Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért nem védett meg a barátom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem védett meg a barátom?

Figyelt kérdés

Most szombaton voltunk bulizni két barátnőmmel és a pasimmal. Volt már bennünk egy kicsi ital ezt nem tagadom. Egyik barátnőmnél megpróbálkozott valami luzer majd a barátnőm kiröhögte és elkezdtük együtt oltogatni mert nem vette a lapot, hogy egy luzer. Azt mondta nekünk, hogy hülye ku***k vagyunk meg hogy látszik rajtunk hogy senki se nevelt meg minket rendesen. Erre már tényleg röhögtünk rajta annyira szánalmas volt.


Ment a szócsata aztán egyszer csak benyögte hogy hát tesz egy szívességet a világnak és beveri a képünket itt és most. És így is tett először elkezdett minket csajokat!!! lökdösni aztán szó szerint elkezdett minket ütni vágni. Na és most jön a java a barátom ezt végignézte. Nem csinált semmit szó szerint csak állt és nézte az egészet.

Szerencsére jött vmi pasi társaság és ők kergették el ezt az elmebeteg állatot.


Na most az van hogy én ilyen pipogya senkivel nem akarok többet járni. Azóta alig beszélek vele bár ő írkál nekem facen folyamatosan hogy nem tudta mit csináljon és bocsássak meg neki ma letiltottam.


Szerintetek mit kéne tennem mert igazából még szeretem de aligha tudok rá ezek után felnézni férfiként ? Az külön ráadás hogy azzal villogott amikor megismerkedünk 2 éve hogy ő mennyit verekedett régen :O



2017. márc. 13. 19:20
1 2 3 4 5 6 7
 41/62 anonim ***** válasza:
27%

Én még fel is tasliztalak volna...

A srác tényleg szivességet tett, megmondhatáttok volna, hogy van barátototok de ti neeeem á hogy is?Elkezditek kiröhögni ès oltogatni szépek vagytok!A csávónak az önbizalmi szintje megüti a 0 alatti számokat miattatok

2017. márc. 14. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/62 anonim ***** válasza:
93%

Kedves Kérdező, nincs igazad. Ha szerinted valaki attól férfi, hogy verekedik, akkor gyere össze azzal a sráccal, aki megvert titeket.

Én megvédem a szeretteimet bármi áron, de csak azokat, akik megérdemlik, te pedig kur.vára nem érdemelnéd meg. Én sem védtelek volna meg. Te kavartad a szart, edd is meg. Felnőtt nő vagy, viseld a tetteid következményeit. Nem kellett volna megalázni a srácot és nem fajult volna idáig a dolog. Ha azt látnám, hogy az én barátnőm így megaláz egy másik embert, szerintem még én adnék neki egy sallert, hogy térjen észhez, aztán ott hagynám. Te tipikusan az a nő vagy, aki azt hiszi, bármit megtehet, mert nő. Hát nem. Ezt jól elbasz.tad, viseld a következményeit.

2017. márc. 14. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/62 anonim ***** válasza:
92%

Kérdező, én tudományosan foglalkozom férfierőszakkal és tudd, hogy az elmúlt évtizedekben változott a világ. Régen tényleg "bűnnek" számított megütni egy nőt (kivéve a feleséget, mert az elfogadott volt), de az emancipáció azt is magával hozta, hogy már nincs érdemi különbség e téren, eltűntek a kisgyerekkortól a fiúkba nevelt gátlások, hogy "a lányokat nem szabad bántani".

20-30 éve még az oviban a kisfiúk egymást püfölték, ma már simán eltángálják a lányokat is, eltűntek a nemi különbségek ezen a téren.

És nem állítom, hogy ez jó, de ebbe az irányba megyünk, ha tetszik, ha nem. Ne számíts arra, hogy a női mivoltod megvéd. Nem fog.

Lehet, hogy vicces beszólogatni, de azért célszerű mérlegelni, hogy nem tudod, kinek szólogatsz be. Lehet, hogy egy elmebetegnek. Még szerencsétek is volt, akár jóval súlyosabb következményei is lehettek volna az esetnek! Lehet, hogy legközelebb már kést döfnek belétek, vagy lelőnek. Nagyon ostoba viselkedés provokálni egy idegent. Tudod, bezárták a Lipótmezőt, rengeteg elmebeteg mászkál szabadon! Engem egyszer az utcán csak azért támadtak meg, mert elmentem valaki mellett és SENKI nem avatkozott közbe, úgyhogy erre se számíts, hogy lesz, aki megvéd. Nem lesz. Úgyhogy jobban tennéd, ha nem adnál okot arra, hogy valaki ellened fordítsa az összes felgyülemlett frusztrációját és agresszióját.

Ha pedig a barátod "megvédett" volna az adott helyzetben, abból csak baja lett volna. A jelenleg érvényes jogi szabályozás nem ismer olyat, hogy egy férfinak fizikai erőszakkal meg kéne védenie a barátnőjét. Egyetlen dolgot tehetett volna, hogy szól a biztonságiaknak, hogy rendezzék el az ügyet. (A pasi társaság is csak azért léphetett közbe, mert ők többen voltak.)

Te magad is elmebeteg állatnak tituláltad a támadót, most képzeld el, hogy mi lett volna, ha mondjuk a barátod fellép ellene, és súlyos sérüléseket szenved el, vagy utólag felelősségre vonják, mondjuk priusza lesz amiatt, mert nem tudtad befogni a szádat...

2017. márc. 14. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/62 anonim ***** válasza:
89%

Miért verette volna meg magát? Ti csináltátok a balhét, egyétek is meg, amit főztetek, és a párod helyében elgondolkodék, együtt akarok-e lenni egy ekkora bunkóval mint te.

Értelmes ember nem gúnyolja a másikat, meg nem kötekszik vele, mert könnyen így járhat!


Tudod, ha felhergelek egy férfit, aki nekem esik ezért, nem várom el a páromtól, hogy akármi árán megvédjen, mert én voltam a barom...


Jobban jár a barátod nélküled - bár ezt ő még nem látja -, mert egyszer össze fogják verni a nagy pofád miatt.

2017. márc. 14. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/62 anonim ***** válasza:
90%

"Oké kicsit be voltunk rúgva de mutassatok egy huszonéves nőt aki még sosem csinált ilyet. "


Jelen. 26 éves nő vagyok, és soha hasonlót se csináltam.

Amúgy kísértetiesen hasonlít a sztorid egy pár hete feltett kérdésre. Ott a kérdező csajszi is azon volt kiakadva, hogy a barátja nem védte meg egy buliban, ahol beszólogatott egymásnak két társaság, és ott ő is aktívan oltogatott egy fiút, aki nekik ment. Ha egyik sztori sem kamu, és nem ugyanaz a kérdező vagy, akkor vannak még olyan agyhalottak, mint a szereplők a történetben.

2017. márc. 14. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/62 Joell válasza:
Megerdemeltetek.ha velem csinaltat volna ezt azota is utnelek...meg a baratodnak is teged kene utnie ha ennyi tellik toled
2017. márc. 14. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/62 anonim ***** válasza:
79%

Nem huszon-, hanem még tizenéves koromban történt, hogy kamaszos, részeg hőbörgéssel belekötöttem az utcán egy pasiba, aki váratlanul megfordult és megvert.

Társasággal voltam, de sem akkor, sem utólag nem állt mellém, nem is sajnált senki, mindenki azt mondta, hogy hülye voltam, egyem meg, amit főztem. Akkor rosszul esett, de kis idő után rájöttem, hogy idegenekkel kötözködni nem menő, hanem végtelenül ostoba és veszélyes dolog.

Nektek is ideje lenne ezt megtanulni ahelyett, hogy másokat hibáztatsz, mert lehet, hogy a következő delikvens, akibe beleköttök, már nem csak sértegetni és ütni fog, hanem kést vág beléd, vagy megerőszakol, amikor egyedül maradsz.

2017. márc. 14. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/62 acelsziv ***** válasza:
98%

"Oké kicsit be voltunk rúgva de mutassatok egy huszonéves nőt aki még sosem csinált ilyet. "

Százával mutatok ilyet. Ez nem alkoholszint hanem személyiségfüggő. És ti vagytok az az undorító söpredéke a női nemnek akiket egy valamirevaló férfi leköp. Esetleg egyszer -kétszer meghúz, mert beszélgetni sem lehet veletek.

Most arról van szó, hogy pár öntelt, beképzelt ri banc megkapta amit megérdemelt és a pasikád nem mert beleszólni, mert utoljára 20 éve verekedett amikor hárman verték a legkisebbet az óvodában.

Adj hálát az égnek, hogy nem kést, vagy más fegyvert használt a pofa és itt picsoghatsz ahelyett, hogy anyád picsogna a sírodnál. És mocskosul tanulj az esetből, mert soha nem tudhatod, hogy a kívül lúzer formájú illetőben milyen indulatok munkálkodnak.

Nem vagy olyan jó nő, mint gondolod és főleg nem vagy főnyeremény.

2017. márc. 14. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/62 anonim ***** válasza:
94%
acélszív triplapacsi neked! Köszi, hogy ezt így leírtad! :)
2017. márc. 14. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/62 anonim ***** válasza:
86%

Én nő vagyok, már bocs, de megérdemelted!

És, ha valaki lúzer, mi van? Miért kell kötekedni másokkal, aztán csodálkozol ha felbosszantod és neked esik? Magadnak kerested a bajt, hát viseld is el.

Voltam hasonló szituban, ám ott teljesen egyedül voltam, ahogy te mondanád, egy lúzerrel. Vonaton voltunk és ugyanigy be akart próbálkozni nálam. Ha én is elkezdem oltogatni és kiröhögni, szerintem már fogak nélkül ülnék itt. De szerencsére nekem volt annyi eszem, hogy szépen beszéltem vele, finoman visszautasitottam és nem próbáltam megalázni, erre ő, igaz idővel, de vette a lapot és békében köszönt el, hisz nem provokáltam. Ha akkor neki állok felbszni az agyát, biztosan nekem esik, de én nem keresem magamnak a bajt és nem vagyok érzéketlen tuskó, mint egyes iphonos pcsák.

2017. márc. 14. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!