Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért nem védett meg a barátom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem védett meg a barátom?

Figyelt kérdés

Most szombaton voltunk bulizni két barátnőmmel és a pasimmal. Volt már bennünk egy kicsi ital ezt nem tagadom. Egyik barátnőmnél megpróbálkozott valami luzer majd a barátnőm kiröhögte és elkezdtük együtt oltogatni mert nem vette a lapot, hogy egy luzer. Azt mondta nekünk, hogy hülye ku***k vagyunk meg hogy látszik rajtunk hogy senki se nevelt meg minket rendesen. Erre már tényleg röhögtünk rajta annyira szánalmas volt.


Ment a szócsata aztán egyszer csak benyögte hogy hát tesz egy szívességet a világnak és beveri a képünket itt és most. És így is tett először elkezdett minket csajokat!!! lökdösni aztán szó szerint elkezdett minket ütni vágni. Na és most jön a java a barátom ezt végignézte. Nem csinált semmit szó szerint csak állt és nézte az egészet.

Szerencsére jött vmi pasi társaság és ők kergették el ezt az elmebeteg állatot.


Na most az van hogy én ilyen pipogya senkivel nem akarok többet járni. Azóta alig beszélek vele bár ő írkál nekem facen folyamatosan hogy nem tudta mit csináljon és bocsássak meg neki ma letiltottam.


Szerintetek mit kéne tennem mert igazából még szeretem de aligha tudok rá ezek után felnézni férfiként ? Az külön ráadás hogy azzal villogott amikor megismerkedünk 2 éve hogy ő mennyit verekedett régen :O



2017. márc. 13. 19:20
1 2 3 4 5 6 7
 11/62 anonim ***** válasza:
73%

Én is csak néztem volna és valami kuncogás félét is bejátszottam volna az eset súlyosságára való tekintettel. Egyébként ezért kell szájba vágni a gyereket, ha tiszteletlen, mert, ha ezt a leckét te és a barátnőid megkaptátok volna ellenőrzött körülmények között gyerek korotokban, akkor nem pótol rá az élet. Szerintem inkább a viselkedéseden gondolkodj el komolyan, mert könnyen lehet, hogy megint "beharapod a szád" miközben hülyeségeket beszélsz. ^^

30/f

2017. márc. 13. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/62 anonim ***** válasza:
82%
A 200 ezres "iphonnál" vitted túlzásba, addig se volt valami jó, de onnantól nyilvánvaló, hogy csak a szokásos kamu.
2017. márc. 13. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/62 anonim ***** válasza:
80%

Ti provokáltátok ki a verekedést, mire föl kellett volna megvédenie?

30N

2017. márc. 13. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/62 A kérdező kommentje:

Ti még neki adtok igazat ?? Oké kicsit be voltunk rúgva de mutassatok egy huszonéves nőt aki még sosem csinált ilyet. Kicsit túl bunkók is voltunk talán de régebben is voltak hasonló incidensek csak ott a pasik általában elkullogtak és nem támadtak nőkre.

Amúgy a kérdés a gyáva pasimról szól aki ezt végignézte. Nagyon gáz nagyon haragszom rá.

2017. márc. 13. 20:11
 15/62 anonim ***** válasza:
77%

Már bocs kérdező, de itt te vagy a hunyó és ha az én csajom lennél én előbb szakítottam volna veled azért, mint ahogy te írod, hogy még te vagy berágva.

Igaza van a többieknek, te provokáltad, vidd is el a balhét, ha ott akkor jó volt oltogatni. Persze, nőt megütni bűn, de to meg miért nem bírtátok normálisan megmondani neki, hogy bocs nem ismerkedek és hagytátok volna ott... na ha utánatok jött volna így, akkor sztem péppé verte volna a pasid. De így, biztos rájött, mekkora hisztis idióta p.csára vesztegette eddig az idejét. Sztem még ő járt így is jobban és valóban, néha a szüleiteknek sem ártott volna odavágni egy-kettőt...

2017. márc. 13. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/62 anonim ***** válasza:
91%

# 3: Nő vagyok.


De ha történetesen férfi lennék, nem akarnék olyan barátnőt, aki szándékosan aláz másokat és erre nem mentség a részegség. Még soha nem csináltam ilyet, nem barátkoztam olyanokkal, akik ezt teszik, valószínűleg ezért nem kerültem még ilyen helyzetbe.

2017. márc. 13. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/62 anonim ***** válasza:
18%
Végig nézte hogy megverik a barátnőjét?! Az ilyen nem is férfi! A férfi dolga MEGVÉDENI a szeretteit... Egy nyápic,gyáva,paprika jancsi a pasid. Szakíts vele!
2017. márc. 13. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/62 anonim ***** válasza:
81%
Akkor szóbeli bántalmazásért verés jár?
2017. márc. 13. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/62 anonim ***** válasza:
79%

A szeretteit meg is védi a férfi.

30/f

2017. márc. 13. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/62 anonim ***** válasza:
56%

Nanananaaaa. Miért jár szóbeli bántalmazás ? :)

30/f

2017. márc. 13. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!