Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan kommunikáljam le a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kommunikáljam le a barátnőmnek sértődés nélkül, hogy ellenzm azt, hogy új munkahelyre megy?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy egyesektől kapni fogom az ívet, de nem baj, nekem 2-3 normális ember válasza is elég.


Szóval, azt tudni kell rólam, hogy nálam kizáró ok, ha egy nő karrierista. Egyszerűen aki az, az kizárja, hogy meglegyen benne lelkileg az, amit én egy nőben keresek. Ennek megfelelően kerestem párt és tisztáztam is.

Így is megtaláltam a párom. Nagyon jólelkű, hűséges, tisztességes, gyengéd lány, cserébe az életben kicsit ügyetlen, szerencsétlen, ami engem egyáltalán nem zavar. Azt tisztázzuk, hogy azt soha nem vártam, hogy ne dolgozzon, tőlem függjön, csak azt, hogy ne hajtsa a státuszt, pénzt, ne törtessen. Már volt vagy 10 állásinterjún, de az égvilágon semmi nem jött össze, akkor pedig egy multinál dolgozó haveromnak szóltam, aki szerzett neki állást, de finoman megfogalmazta már akkor, hogy "kegyelemből" történik.

Ez volt 2,5 éve.

Egy pár hónapja megkérték a kollégákat, hogy mutatóba csináljanak Linkedin profilt, így a párom is csinált. Mivel fogalma nincs, hogyan kell használni, véletlenül úgy állította be, hogy a recruiterek számára látható legyen, mintha állást keresne. Ezért betalálták ajánlatokkal. Ezekről senkinek sem szólt, nekem sem, hanem egyszer csak felmondott a munkahelyén, merthogy kapott egy jobb ajánlatot, kb, 2,5x annyi pénzért.

Nem volt hajlandó tárgyalni, a döntése megsemmisíthetetlen.

A barátom pedig kiakadt rám is, nem hiszi el, hogy nem tudtam, kibukott belőle, hogy nem ezt várta miután megtűrték az én kedvemért (mert "annyira azért nem veti fel az ész"), amikor meg megesküdtem, hogy nem tudtam, már mindenki azon szörnyülködik, hogy milyen kapcsolat ez, mekkora madár vagyok.


Nos, nagyon csúnyán átverve érzem magam és egyáltalán nem akarom támogatni a párom ebben. Hogyan mondjam ezt meg neki, ha nem akarom, hogz millió barátnője uszítsa majd ellenem, hogy mekkora korlátozó szemét vagyok, és igenis girlpowaaaa?



2022. febr. 12. 13:43
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
4%
30-as,vagyok.A másik az hogy a barátja is bajba kerülhet,mert ő is valakinek beajánlotta a volt munkahelyén.Ezek sokkal kényelmesebb témák mint maga a párkapcsolati problémák.Ezért kell szavahihetőnek lenni+fontos az ember becsülete.
2022. febr. 12. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:
100%

"Az viszont nem árul el számomra egy nő személyiségéről semmi jót, hogy valahol ott van évek óta, ahol tudja, hogy szívességet tettek, és akkor amint több pénzt ajánlanak, szó nélkül dobbant"


Szóval engedje el a lehetőséget, inkább maradjon ott ahol lenézik és még szarul is fizetnek? Aki egy olyan jobb munkahelyre megy, amiért semmit nem kell feladnia (szabadidőt, jó munkaidő-beosztást stb.) az még nem a karrierista, hanem csak a sima épelméjű ember. Miért szívatná magát valaki azzal, hogy a rosszabbat választja a minden szempontból jobb helyett?


A karrierizmus-skála másik végén a reménytelen balek van, aki ottmarad a szarban a szar fizetésért, amiért számolni kezdi a szalámit a szendvicsen és egyre kevesebbet rak rá. Csak azért, hogy azok a senkik, akik lehülyézik, ne legyenek csalódottak (egyébként miért is fog hiányozni nekik a barátnőd, hogyha úgyis hülye volt? Akkor örüljenek hogy megszabadulnak tőle, és fogják be.)


És te ezt várod a barátnődtől, hogy legyen balek. De egy gyökér vagy... Remélem te találsz magadnak egy megfelelő vécépucolós melót nettó 120-ért, és mikor 15 év spórolás után leülsz este a 16 fokos szobában a mások lomjából guberált cuccaid közé, megenni a két szelet kenyeredet a legolcsóbb májkrémmel, akkor semmi mást nem érzel, csak büszkeséget, hogy te vagy a megtestesült erény. És írsz egy hálás sms-t a főnöködnek, aki szarba se néz. Feltéve ha valakitől kaptál egy kiszuperált mobilt és van pénzed feltölteni. Hülyegyerek...

2022. febr. 12. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 anonim ***** válasza:
100%
Milyen barátság az, ami meg tud romlani azért, mert a csaj munkát vált? Az mondjuk nem derült ki, hogy jött el a cégtől, milyen stílusban közölte, hogy van másik hely, ledolgozta-e a felmondási időt stb. De! A kérdező saját írása szerint se ez fáj neki, nem ezt hangoztatja állandóan, hanem, hogy ettől karrierista a nője.
2022. febr. 12. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/51 anonim ***** válasza:
0%
Kényesebb, nem kényelmes ebb. 30-as voltam.
2022. febr. 12. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:
76%
A bzikat ki kell dobni. Baromarcokkal nem szabad együtt élni.
2022. febr. 12. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 anonim ***** válasza:
96%
Szia, én csak annyit szeretnék mondani hogy 8 évet szenvedtem a Semmelweisen és jelenleg Svájcban annyit keresek kényelmesen gyógyszerészként, hogy a pasimnak egy percet nem kell dolgoznia. Remélem jó mérges lettél tőlem :D hihi
2022. febr. 12. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:
7%

Én is szereztem munkahelyet az exemnek, teljes egészében olyat, amire mindig is vágyott. 29 évesen egy modern, újonnan induló multicéghez raktam be a kapcsolataim által beszerzőnek, 380 nettó + cafeteria kezdő bérrel. Az volt a köszönet hogy a váltást megelőzően elhívta a férfi kollégája találkozni és össze is jöttek :) Elhagyott a gyászba az egyetlen fasziért aki a munkahelyén dolgozott, szóval rohadtul meghálálta hogy segítettem neki.


31F

2022. febr. 12. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim ***** válasza:
100%
De ha annyira "buta", hogy csak megtűrtèk, akkor mièrt problèma, hogy élmény onnan?
2022. febr. 12. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:
100%
*elmegy, nem èlmèny
2022. febr. 12. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim ***** válasza:
100%

"A barátom pedig kiakadt rám is, nem hiszi el, hogy nem tudtam, kibukott belőle, hogy nem ezt várta miután megtűrték az én kedvemért (mert "annyira azért nem veti fel az ész")


-Protekciónál benne van a pakliban, hogy az adott személy marad vagy nem marad.


"Az viszont nem árul el számomra egy nő személyiségéről semmi jót, hogy valahol ott van évek óta, ahol tudja, hogy szívességet tettek, és akkor amitn több pénzt ajánlanak, szó nélkül dobbant."


-Ez természetes. Mindenki a pénzből él és nem a hálálkodásból.


"És az sem, hogy úgy csinált meg több környi interjút, hogy a párjának egy mukkot nem szólt erről."


-Vajon miért nem mert szólni....?


34F

2022. febr. 12. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!