Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme még ennek a kapcsolatnak szerintetek?

Figyelt kérdés

3,5 éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk első 1,5-2 éve tökéletes volt, házasságot, közös életet terveztünk, össze is költöztünk. Aztán jöttek a gondok. Szerinte én hisztis vagyok, és ezt nem bírta elviselni. Azt, hogy miért sírtam sokat, azt nem értette meg, szerinte hisztiztem csak. Igazából pedig az a gond, hogy egyre kevesebbet törődött velem, inkább máshol volt, mint velem legyen, nem mentünk sehová, akármilyen programot kitaláltam, nem tetszett neki, később pedig azt kaptam vissza, hogy én nem akarok sehová menni, ha meg kitalálok valamit, az hülyeség, vagy sose jó időpontba találom ki.

Aztán egyszer kibukott a dolog, hogy ő úgy érzi, hogy már nem szeret, de ad nekem még egy esélyt, hogy megváltozzak, és akkor még akármi lehet belőle. Én akkor hazaköltöztem tőle, ennek 1,5 éve, de nem érzem, hogy javultak volna a dolgok. Én próbáltam változni, de úgy érzem direkt nem hagyja. Folyamatosan megaláz (kövér vagyok -mellesleg 52 kiló-, malackának hív, meg meglát egy vékony lányt, mondja, hogy micsoda fokhagyma segge van meg vékony combikái, kérdezem merre volt, mit csinál ma, az a válasza, hogy csajozni volt, meg mennek este a szeretői stb.). Bármit kérdezek felőle, hogy milyen napja volt, mindenre az a válasza, hogy jó volt, b.szta a szeretőit, meg ilyenek. Ezt próbáltam ideig-óráig poénnak venni, de annyira lerombolt már idegileg, hogy teljesen magam alatt vagyok. Most már ott tartunk, hogy ha át is megyek hozzá, akkor is abból áll az estém, hogy mosogatok, főzök, kitakarítok neki, meg minden, aztán ha leülnék a kanapéra vele tv-t nézni, akkor nem engedi, hogy odabújjak, ellök magától. Este lefekvéskor nem engedi, hogy átöleljem, mert hogy nem kényelmes, meg melegítem, holott régen mindig így aludtunk. Csók nagyon ritkán van, az is inkább éjszaka amikor kanos lesz és szerintem nem tudja félálomba, hogy mit csinál...szájrapuszi is kb. csak köszönéskor. A szex se a régi, lerendezi 10 perc alatt, egy, max. 2 pózban, ahogy neki jó, az nem érdekli, hogy én élvezzem, meg hogy engem kielégítsen.

Most pár napja már rám se néz, nem hív, nem keres, inkább elment egy több napos rendezvényre, előtte pedig hiába kértem napokig, hogy hadd aludjak ott nála, ha már elmegy, mindig az volt a válasz, hogy nem ér rá, és nem tudja mikor ér haza, közbe meg mindig kiderült, hogy korán már otthon volt.


Én komolyan nem tudom mit tegyek. Fáj, hogy én mindent megteszek, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat, többször próbálok vele beszélni erről, de nem érdekli, ne fárasszam. Nagyon szeretem, ezek ellenére is, mert mindig a régi énje jut eszembe, hogy mennyire boldogok voltunk együtt, és az milyen jó volt, most meg totál az ellenkezője. Egyszerűen nem tudom elképzelni nélküle az életem, annyira összeszoktunk már, és nem tudom mi lenne vele nélkülem. De most már elbizonytalanodtam, hogy mi értelme ennek? Nem vagyok vele boldog, és úgy érzem, így soha nem is lehetek. De mit tegyek? Ha hazajön, mindenképp beszélek vele, ha sikerül, ha meghallgat. De attól félek, vége lesz, és soha nem leszek már boldog, mert ő nem lesz már. :(


2012. jún. 28. 11:16
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
Ne vedd sértésnek, de te mazohista vagy?
2012. jún. 28. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:

A végén elrontottam egy mondatot:

"...annyira összeszoktunk már, és nem tudom mi lenne velem nélküle." Ez akart lenni.


Még hozzáteszem, hogy mindent poénnak vesz, röhögve mond mindent, és mindig azt mondja, hogy én nem veszem a poénokat, hogy ha ő azt mondja, hogy így a csajok úgy a csajok. Tudom, hogy nem csalna meg soha, de rosszul esik, hogy mindenki más szebb nálam, nekem meg nagy a seggem, és soha nem mondja, hogy szép vagy csinos vagyok. Ha veszek egy új ruhát és felveszem, kérdezem, hogy na milyen? Az a válasz, hogy "nem rossz". Vagy pedig az, hogy "ez csak vékony combú lányokon néz ki jól". Közbe nekem se vastag a combom, csak nem vagyok pálcika...


Lenne még pár dolog, amit le tudnék írni, csak nem akarok regényt írni...így is sokat írtam már.


Köszönöm annak, aki tanácsokkal tud ellátni, netalántán tapasztalatai vannak ilyen téren. :(

2012. jún. 28. 11:23
 3/20 anonim ***** válasza:
Jézusom, na jó, sztem azonnal szakíts, most komolyan, egy ilyen hülye ostoba érzéketlen embertől mit vársz? Ha tartod magam valamire, hagyd ott mihamarabb, hogy lehetőséged legyen boldognak lenni, fogadd el, hogy nem szeret, ne akarj utána futni, egyszóval hagyd a francba, én annak az 1%-át sem tűrném el, amiket itt te felsoroltál, túl rövid az élet 29 N
2012. jún. 28. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:
Na hát ez az. Tudom, hogy nem jó semmi így, de egyszerűen nem tudok tőle elszakadni. :(
2012. jún. 28. 11:24
 5/20 anonim ***** válasza:
Vegyél elő egy papírt, és egy ceruzát. Csinálj mérleget. A jobb oldalra írd fel a jó tulajdonságait, a bal oldalra a rossz tulajdonságait, amiket szeretsz benne. Úgy dönts, amelyik oldalon több tulajdonság van.
2012. jún. 28. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:

Hát kincsem... igen, azért van annyi gerinctelen férfi, mert van mellé ennyi buta, naiv nő is, akikkel azt lehet csinálni, amit csak akarnak. Igazából remélem, hogy ez csak egy kamu kérdés, mert ennyi abszurd helyzetben nem lehet senki sem... de ha ne adj' Isten ez mind igaz, akkor 1 lehetőséged van mindössze, mégpedig az, hogy k.rvagyorsan elfelejted ezt a tahót! Miért nem veszed észre, hogy semmit sem jelentesz neki? Kihasznál, semmi több, de nem szeret és még csak nem is tetszel neki. Egy házvezetőnő vagy számára, akit néha meg is lehet dugni.

Egy kis segítség:

1. lépés: töröld a telefonszámát, majd (telefontól függően) tölts le rá egy programot, amivel tiltani tudsz telefonszámokat, így azokról nem lehet majd téged elérni se hívással, se sms-sel.

2. lépés: ha valahogy mégis megtalálna (bár kétlem, hogy eljönne hozzád személyesen), szedj össze az otthonodban minden cuccot, ami őrá emlékeztet, és vágd ki elé az utcára.

3. lépés: regenerálódj valahogyan, igen, tudom hogy még egy ilyen sz.r kapcsolatot is meg kell gyászolni, de ne vidd túlzásba, ugyanis fel kéne szabadulnod inkább, mint szomorkodnod!

4. lépés: nyiss a világ felé! Nem kell feltétlen új kapcsolatot keresni, élvezd az egyedüllétet, de légy nyitott új emberek megismerésére.

5. lépés: ha új férfi lenne a láthatáron, győződj meg róla, hogy semmiben sem hasonlít a jelenlegi alakra melletted. Ha kis hasonlóságot is felfedeznél, azonnal felejtsd el azt is!

6. lépés: ha találtál egy normális, kedves férfit, aki megbecsül és szeret, légy vele boldog!

2012. jún. 28. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Sajnos nem kamu a kérdés, bár az lenne. :( Igazából azt nem tudom, miért változott meg ennyire. Régen teljesen az ellenkezője volt, most meg rá se ismerek. És én tényleg nem vagyok hisztis, utálom a hisztis nőket, csak sokat sírtam meg voltam mérges miatta, ahogy viselkedik. De ő maga a tökéletesség, és ő semmit se csinál rosszul, az a jó, amit és ahogy ő gondol, és csinál, emiatt gondolja mindig úgy, hogy én hisztizek...az, hogy mi miatt, meg ő is változzon, az már nem érdekes meg az nem szükséges.
2012. jún. 28. 11:29
 8/20 anonim ***** válasza:

Ez a sztori annyira nonszensz, hogy én is kamura gyanakszom.

Olvasd vissza, amit írtál de úgy, hogy legyen a női szereplő mondjuk a húgod/nővéred vagy az anyukád + az ő párjuk.

Te mit tanácsolnál nekik? Most őszintén.


Ha "kényelemből" meg megszokásból vele akarsz maradni, lelked rajta.

Nyilván baromi nehéz megszakítani egy több éves kapcsolatot, és téged sikerült a pasidnak magához láncolnia a függőségi viszony kialakításával ( ehhez nem kellett mást tennie, mint lerombolni az önbizalmadat), de képzeld el, ha most ilyen a kapcsolatotok, mit vársz tőle, ha majd gyereket akarsz?

2012. jún. 28. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Nincs ennek semmi értelme. Ő már nem fog téged nőszámba venni, mert jól megaláztad magad előtte azzal, hogy futsz/futottál utána, takarítasz nála, fényesre nyalod a seggét, holott lehet, orrba-szájba megcsal. Hagyd el a fenébe, találsz jobbat!
2012. jún. 28. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:

"Tudom, hogy nem csalna meg soha"


Nem nagyon tudom elképzelni, hogy amellett, hogy így bánik veled + hogy ennyire rá van indulva a nőkre, már rég ne tette volna meg, nem is egyszer. Bár az más kérdés, hogy ki az aki ilyen féreggel összeáll. Bár ez legyen a legkisebb bajod! Szakíts vele sürgősen, ha nem akarsz még mélyebb lelki sérüléseket szerezni és azokkal leélni az egész életedet. Bár nem is tudom van-e itt értelme a szakításnak, mert egy ilyet távolról se neveznék párkapcsolatnak, inkább gazda-cseléd kapcsolatnak.

2012. jún. 28. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!