az zavar, hogy most miért nem teper, hanem az hogy azelőtt miért tette? Mert úgy tepert, hogy lehozta a csillagos eget. Vagy jobb ha túl lépek rajta és elfogadom, hogy bizony ez a csávó csak d*gni akart, csak túl gyáva, hogy beismerje?

2021. aug. 25. 23:23
1 2 3 4 5 6
 31/55 anonim ***** válasza:
100%

30-as

Igazad lehet. Találkoztam olyannal aki ilyen, és olyannal is aki nem. Ezt embere válogatja. Nem tudom erre hogyan lehetne rájönni az első szex előtt. Ha hazudik az illető lényegében bármit mondhat.

2021. aug. 26. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/55 anonim ***** válasza:
100%
Ez csak erről szólt. Tapasztalatból mondom, jobb, ha mielőbb elfelejted azt is, hogy ismerted és továbblépsz, nem érdemes foglalkoznod vele. Fel a fejjel, ennél csak jobbat találhatsz.
2021. aug. 26. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/55 anonim ***** válasza:
67%
30: Hát a mamád valószínűleg nem lehetett valami nagymenő az ágyban, nekem épp fordított tapasztalataim vannak... Nálam éppen onnantól váltak levakarhatatlanná a pasik, hogy lefeküdtem velük. ;)
2021. aug. 26. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/55 anonim ***** válasza:
100%
Hogy nem rúgtad le azonnal az ágyról, amikor még arra sem volt képes, hogy téged kielégítsen. Ott rögtön kellett volna elküldeni a picsába, nem hogy még te érezd rosszul magad mert a szerencsétlen jancsi ilyen béna. Amúgy ja, csak egy numera voltál, sajnálom. Ne hagyd magad kihasználni legközelebb
2021. aug. 26. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/55 A kérdező kommentje:
34. Köszönöm, megtanultam a leckét, hogy nem minden arany ami fénylik. Amúgy meg, igen éreztem, hogy a szex nem volt a legjobb, de gondoltam első alkalom stb, lehet még jobb, nekem maga az ember tetszett meg, aki előtte volt. De a vicces, hogy még el is hangzott a számból, hogy ez túl szép, ahhoz hogy igaz legyen, és tessék, hallgatnom kellett volna a megérzéseimre.
2021. aug. 27. 08:26
 36/55 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és igazad van, hogy az első alkalom, bár nyilván összejöhet, hogy egy varázslat, szerintem az még az ismerkedésről, egymás felfedezéséről, bénázásról szól. Ettől még lehet hosszútávú kapcsolat.
2021. aug. 27. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/55 anonim ***** válasza:
91%

Tanulság: soha ne hagyd, hogy csak ennyi legyen (bár tudom ezt nehéz), ezért javasolt előre kérni az orált. jó a kérni hülye szó, de ha nem akarja, már ott láthatod, hogy mire számíthatsz.


Nekem is volt, hogy hamarabb elmentem lovaglótól, mert olyan ügyes volt a nő, na de az egom sem engedhette, hogy ne tapasztaljuk ki, hogy a lovagló melyik formája az amiben mindkettőnknek jó.


Még egy tanulság: a szexre hajó vadászoknak mindegy hányadik randin adod oda magad, úgysem tudod kivédeni. Ezért felesleges az átlagpasikat szivatni.

2021. aug. 27. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/55 A kérdező kommentje:
37es, bocsi nem értem mire írtad, hogy felesleges az átlagpasikat szivatni?
2021. aug. 31. 17:46
 39/55 anonim ***** válasza:
Kérdező!!!. " Direkt nem akadok rá, mert eddig pont amiatt szívtam, hogy túl ragaszkodó vagyok. Egyszerűen csak nem szeretnék soha többé olyan szekér után szaladni ami nem áll meg"Pasiként én is voltam elszenvedője más pasik f*szságának. Attól hogy x pasival meg jártad x+1edik.pasinak pont egy ragaszkodó lány kellene...
2021. aug. 31. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/55 A kérdező kommentje:
39. Megpróbáltam, nem jött be, se egy magyarázat, se semmi. Ez teljesen egyértelművé tesz mindent. Pedig eleinte mondta is, hogy élvezi, hogy tepernie kell, ettől érzi férfinak magát, csak persze arra nem számítottam, hogy miután a "férfi" végül győzelmet arat lelép. Végülis nem bánom, hogy így alakult, ha még több ideig húztam volna, csak rosszabb lett volna, így elég hamar kiderült, hogy milyen ember.
2021. aug. 31. 20:47
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!