Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Meddig érdemes várni a férfira...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig érdemes várni a férfira? 2 hete nem hív

Figyelt kérdés

Nos a helyzet a következő:

Eddig 4 alkalommal találkoztunk, ebből az utolsó kettő alkalomnál szex is volt. Amikor felhívott s beszéltem, éreztem hogy milyen lelkes és h örül h hallja a hangom. Amikor találkoztunk és meglátott láttam rajta, hogy örül. Mindig kézenfogva jártunk. Ennek ellenére szinte sosem beszélt magáról, vagyis nem eleget. Engem mindig végig hallgatott és figyelt is rám. 2 hete a 4.-ik randinkon nálam aludt, másodszor feküdtünk le ..nagyon jó volt.Reggel hirtelen el kellett mennie. Pár napra rá írtam neki sms-t, hogy találkozzunk de aznap nem ért rá, kérdezte hogy másnap délelőtt még pesten vagyok-e, mert akkor találkozhatunk. De én inkább hazautaztam, mert már nembírtam a semmit tevést és egyik barátommal sem tudtam volna találkozni aznap. Viszont egy barátnőmmel épp hazatudtam utazni kedvezményesen. Azt írtam neki, hogy "nekem addig nincs mit csinálnom, úgyhogy szerintem hazamegyek ma, de úgyis is jövök még nemsokára". erre visszaírt flegmán, h jó akkor majd írj ha itt vagy. Azóta eltelt 2 hét, és semmit nem jelzett magáról.. én értelem szerűen hívtam volna, de az utóbbi 2 alkalommal én kezdeményeztem, gondoltam most jöjjön ő.


Ti mit gondoltok? Érdemes várni vagy kuka?


2015. febr. 4. 14:06
1 2 3
 11/22 anonim válasza:
Hivd fel és beszélj vele mindenképp,és tisztázzátok eszt a helyzetet
2015. febr. 4. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim válasza:
Ha 1 kicsit legalább nem vagy szerelmes akkor miért sirtál
2015. febr. 4. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:
mert én ilyen vagyok..érzékeny
2015. febr. 4. 14:36
 14/22 anonim válasza:
34%
Akkor te nekem való lennél
2015. febr. 4. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
na mostmár végképp elbizonytalanodtam, mindegyik opciót sikerült megerősíteni. azt hogy csak szexre kellettem, azt hogy nem csak szexre kellettem és az én hibám és azt is hogy az ő hibája. nekem végem
2015. febr. 4. 14:58
 16/22 anonim ***** válasza:
De kedves, miért nem hívtad még fel? Egyértelműen el lettek mondva a várható lehetőségek, fel lettél készítve a legrosszabbra is, ez tény. De mire vársz, munkaidő végére? Csak emészted magad, a helyett, hogy lépnél is. Magától nem fog megoldódni!
2015. febr. 4. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 A kérdező kommentje:
felhívni nem mertem..de írtam neki, hogy mi újság és megkérdeztem hogy mi ez a csend.. kíváncsi vagyok
2015. febr. 4. 15:10
 18/22 A kérdező kommentje:
vissza írt.. bocsánatot kért,h eltünt. nem indokolta semmivel...és mondta hogy most egy másik városban fog dolgozni 2 hónapig. ami innen sokkal közelebb van mint pest.. csak én meg pestre készülök költözni..hm hm. most nem lettem előrébb, szerintem bukó az egész
2015. febr. 4. 16:19
 19/22 anonim ***** válasza:

Miért mit vártál,hogy mit fog írni? A karjaidba veti magát?

Hasonló szituba vagyok,de 2 hétig nem keresni valakit..Nálam az már tuti elásta volna magát,és ha keress is,akkor se foglalkoznék vele úgy,mint azelőtt..


Ő várta,hogy írj.Te nem írtál neki,de ezek után hogy még is rá írtál még Ő kér tőled bocsánatot? Érdekes..szerintem azért neked se ártott volna bocsánatot kérni,amiért nem kerested..

2015. febr. 4. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Azért próbálkozz még, hátha! Ha nem sikerül, akkor meg legalább lesz egy szép emléked, Pesten meg tárt karokkal várnak a fiúk egy jó nőre!
2015. febr. 4. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!