Ha az olyan nemi sztereotípiákat meghaladtuk, miszerint a nő dolga a házimunka, a nő helye a konyhában van, stb., akkor ugyanezen itteni felhasználók számára ellenben miért evidencia az, hogy "nehogy már a nő közeledjen, a férfi dolga a felszedés"?

Kezdjük ott, hogy az egyenlőség azt jelenti, hogy mindkét nem ugyanolyan esélyekkel indul mindenhol, például munkavállalás, és sehol se éri őket atrocitás a nemük miatt. Ebbe nem tartozik bele, hogy ki mit csinál a magánéletében, a párkeresésében.

A kettőnek semmi köze egymáshoz. Aki nem szeretne, az nem kezdemény, aki szeretne, az pedig igen. Ennyire egyszerű.

A jelenlegi barátomnál például én kezdeményeztem az első beszélgetést, mert szimpatikusnak találtam. Mindketten az egyenjogúságot támogatjuk, vagyis senkire nem lehet rákötelezni semmit.

Nehéz felfogni, hogy mi a praktikus és mi az illem és az udvarlás? Én különbséget teszek.

Társként összedolgozni két egyenrangú ember tud olyan munkamegosztással, amiben mindenkinek minden a dolga és megegyezés kérdése, hogy ki miből vállal többet vagy kevesebbet, de teljesen le kell fedniük ketten a munkát és a háztartást, stb... Ez a praktikus. Az a praktikus, hogy ha dolgozom, a párommal párhuzamosan dolgozzak, hiszen akkor több pénzünk lesz és stabilabbak vagyunk anyagilag. És párhuzamosan végezzük a házimunkát, mert hamarabb végzünk és kijár a pihenés mindkettőnknek munka után. Ahogy az is praktikus, hogy a gyerekünk ha van, mindkettőnkte szülőként és az őt nevelő és szerető emberként tekintsen, ezért az is közös feladat.

Az udvarlás az nem praktikus szempont, hanem kultúra és biológia. Nincs mindkettőnknek farka, nem hordunk mindketten sminket és vörös rúzst, nem szülünk mindketten gyereket. Nem adunk egymásnak kölcsönösen rózsát. Mert a ki kultúránk ilyen. A mi biológiánk ilyen. Nálunk ezekben a szerepekben benne van a férfiasság és a nőiesség. Mindenki maga dönti el, hogy mit vet el és tart meg belőle, de a legtöbb esetben a gyengéd, gondoskodó nő és az erős, határozott férfi képe megmarad. Ezek alatt a pillanatok alatt szeretünk egymásba és fejezzük ki az egymás iránt érzett vonzalmat, szeretetet. Ezek apró szerepjátékok, amire nekem szükségem van.

A hétköznapok meg hétköznapok. Ott mindenkinek kötelessége van.

Nő vagyok, párkapcsolatom van ,de egyedül élek. Igy tehát: főzök, mosok, mosogatok, takarítok +füvet/sövényt nyírok, biciklit pumpálok,sőt, ha kell fát fűrészelek, és bármit megcsinálok ami férfimunka, de az erőm lehetővé teszi.

Ennek ellenére sosem kezdeményezek, pedig nem vagyok előnytelen külsejű, bizonyára lenne esélyem, ha belevágnék.Meghagyom ezt a pasinak, de azért vannak női praktikák amivel jelét lehet adni annak,hogy bejön :)

"Akkor vagy tartsuk meg a nemi szerepeket, vagy bontsuk le egészében."

Leírnád őszintén, hogy szeretnél-e egy barátnőt, aki felszed téged, hogy neked ne kelljen kezdeményezned, a háztartási teendőket, beleértve a főzést, kb. fele-fele alapon osztjátok fel egymás között, a szex pedig kb. minden második alkalommal abból áll, hogy ő lesz a behatoló fél felcsatolható pénisszel, te pedig a befogadó fél kutya pózban, vagy más, a számodra kényelmes pózban?

Ez egy ilyen dolog.

A személyiségünk is néha ellentmondásos, és folyamatosan változó.

Persze értem amit mondasz, és igazad is van.

Csak arra gondolok, az én érzéseim, gondolataim hogyan működnek ebben a témában. Például pártolom azt, hogy egyenlő felek vagyunk egy párkapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnék egy Férfit magam mellett tudni. És én is szeretem nőnek érezni magam.

Ha felszedesről van szó, az én részem az, hogy megfelelő jeleket küldök a férfi felé, aki ebből tudja, hogy sikere lesz, vagy ha esetleg addig nem figyelt volna fel rám, akkor fel fog. Már persze ha megvan a kölcsönös szimpátia, vonzalom.

Az, hogy másnál hogy működik, azt nem tudom, ez csak egy vélemény.