Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogy lehetnék ismét önmagam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetnék ismét önmagam?

Figyelt kérdés

Megismerkedtem tavaly egy lánnyal. Álmodni nem tudtam volna szebbet és jobbat, azt hittem, végre megfogtam az Isten lábát, megvan az a Valaki, akit szívből szerethetek és viszonozza is. Nem így történt, nagyon gyorsan véget ért és nem is a legszebb módon. 1 hónapig még csak-csak megvoltam, Őt hibáztattam, aztán rádöbbentem, hogy én rontottam el az egészet. Eléggé földhöz vágott a felismerés, azóta bármivel próbálom lekötni (de már inkább felkötni) magam, nem jobb. Esély már nincs visszatáncolni. Ismerkedni próbáltam, de az utána következő kapcsolatokban már nem tudtam magamat adni, nem voltam jól. A fent említett lánnyal volt az igazi, mellette nem zavart semmi...


Hogy találhatnék megint magamra? Az a baj, hogy beszélni sem tudok ezekről senkivel és szétszed... Van olyan, hogy egy szerelem után blokkol az ember és sosem old fel többet?


21/F



2013. jan. 7. 01:19
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
És ha bejelölnéd, nem jelölne vissza?
2013. jan. 7. 03:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 A kérdező kommentje:
Nem tudom jelölni, biztos úgy van beállítva, hogy csak ismerős ismerőse tudja.
2013. jan. 7. 03:33
 23/29 anonim ***** válasza:
Az üzenettel meg az a baj, hogy a vegyesbe megy, bár egy kétsoros próbát megérhet. Ha ez sem jön be, akkor még mindig megkérhetsz egy nem "komoly" ismerőst, hogy adjon át egy üzenetet, mert másképpen nem tudod elérni a célszemélyt.
2013. jan. 7. 03:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 A kérdező kommentje:
De személyesen neki címezve sem enged üzenetet küldeni. :D Majd megnézem ezeket az ismerősöket, és köszi a tippet! :)
2013. jan. 7. 03:54
 25/29 anonim ***** válasza:
Szívesen, pajtás. A teljes névre Google keresés talán még hozhat valamilyen elérhetőséget, ebben szívesen segítek is holnap, ha priviben megírod a nevét. Most alvás van. :)
2013. jan. 7. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 A kérdező kommentje:

Rendben, éjszakát! :)

(az a baj, hogy úgy hívják, mint egy elég híres személyt :D)

2013. jan. 7. 04:07
 27/29 anonim ***** válasza:
Nem vagy valami szerencsés. :D Jó éjszakát.
2013. jan. 7. 04:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 A kérdező kommentje:
Dehogynem! Négyesen volt a lottón! Skandinávon... ;D
2013. jan. 7. 04:40
 29/29 anonim ***** válasza:
Szopó. :D
2013. jan. 7. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!