Miért ennyire kettős a társadalmi megítélése egy barátság és egy ismerkedés visszautasításának?

"Te azt hiszed, hogyha most elbeszélgetsz online végre és randira kerül sor nem fogsz habbogni? Fogsz, arra mérget vehetsz! 😂"

Ahány randin voltam eddig, egyszer se izgultam, mivel már ismertük egymást netről. Mit idegeskedjek? Nem vadidegenek.

Egyébként az incel-létet nem kell se becézgetni, se gúnyolódni rajta. Elég rossz megélni önmagában is, nem kell még tovább szórakozni mások bánatán. Nem etikátlan egy kicsit?...

@43

Jajj ugyan már, ne játsszuk már ezt a képmutatást a személyiséggel. Szerinted azok, akik társkeresőn látnak, mit tudnak a személyiségemről? Na, pontosan. Ennek ellenére soha senki nem akkor lép le, miután megismert, hiszen az soha nem következik be. Úgyhogy ne, ezt ne is firtasd szerintem. Ráadásul a legújabb képemen bár Photofeeler szerint ocsmány vagyok (4.7 pont), viszont "smart" kategóriában 9 pont fölött teljesítettem. Tipikus jófiú, kockás ing egy fekete pulóverrel, szemüveg, kisfiús mosoly, és mint mondtam, rossz esetben is max 23-nak nézek ki. Messziről látszik, hogy minden skill pointomat intelligenciába öltem. Ha a jellememen múlna, rengeteg sikerem lenne, rövid- és hosszútávú egyaránt. De nem, itt az az egy számít, hogy nem vagyok jóképű. Úgyhogy még egyszer: ne, ne kezdjük ezt, jó? Egyértelmű az "agresszív sértettségem" alapja - pont az ilyen, egyértelműen mellébeszélő, bicskanyitogató megnyilvánulások hozzák ki ezt belőlem. Persze valamit a másik sikertelenségét a személyiségére kenni egy örök aduász: ezzel egyrészről bebiztosítod magadat, hiszen a fölényedet fitogtatod (ha a másik azért van egyedül, mert rossz ember, akkor te azért nem vagy egyedül, mert jó ember vagy - egyértelműen téves rögeszme), másrészről pedig ha a másik a burkolt, de egyértelmű sértegetésedre hevesen reagál (ami garantált), akkor elég csak cinikusan annyit odavetned, hogy "Na LáToD, eRrŐl BeSzÉlTeM".

Lerántom a leplet neked a valóságról: nem vagyok se jobb, se rosszabb ember, mint mások. Bér ez kezd megváltozni, ugyanis napról napra egyre inkább úgy állok a társadalomhoz, mint az énhozzám.

@44

Ez viszont végre egy értelmes, érdekes, nem személyeskedő és nem sértő hozzászólás, talán az első, amit felpontoztam. Köszönöm!

Még nagyjából 1 hónap a nagy fináléig. Olvasgattam egy facebookos csoportban egy hasonló témájú poszt alatt a kommenteket. Nők tömegesen írták, hogy pont ugyanilyenek, mint amit én is felvázoltam, de A FÉRJÜK sokkal nyitottabb... érdekes, nőknél nem alapkövetelmény a széles haveri kör? Nekik nem kell jópofizniuk másokkal akaratukon kívül?

Plusz még egy érdekességet észrevettem. Többen mondják, hogy nincs baj a külsőmmel. Na de kik ezek? Hát azok, akik ezt "felelősségvállalás" nélkül megtehetik - értsd: akikkel tuti nem kezdek ismerkedni. Idősebbek (mármint jóval idsebbek: 45+), foglaltak, meg ugye férfiak, akiknek alapból nem adok a szavukra ezen a téren, mivel szerintem egy átlagos férfi nem fogja a másikról megállapítani, hogy jól néz-e ki vagy sem. Korombeli (+-5 év), szingli, nem extrém módon elhízott nők még sose utaltak arra, hogy vállalható lennék. Azzal egyetértek, hogy ne a nő udvaroljon, de pontosan ugyanannyi ideje lett volna bármelyik csajnak jeleket küldenie, mint amennyi nekem lett volna nyitnom mások felé. Ami egyébként biztos kudarcot eredményezne, tekintve, hogy a korombeli nők túlnyomó többsége réges-régen foglalt, aki pedig nem, az nem ok nélkül (esetleg már elvált és gyereke is van). Munkahelyen is felfedeztem egy lányt: kissé szomorkásnak tűnik, de tök szép, csinos, a stílusa is tetszik (leszámítva a dohányzást - miért lett ez ekkora népbetegség? :()... és milyen jó, hogy előbb lecsekkoltam Facebookon ahelyett, hogy odamentem volna! El van jegyezve. Csomó fölösleges erőfeszítéstől mentettem meg magamat, és ezzel még eggyel kevesebb lány, aki szóba jöhet.

Társkereső? Kétszavasok találnak meg, meg az eltűnők, meg a döbbenetesen buták. Ja és a nemválaszolók - az ilyenek minek vannak társkeresőn?

Nagyon negatív változásokat is észrevettem magamon, amik a teljes érzelmi kiégésem előtt nem voltak igazak rám. Például totál magasról leszarom, hogy mi van másokkal. Ugyanúgy, mint ahogy mások totál magasról leszarták mindig is, hogy mi van velem. Reciprocitásnak hívják, semmi különös nincs benne. A legnagyobb nyugalommal képes lennék elsétálni, ha meglátnék egy földön fetrengő, haldokló embert (csak ugye sajnos "segítségnyújtás elmulasztása" jogcímen meghurcolnának, így nem tenném meg, de mint írtam, egyáltalán nem humanitárius-etikai okokból). Régen NAGYON nem így gondolkodtam. Na de miért legyek jó, ha mások se jók velem? Miért adjak én többet a világnak, vagy ha úgy tetszik, a társadalomnak, mint amit én magam visszakapok? Egy másik érdekes személyiségtorzulás, amit megtapasztaltam, az az, hogy bárkibe gondolkodás nélkül beleállok. Rettentő impulzív, passzív(?)-agresszív személyiség vált belőlem. Ez meg főleg nem így volt régen, tekintettel már csak arra is, hogy nagyobb életösztönöm volt még akkoriban, és ne legyenek illúzióink: egy négyéves gyerek agyon tudna verni, ha akarna, szóval inkább jobb lenne kussolnom. :D De nem teszem. Amíg előző helyemen dolgoztam, pirított cimboráink naponta meg akartak verni, mert direkt provokáltam őket az első rossz nézésük után. A múlt héten meg tök normálisan szóltak nekem, hogy álljak már kicsit odébb az autóval, mert amúgy is vasúti terület (bár nem volt jól kitáblázva, az tény), én meg zsigerből visszakérdeztem, hogy "és akkor hova az apád phacába álljak szerinted?". :D Jogos volt a részéről? Totálisan. Jogos volt a részemről a hangnem? Egyáltalán nem. De ezt a döbbenetes mennyiségű frusztrációt és gyűlöletet, amennyi felhalmozódott bennem, szép apránként ki kell adnom, különben megőrülök. Vagyis ez nem is pontos: a megőrülés és a lelki és mentális totálkár már bekövetkezett.

És vajon az én hibám mindez? A legkevésbé sem. Én mindent megtettem, amit tudtam a szociális fóbiás, rossz kinézetű, de régebben még jópofa, kedves énemmel. Pár csók, néhány őszinte ölelés és némi szex kellett volna ahhoz, hogy egy normális ember legyek, hogy ne menjen tönkre az önbizalmam, legyen egy egészséges önképem és kicsit pozitívabban álljak a társadalomhoz. Na, hát nem kaptam meg ebből semmit az összes erőfeszítésem ellenére sem. Hát akkor nesztek, visszaadok néhány prosztó szó és bunkó tett képében annyit a világnak, amennyit tudok, amíg még tudom. Nem ezt érdemeltem volna szerintem, de ha ezt kaptam, hát ezt adom vissza.

Bár lehet, hogy nem is kell saját magam elvégeznem a piszkos munkát. Viszonylag sok egészségügyi problémát észleltem magamon az elmúlt pár hónapban, és ha reményeim beteljesülnek, akkor nem kell túl sokáig várnom az örök változásra.