Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Terhesen egyedül?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A párommal mostanában sok problémát átéltünk és kicsit stresszesebbek voltunk a kelleténél. 2 hónapja terhes vagyok (tervezett baba), mindent elterveztünk, bele is fogtunk. Viszont előjöttek a veszekedések és ma nagyon csúnyán lehordott mindennek, rá sem ismerni. Előzőleg megpróbáltam vele beszélni, hogy miért ilyen. Sőt, mi több, én még nem nagyon gondolkoztam babatémán, Ő erőltette és abbahagytam a gyógyszert, ezután 8 hónapra teherbe estem. Most pedig itt vagyok, félkész babaszobával, rám csapott ajtóval és nem az első ilyen tortúrával. Erőltette a gyereket és most ő akar itt hagyni? Most mit tegyek? Most azért veszett velem össze, mert megkértem, hogy tegye már be a mosogatóba a tányérokat és a poharakat, amíg én kitereget, majd elmosogatok utána. Tudom, hogy dolgozik és fáradt. De eddig is dolgozott, nem változott a munkája sem és segítőkész is volt... Egyszerűen nem értem. Most mit csináljak?



2016. máj. 18. 19:11
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem nem akarja hogy elkényelmesedj, vagy nyeregben érezd magad. Én nem mondom hogy minden nő ilyen!! Tényleg nem, de van olyan aki a gyerek születése után úgy megráncigálja a férjét mert érzi hogy ő lett "felül" hogy beletörik egy két férfi. Gondolom, nem akarja hogy zsarold, elhagyd, lehúzd, ilyenek.


Vagy csak stresszes, hogy honnan a fenéből fog előteremteni annyi pénzt ami mind hármótoknak elég lenne.


Vagy csak rossz napja van, szökő évente mindenkinek lehet.


Vagy kérdezz rá és írd ki ide, hogy megtudjuk mi is :/

2016. máj. 18. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Én nem rég kétszer is megkérdeztem, hogy mi baja van. Még én is dolgozok, soha nem vártam el hogy eltartson, az anyagiakkal már gond van, de nem hiszem, hogy ekkora! Én is számolgattam terhesség előtt, hogy megtehetjük-e és Őt is megkérdeztem. Mivel nagyon akart babát, így mindenről, elejétől a végéig megkérdeztem, hisz nem kis felelősség! De akkor mintha valami rózsaszín leplet ráaggattak volna és mindenre talált megoldást. Most is szeretné a babát és ma is hozott plüsst és megrendelte a babaágyat is. Mindig is ketten dolgoztunk, együtt csináltuk a házimunkát, mindent megosztottunk, kompromisszumokat kötöttünk, most meg mintha félne vagy pánikolna.... nem tudom mi lelte...
2016. máj. 18. 19:21
 3/19 A kérdező kommentje:
Jobban mondva nincs nagy gond az anyagiakkal, csak jobb mindent akciósan megvásárolni és barátokra/ismerősökre hagyatkozni (festés, átrendezés), így ki is számoltunk mindent és minden kijön... nem hiszem, hogy ez anyagi gond lenne...
2016. máj. 18. 19:23
 4/19 anonim ***** válasza:
78%
NEkünk sem volt egyszerű ez az időszak, ráadásul gondok adódtak a terhességgel veszélyeztetett terhes lettem, de olyan szinten hogy hónapokig csak feküdnöm volt szabad, max wc-re mehettem ki. A férjem nyakába szakadt napi 10-12 óra munka mellett a háztartás, a takarítás, kutyasétáltatás...Ráadásul költöztünk, lakásfelújítottunk éppen ebben az időszakban...Huhh így visszagondolva, éleltünk legnehezebb időszaka volt, nemtudom hogyan éltük túl..De itt vagyunk minden ok, mostmár 2 gyermekes boldog szülőként...:)
2016. máj. 18. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
0%
Lehet gonoszan hangzik, de mond meg neki, hogy beszéljetek. Ha el akar menni, menjen, viszont akkor te elveted a gyereket. Mert nem magadnak szülöd, hanem kettőtöknek.
2016. máj. 18. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
24%
Nem tudom milyen választ vársz, de én ilyen esetben biztos elvetetném a babát.
2016. máj. 18. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
10%

Szörnyű, hogy egyesek képesek lennének megölni egy kis pirinyó, ártatlan élő emberkét, csak mert anyuci rossz spermadonort választott magának:


[link]


Egyébként meg milyen férfi az, aki a terhes párjával képes veszekedni, amikor annak a legnagyobb nyugalomra lenne szüksége? Életetek legszebb időszaka lehetett volna, és most épp ez teszi tönkre. Nyilván valami komoly baj lehet a kapcsolatotokkal, ami előzőleg is megvolt, csak valószínűleg szemet hunytál/hunytatok felette, becsaptátok egymást és saját magatokat. Egy stabil kapcsolat nem válik hirtelen katasztrófává csak mert teherbe estél. Ha nem tudjátok megbeszélni őszintén, hogy mi a probléma, és megoldást találni rá közösen, akkor Neked is, a gyereknek is az a legjobb, ha kidobod a spermadonort.

2016. máj. 18. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
76%
Ezt a kérdést nem lett volna szabad ide kiírnod. A gyerekvállalás kategóriában több szerenécsvel járnál. Hiába felnőtt párkapcsolat a kategória címe, ha végig nézed az alpontokat, akkor láthatod, hogy telis tele van tinikkel, akik azt hiszik, az ő kapcsolatuk MÁS és IGAZI komoly dolog, ezért itt lebzselnek, meg egy rakás megkeseredett emberrel, akiknek életében még egy randi se jött össze, szóval fingjuk sincs arról se, nemhogy a párkapcsolatról, vagy a gyerekvállalásról. És ezek a nyomorultak adnak itt neked olyan tanácsot, hogy vetesd el a gyereket meg stb... Menekülj a gyerekvállalás kategóriába kérdező!
2016. máj. 19. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
77%

Egyetertek az utolsoval! Nem ertem, a tinik miert nem a tini parkapcsolatnal keresgelnek..???..

A parod beijedt, fel a felelossegtol. Van meg het honap. Hozza fog szokni! Nem lesz baj!

2016. máj. 19. 04:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
55%

"Szörnyű, hogy egyesek képesek lennének megölni egy kis pirinyó, ártatlan élő emberkét, csak mert anyuci rossz spermadonort választott magának:"


Igazad van jobb lesz felnevelnie egyedül, apa nélkül felnőni.


Nem gondolom magam Tininek, 35 éves lennék, Férfi.

És Bizony ha nő lennék, és két koszos tányérból ekkora balhé lenne, én elvetetném. A szaros pelenkából mekkora hiszti lesz?

Az, hogy ide raksz egy 6 hónapos magzatról képet, nem igazán tükrözi az egészet.

2016. máj. 19. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!