Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért nem védett meg a barátom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem védett meg a barátom?

Figyelt kérdés

Most szombaton voltunk bulizni két barátnőmmel és a pasimmal. Volt már bennünk egy kicsi ital ezt nem tagadom. Egyik barátnőmnél megpróbálkozott valami luzer majd a barátnőm kiröhögte és elkezdtük együtt oltogatni mert nem vette a lapot, hogy egy luzer. Azt mondta nekünk, hogy hülye ku***k vagyunk meg hogy látszik rajtunk hogy senki se nevelt meg minket rendesen. Erre már tényleg röhögtünk rajta annyira szánalmas volt.


Ment a szócsata aztán egyszer csak benyögte hogy hát tesz egy szívességet a világnak és beveri a képünket itt és most. És így is tett először elkezdett minket csajokat!!! lökdösni aztán szó szerint elkezdett minket ütni vágni. Na és most jön a java a barátom ezt végignézte. Nem csinált semmit szó szerint csak állt és nézte az egészet.

Szerencsére jött vmi pasi társaság és ők kergették el ezt az elmebeteg állatot.


Na most az van hogy én ilyen pipogya senkivel nem akarok többet járni. Azóta alig beszélek vele bár ő írkál nekem facen folyamatosan hogy nem tudta mit csináljon és bocsássak meg neki ma letiltottam.


Szerintetek mit kéne tennem mert igazából még szeretem de aligha tudok rá ezek után felnézni férfiként ? Az külön ráadás hogy azzal villogott amikor megismerkedünk 2 éve hogy ő mennyit verekedett régen :O



2017. márc. 13. 19:20
1 2 3 4 5 6 7
 51/62 A kérdező kommentje:
Hát kösz szépen a sok bunkósodást remélem nektek nem kell ezt majd átélnetek amit nekem -.-"
2017. márc. 14. 21:34
 52/62 anonim ***** válasza:
93%
Nem, nekunk nem kell. Mi nem vagyunk olyan ostoba luvnyakok, hogy reszeg, kontroll vesztett faszikat inzultaljunk, aztan meg idejojjunk sirni, hogy "je, majdnem bevertek az arcunkat" :'))).
2017. márc. 14. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/62 acelsziv ***** válasza:
90%

Látom semmi nem ment át abba a kétbites agyadba. No jó. Esetleg máskor olyannal baszakszol aki sniccerrel kaszabolja össze a varacskos pofádat esetleg kiegyenlíti a fogaid és az IQ -d számát.

Egyiket sem fogom tőled sajnálni.

2017. márc. 14. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/62 anonim ***** válasza:
100%

Bocsi, de szerintem is nagyon jól tette a pasid, hogy csak végignézte a dolgot és nem szállt bele.

Tudod, általában a dolog úgy néz ki, hogy a pasid nem pitbull, hogy villogj vele, hogy majd jól megvéd. Magadnak generáltad a feszkót, és nem álltatok le akkor sem, mikor látszott, hogy szerencsétlen fószernek elborul az agya.

Természetesen cseppet sem normális dolog, hogy nektek esett, de ti provokáltátok. Tudod, egyenlőség: ha te azzal védekezel, hogy de a pia, akkor ő is csak azért esett nektek, mert de a pia.

Ismered a mondást, ami úgy kezdődik, hogy ne cibáld az oroszlán bajszát..? Na, ez pont ez az eset.


(És hozzátenném: Én is huszonéves vagyok, én is szoktam bulizni járni. Tudom, milyen az, mikor le kell koptatni egy pasit, de érdekes módon valahogy engem még soha senki nem akart megverni... vajon miért...)

2017. márc. 15. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/62 anonim ***** válasza:
100%
Hát ne haragudj de itt elsősorban ti vagytok a hibásak,mért kell kiröhögni, mért nem lehet normálisan kultúráltan elutasítani? pasid helyében én biztos nem tétlenül néztem volna ütnek, megvédtelek volna , de próbáltam volna kulturáltan megoldani. Utánna lett volna egy komoly elbeszélgetésem veled. Aztán annak függvényében eldöntöttem volna egyáltalán akarom e folytatni veled. Normális nő nem gúnyol ki másokat, nem kötöszködik, ha ezt nem érted meg akkor még lesz jó pár ilyen eseted. Normálisan is el lehet utasítani valakit. Persze ezért nem kellett volna neked mennie, de provokálni se kéne. F25
2017. márc. 17. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/62 anonim ***** válasza:

Ti is szítottátok a feszkót. A kanid meg valóban pipogya volt. Sztem illetek egymáshoz.

Ebből a tanulság, hogy normális ember ilyen helyek környékére sem megy.

Szval igy jártál.

2017. márc. 30. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/62 anonim ***** válasza:
Nekem az szúrt szemed, hogy azzal kábított annak idején az exed, hogy milyen balhés gyerek. Téged ezzel a primitív viselkedéssel lehet megnyerni? Szerintem bocsáss meg neki, nála jobb pasit úgysem kaphatsz.
2017. márc. 30. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/62 anonim ***** válasza:

Nem veszitek észre, mindkét félnek igaza van.

1.huszonévesen borzasztó buta, unintelligens vagy, de másrészt én is örültem volna ha kiállnak értem.

L

2017. márc. 30. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/62 anonim ***** válasza:
76%
Olyan emberért nem fogok kiállni aki maga körül kavarja a szart. Majd ha megérdelmi, akkor talán!
2017. márc. 30. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/62 anonim ***** válasza:
76%

Miért kellet azt a szerencsétlen "lúzert" kiröhögni egyből?

Miért nem lehet egy pasast kulturáltan elutasítani?

Szerintem itt kezdődnek a nagy gondok.

Én találkoztam már olyan lányokkal akik a normális "nem" szó helyett egyből ellöktek maguktól, csak azért mert megkérdeztem, hogy jön-e velem táncolni.

2017. márc. 30. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!