Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi lenne a helyes döntés...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
Óriási problémám van, félek még meg is romolhat a házasságunk emiatt. Pár éve vagyunk együtt, gyermekeink nem közösek, és már önálló külön életet is élnek. Ez fontos, azért is írom. Én vagyontalanabb voltam és vagyok mint párom,nem is volt könnyű gyermekemet felnevelni egyedül emiatt. Most nagyszülő örökség útján életemben először pénzhez jutottam, amiből szeretnék gyermekemnek segíteni, hiszen eddig sosem tudtam és nem is lesz ilyen lehetőségem többet az életemben. Főleg hogy rá is szorul. A baj hogy párom pont most került olyan helyzetbe hogy jelentősebb anyagi segítségre van szüksége. Ezért ő szeretné ha kölcsön helyett én segítenék neki, az egyszerűbb, lassan visszaadná. Én nagyon félek ettől, hiszen évek alatt bármi történhet, nem akarom kockáztatni a gyermekemnek szánt összeget. Nagyon rosszul érzem most magam,nem tudom most rossz ember vagyok-e hogy a gyermekem érdekét a párom elé helyezem, aki biztos hogy mélyen megharagszik majd rám. Kinek van igaza szerintetek?
2019. márc. 13. 11:28
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
92%
Az embernek mindig fontosabb a gyereke, mint a párja. Meg aztán milyen garancia van arra, hogy tényleg visszafizeti? Szerintem most csak vérszemet kapott és el akarja herdálni a pénzt. És ha nem adja meg, mint mondasz a gyerekednek?
2019. márc. 13. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
52%
Az apuka merre van? Én inkább a gyerekeimet támogatnám, 20 centis farkat találsz máshol is.
2019. márc. 13. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Nem, páromnak most valóban szüksége van pénzre komoly okból. Kölcsönt kellene felvennie, ezért most jól jönne neki ha én adnék, és nekem kellene lassan visszaadnia. Mégis félek, mi van ha történik valami köztünk.És gyermekemnek is fontos lenne most az az összeg, nem sok-sok év múlva.
2019. márc. 13. 11:39
 4/13 anonim ***** válasza:
88%
Nem csak fekete meg fehèr létezik.De èn óvatos lennèk. Valamiért gyanús nekem a helyzet.Túl sok rosszul vègződő,hasonló esetet hallottam màr. Èn nagyon önző vagyok ami az anyagiakat illeti.Nem adnàm oda senkinek.Valamennyit adnék a gyerekemnek,de ha nagyobb összeget örököltél,keress fel egy pénzügyi tanàcsadót.Az is lehet,hogy a gyerekemnek nem pènzt adnèk,hanem tanítattnàm.A páromnak meg azt mondanàm,hogy örököltem,de még nem tudok hozzáférni a vagyonhoz,vagy az összeg 75%-át letagadnám.
2019. márc. 13. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Ugyan már, tudod hány embernek "valóban szüksége van pénzre komoly okból"? Rengetegnek! Én a gyerekemnek adnám, mégis ő az én vérem. Ha ezt nem érti meg és emiatt megharagszik, akkor nem igazán a párod.
2019. márc. 13. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól veszem ki, akkor külön kasszán vagytok. Eddig őt nem zavarta, hogy neked kevesebb van. Most, hogy fordul a kocka, hirtelen neki is nagyon kell a pénz.

Nem te írtál ki kérdést tegnap is? Ott ugyanezek voltak a körülmények. Csak a vagyonos férj jobban tudta támogatni a saját gyerekét, a szegényebb feleség meg a sajátot alig. Ilyen esetben egyértelmű, hogy a gyereket illik támogatni, a férfit pedig segítse ki a saját gyereke, aki elég sokat köszönhet az apjának.

2019. márc. 13. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Nem vagyok híve a hazugságoknak, párom tudja hogy mikor és mennyi lesz a pénz amit kapok. Azért nem annyira sok, bár nekem az. Gyermekemnek én sem pénzt adnék hanem felújításra menne el nagy része, hiszen nála minden rossz állapotban van. A lakás, a háztartási gépek, stb. Plusz van egy hitelem amit szeretnék kitisztázni. Jó párom mellettem van, de mi lesz ha történik velünk valami, ne adj Isten vele/velem, akkor ki adná vissza nekem a kölcsönadott összeget? Én eddig is alig jöttem ki a fizetésemből. Az ő gyermeke jövője több oldalról be van biztosítva, az enyémnek ennyi lenne a segítség.
2019. márc. 13. 12:00
 8/13 A kérdező kommentje:
Nem vagyunk külön kasszán, és páromnak tényleg kikerülhetetlen most egy kölcsön.
2019. márc. 13. 12:04
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Mondd meg a párodnak, hogy vegyen fel kölcsönt. Elsődleges, hogy a saját hiteledet letisztázd, mindig az a legfontosabb. Utána a gyereked, akin segíthetsz így. Ha mégis úgy döntesz, hogy neki adod, ügyvéd előtt szerződést írni, nem viccelek. Nem vagytok közös kasszán, de ha azon lennétek, az örökség akkor is a tiéd, ahogyan majd az ő öröksége is az övé lesz.
2019. márc. 13. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
32%

Hát azért ez nem ennyire egyszerű mint írjátok többen.

Kérdező! Ha nincs külön kassza akkor az elmondottak alapján a párod az évek alatt jó sokat segített neked, ha másban nem akkor rezsi, megélhetés stb. Most pedig amikor neki van szüksége segítségre -szerinted valóban van- akkor Te nem tudod segíts e? Hát ha velem ezt tennéd az bizony kiütné nálam a biztosítékot.

Megértem az aggodalmadat. Ma már szinte nincs kapcsolat ahol nem üthet be valami.

Én megbeszélném vele, ahogy itt is leírtad, hogy ez mekkora lehetőség neked és a gyerekednek , hogy kicsit rendbe tegyétek az életeteket és ez hamar nem fog újra bekopogni, ill. mennyi idő amíg vissza tudja törleszteni, ne száz év legyen. És valahogy közös nevezőre jutni, hogy adsz e és mennyit, vagy nem adsz, de ezt közösen döntsétek el, persze az utolsó szó a Tiéd nyilván.

De évek óta élvezni az ő jobb helyzetét, a "segítségét" és aztán azt mondani én nem segítek az durva szerintem.

2019. márc. 13. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!