Elhagynátok egy totál negatív felfogású nőt?

43: Végül szakítottam vele. Még pár dolgát segítek megoldani, és jóban maradtunk, de megmondtam neki, hogy nem vezet ez sehova. Szerintem ő is érzi, hogy jobb ezt elengedni, mert már nem akarja ő se visszacsinálni.

Nekem valószínűleg szükségem lesz egy időre, mire visszanyerem az eredeti formámat egy ilyen lélekromboló kapcsolat után, de talán sikerül.

46, 47: De el fog tűnni, kénytelen lesz. Korábban azért mindig láttam benne valamiféle csak nekem kijáró szeretetet (most ne menjünk bele, hogy ez valódi szeretet volt-e, vagy csak függés), de egy ideje ez a mákszemnyi jó is kikopott az kapcsolatunkból, már úgy érzem, én is csak egy jelentéktelen tagja lettem számára annak a sokaságnak, akivel egységesen bunkó és önző. Hirtelen felocsúdtam, ráeszmélve, milyen szánalmas, örömtelen pokol lett az életem ahhoz képest, amilyen korábban, őelőtte volt, és ez lendületet adott a határozott lezáráshoz. Amikor kimegyek az utcára, és vidám, hülyéskedő párokat látok, akik egymást átölelve, kézen fogva mennek, vagy elmélyülten beszélgetnek, a régi önmagam jut eszembe, akinek ez mind természetes volt, most meg irigy, kicsapott kutyaként kóborlok egyedül, úgy nosztalgiázva sóvárgok olyan elérhetetlennel tűnő sorsról, amire most is minden adottságom megvan.

Mivel alapvetően segítőkész vagyok, persze, még megoldom neki, amit kért tőlem, de utána szépen útjára eresztem, és már nem foglalkozom vele, milyen lejtőkre vezet az az út.