Szakítások kívül mit tehetek?

Egy viszonylag fiatal kapcsolatról van szó.

Nem kérek olyan válaszokat, hogy már rég szakítanom kellett volna, mert tudom, hogy így van.

És lehordást sem kérek, mert nap mint nap megkapom a magamét.

Szóval:- vele sehogy sem egyezzek, bármit mondok nem jó, mindig neki van igaza!

- ha vendégeink vannak, vagy épp pl egy disznótort tartunk és besegítenek, ott egy szavam sem lehet.

Pedig mindent jól mondok és csinálok, helyettem hoz egy nőt aki ott forgolódik.

Először mondja menyjek be, ne is lásson, majd bejön és kezet emel rám, és kérdezi, mi a f*cért bujkálok? Miért nem segítek a másiknak?

Ő nem csinál semmi, csak cigizik, kommentel, és keresi a hibáimat, hogy belém kössön.

Annyira hogy is mondjam, benyalja magát más nőknél.

Teszem oda, hogy van egy 1 éves gyermekük. Ő a mindenem, de az apja eskü, hogy úgy elhúzza az életkedvemet.

Én nem szeretnék szakítani, ő rá hagyom. Néha jó , hogy van, de néha bárcsak lenyelné a nyelvét!!

Lényegében egyedül vagyok. Szüleim nem élnek, testvéreimnek van családja, nincs hely.

Egyedüli anyaként látok is reményt meg nem is.

Hisz ki akar egy nőt akinek van gyereke más férfitól?

Így nehezebb is az ismerkedés.

A fentebbi esetek csak a mai, de több száz esetet tudnék sorolni, de semmi kedvem ide leírni!

Mit mondjak neki? Nem hallgat rám, ő olyan, hogy még a testvéreimnek is beszól, sőt még az anyjának is, egyszer kész volt, hogy felpofozza.

Mindig azzal jön, hogy várj csak érjünk haza, várj csak, hogy menjek el—- meglátod te a kommentálásod eredményét.

Ő olyan nagyra van, hogy mindenkinek kiosztja a teendőket. Ő meg nem csinál semmit, csak áll és motyog.

Annyira ki vagyok már, néha csak venném a gyermekemet és elszoknék vele( ami persze nem lehetséges