Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Terhesen egyedül?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A párommal mostanában sok problémát átéltünk és kicsit stresszesebbek voltunk a kelleténél. 2 hónapja terhes vagyok (tervezett baba), mindent elterveztünk, bele is fogtunk. Viszont előjöttek a veszekedések és ma nagyon csúnyán lehordott mindennek, rá sem ismerni. Előzőleg megpróbáltam vele beszélni, hogy miért ilyen. Sőt, mi több, én még nem nagyon gondolkoztam babatémán, Ő erőltette és abbahagytam a gyógyszert, ezután 8 hónapra teherbe estem. Most pedig itt vagyok, félkész babaszobával, rám csapott ajtóval és nem az első ilyen tortúrával. Erőltette a gyereket és most ő akar itt hagyni? Most mit tegyek? Most azért veszett velem össze, mert megkértem, hogy tegye már be a mosogatóba a tányérokat és a poharakat, amíg én kitereget, majd elmosogatok utána. Tudom, hogy dolgozik és fáradt. De eddig is dolgozott, nem változott a munkája sem és segítőkész is volt... Egyszerűen nem értem. Most mit csináljak?



2016. máj. 18. 19:11
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
29%
"Igazad van jobb lesz felnevelnie egyedül, apa nélkül felnőni." - az a gyerek már él. Egy életet akarsz elvenni? Ennyi erővel öljük meg az összes gyereket, akinek elválnak a szülei? Mit tehetnek ők róla? Én pici voltam, amikor elváltak a szüleim, én is apa nélkül nőttem fel, és itt vagyok, van munkám, családom, boldog életet élek. Azt mondod, hogy jobb lett volna, ha kétévesen inkább meghalok?
2016. máj. 19. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
77%

Jézus, hány nő talál akár még terhesen is mást, meg kisbabával. Lehet, hogy nem a saját apjával nőne fel, de lehet, hogy egy olyannal, aki sokkal jobb annál.


Amúgy, te melyik ebben a kategóriában lógó 35 éves férfi vagy? A szerencsétlen típus, akinek nem jön össze semmi és ha véletlen már nem szűz, az is csak a szerencsén múlott (vagy egy örömlányon)?

2016. máj. 19. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
43%

Aranyos vagy, hogy látatlanban véleményt mondasz rólam. Én nem teszem meg ezt. A szüleim megtanítottak viselkedni.

Hogy a kivel és hol az rám tartozik, de annyit elárulok 12 éves voltam. Nem fizettem érte.

Volt pár barátnőm (magyar, lengyel, svájci, kínai, lett, és roma is), volt köztük gyerekes anyuka is.

Fiúkat tanítok csajozni, pénzért.

És a magam tapasztalatából kiindulva, azt vallom, hogy gyerekes anyukával ne kezdjen senki! Nem vele fogja átélni az első gyerek, teherbe esés, és első esküvő álmát. A legtöbb nő az előző kapcsolatának árnyékában él, ha van gyerek, és házas volt. Nagyon kevesek képesek elvonatkoztatni. Tavaly felraktam itt egy ilyen jellegű kérdést itt, a válaszolók 30%-a kezdene gyerekes anyukával. A legtöbben az általam felsorolt indokok miatt nem. De volt, aki kezdett, csak a gyerek annyira el volt kényeztetve, hogy inkább otthagyta.

Férfiként tudom, milyen a legtöbb férfi viselkedése, ebből élek. A környezetemben nem kevés gyerek született, ahol az elején ilyen probléma van, később rosszabb lesz a helyzet. De van itt fent ezer ilyen kérdés, ahol kiderül, hogy az áldott állapotban már voltak problémák. És 10 év után már csak a válás marad.

A másik, aki nőként, nem azt mondja, hogy állapotos, hanem terhes... nos az sokat elmond, arról hogyan éli meg. A szavaknak hatalma van, főleg a nőknél. Hiszen a fő erogén zónátok a fületek. Ezt minden okos férfi tudja. :D

2016. máj. 19. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Kisajtoltam belőle... Munkahelyprobléma. Több hete pedzegetik, hogy kiakarják rúgni, de még nem tették meg. Keres ú munkahelyet, de közölték vele, hogy egyik napról a másikra is távoznia kell. Nem akart ezzel terhelni, hisz mindent megbeszéltünk, akkor biztos volt minden. Most leépítés folyik. Nem akarta, hogy én is ezen idegeskedjen, de másnak nem akarta elmondani ezt, így magába fojtotta és így jött ki. Nem tudjuk, hogy mi lesz, hogy lesz egyenlőre. A szüleink megértőek, így besegítenek a babatémában anyagilag :) Nem mellesleg van még idő a születéséig, én is addig dolgozok, ameddig csak tudok. Sajnos ez így jött ki, de megoldjuk :) Köszönöm szépen a segítségeket és a tanácsokat! :)
2016. máj. 19. 16:30
 15/19 anonim ***** válasza:
13# igen én meg a pápa vagy. Te max. valami lelkisérült szerencsétlen vagy, de örülök, hogy álmaidban legalább nagyon menőnek és bölcsnek tartod magad.
2016. máj. 20. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Komoly, nem is vitatkoznék veled. Van egy mondás, "Nem szabad a hülyék szintjére leereszkedni, mert legyőznek a rutinjukkal".
2016. máj. 20. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:

Kedves 30 éves férfi! Most volt időm végigolvasni a kommenteket és 1-2 dolgot cáfolnék! Keresztanyukám 10 év házasság és 7 éves gyerekkel elvált. Igényeiből és természeténél adva nem hittük, hogy lesz valakije. Aztán képbe jött egy szintén elvált apuka. A férfinak van 2 gyereke, így lettek öten. Boldogabb, mint valaha és van pénzük is, szeretik egymást, jól működő közös vállalkozásba fogtak. Most már a gyerekek nagyobbak és azóta eltelt szintén 10-12 év. Össze is házasodtak, sőt, közös gyereket is szerettek volna, de sajnos egy méhen kívüli terhesség és ennek szervi problémái miatt túl kockázatos lenne bevállalni.

Egy utcabeli 2 (egyik 8 éves volt, a másik 13) gyermekkel fogta magát és egyik napról a másikra elköltözött. A férfi alkoholista és máról holnapról él. A nő felköltözött Pestre, az egyik gyereke külföldön él már, a másik itthoni dolgozó. Most, 16 év után talált magának egy olyan férfit, akivel jól érzi magát :)

Harmadik: Édesanyám egyik legjobb barátnőjét 2 gyermekkel hagyta ott az apuka, mondván neki ez nem megy. Túl sok a felelősség, nem bírja. A mai napig nem tudják hova került, csak egy levelet hagyott. A nő azóta túl van még egy kapcsolaton, de a férfi lelépése sok gürcölést, stresszt okozott és az alkoholba menekült. Sajnos nem rég halt meg. Az egyik gyereknek van egy csodálatos családja, a másik földönfutó.

Következő: 3 gyerekkel otthagyott anyuka egy fiatalabbért. Minden férfit elutasít, a volt párja éli világát, a gyerekekre nem kíváncsi.

Egy másik anyuka egy 15 éves gyermekkel maradt magára, el is váltak a férjétől. A férfi és a nő is talált magának párt. A nő tőle 6 évvel fiatalabb férfivel költözött össze. A férfiről nem sokat tudok, de a gyerekkel tartja a kapcsolatot és közös nyaralásokat is szerveznek :)

Úgyhogy eddigi tapasztalataim alapján, aki keresett magának párt, az előbb vagy utóbb gyerekestül megtalálta a társát, aki pedig nem keresi, ódzkodik tőle, az nem is fog. Viszont mindenhol a gyerek az első, így ebből lehetnek viták. Az alapmeglátásod ebből a szempontból nem jó, de aláírom, hogy sokkal nehezebb dolguk van, viszont tapasztalatim alapján sokkal jobban működő kapcsolatra tettek szert, mint ami előzőleg adott volt nekik. Akkorra felnőttek, érettek lettek, ráadásul gyerek is volt és nem volt érdemes kockáztatni, nem mentek bele holmi se veled, se nélküle kapcsolatba vagy ami egyáltalán ingatagnak látszott. A példa előttük volt és maguk is megtapasztalták milyen is tud lenni az élet, így máskor sokkal jobban hozzájuk illő partnert találtak, aki az igényeikhez mérten tud lépést tartani és a másik félnek is ugyanúgy megfelelő az a kapcsolat. Ilyen korban és ilyen felelősség mellett már nem holmi gyerekes cicafiút kaparnak össze a nők, hanem olyat, aki felelősségteljes és család centrikus, olyan korban már lehet reménykedni, hogy érettebben gondolkodik már a férfi és reménykedhetünk benne, hogy lenyugodott, talpraesett és önálló, aki a múltunkat elfogadja.

Nekem ez a véleményem és a tapasztalatom.

2016. máj. 20. 13:43
 18/19 anonim ***** válasza:

Csakhogy, akikről te beszélsz, bőven elmúltak 30 évesek. Sőt inkább 40 felé vannak. Ők egy másik generáció.

Te hány éves is vagy?

Szerintem te bőven 30 alatt vagy. Te meg egy másik generáció vagy.

Nézz meg egy mai 20 évest. Az oldal tele van velük. Az egyik fele nem akar családot, a másik fele nem tudja mit akar.

Persze vannak kivételek, ezt nem tagadom.

Az én generációmban is vannak komoly egyedek, de a 20 évesek tele vannak ilyenekkel.


A másik, ha van egy párom, akkor nem rejtegetek titkokat. Ha ki akarják rúgni, vagy kifogják, akkor az rád is tartozik. Ha ne adj isten kirúgják, és nem talál munkát, akkor miből nevelitek fel?

Egy család arról szól, hogy együtt oldjátok meg a gondokat, a kicsiktől a nagyig. És miután egy darabig ő fog eltartani a születendő gyerekeddel együtt, így igen komolyan ki vagy szolgáltatva neki.


Legjobbakat kívánom nektek, de tényleg!


De az én véleményem szerint, itt vannak gondok a részéről. Kívánom, hogy én tévedjek, és neked legyen igazad. Mert ha te tévedsz, egy valakinek rossz lesz. De azt te is tudod kinek.

2016. máj. 20. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:
Együtt maradunk, de ha gond lesz, nem vagyok elveszett ember! Nem 20 éves vagyok és hozzám amúgy is harmincas férfi illene, hiába másik generáció, de nem mindegyik itt lebzsel fent. Nem kell elveszettnek lenni és nem kell csak azért benne maradni egy kapcsolatban, mert van egy baba vagy több gyerek. Sajnos vannak ilyenek, ha pedig egyedül kell lépnem, akkor egyedül fogok lépni. Nem tartattam el magam soha, mert tudom, hogy egyik pillanatról a másikra nagy hullámzó "barna" tengerben lehet az ember! Úgyhogy nem vagyok elveszett, de szerencsére megoldódik a probléma. A munkahelyet pedig azért nem mondta el, mert nem akart ezzel terhelni, más részt pedig félt, hogy elvetetem így a babát. De együtt megoldottunk mindent. Úgyhogy nem a rosszindulatú titkolózáson volt a hangsúly, hanem azon, hogy megvédjen és hogy a baba is maradjon. Igen, megfogalmazódott bennem az is, hogy így nem lehet baba, feltételekhez kötöttem, hogy maradhat-e. Más kérdés, hogy megtudtam-e volna tenni az abortuszt... Szerencsére jól végződött minden és egyenlőre köztünk sincs probléma.
2016. máj. 24. 13:23
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!