Fiúk, miért vagytok ilyen megkeseredettek, hogy sokatok azt írja itt hogy feladta a párkeresést?

@16

A büdös pіcsába, pontosan leírtad az én életemet... Mondjuk a nőgyűlöletet cseréld ki nálam depresszióra és szociális fóbiára. Legalábbis én a nőket nem szoktam hibáztatni, mert én se hiszem, hogy randiznék magammal, ha nő lennék. Ez persze semmivel nem teszi könnyebbé annak az üres, üvöltő, kínzó magánynak az elviselését, amit nap mint nap átélek, főleg akkor, amikor az utcára érve semmi mást nem látok, mint boldog, mosolygó párokat. Ja igen, ez a másik oka annak, hogy nem megyek emberek közé. Ha egyszer levágta az egyik kezedet a cirkula, akkor többet nem fogod semmidet se elébe tenni, igaz? Nem kell csodálkozni azon, hogy inkább bezárkózik mindannyiunk és nem keresi magának az újabb csalódásokat.

Igén, én is feladtam. Tudjuk, hogy léteznek értékes, intelligens, még egyszer értékes, csinos nők. Csakhogy azt is tudjuk, hogy mindegyikük mellett ott van egy extrovertált, vékony vagy izmos, rendszerint 175-nél magasabb fickó.

Ilyenkor szokott az jönni, hogy adjuk le az igényeket. Egyrészt az nem úgy működik, mint a tévén a hangerő: nem fogod attól megkívánni a láncdohányos, fogatlan kocsmárost, mert erősen koncentrálsz két percig. Másrészt meg amikor azt írják itt az emberek, hogy mindegy, hogy ki, csak legyen, akkor az szokott lenni a válasz, hogy ez se egészséges dolog, mert hát becsülje már többre az ember magát és a párját annál, hogy beérje bárkivel. De ha meg nem éri be bárkivel, akkor nem kap meg senkit, és kezdődik elölről az egész... Harmadrészt ha mégis belemegy az ember egy olyan kapcsolatba, amiben a párja a legkevesebb vonzalmat se kelti benne, annak mégis mi értelme? Hogy fogják egyáltalán megölelni egymást, hogy fognak puszit adni egymásnak? A szexről most ne is beszéljünk, az valószínűleg legendák szintjén lenne ismert.

Egy mai párkapcsolatban egy férfi feleannyit sem kap, mint amennyit neki teljesítenie kell a nőnek való megfelelésért. Sem testileg, sem lelkileg. Nincs háború, katonai kiképzés és fizikai munkák helyett irodákban ücsörgünk, a nők nem képesek ezekre a férfiakra úgy felnézni, megadni nekik azt a fajta tiszteletet és szeretetet, amire szükségünk lenne.

A média és marketing soha nem látott mértékben árasztja a csillagokat is lehozó Adonisokat, akik mellett egy LÉTEZŐ férfi elbújhat.. és bizony 80%-os többségben kik fogékonyak a média mocskára? A nők.

Egyoldalú feladatává vált a mai férfinak párkapcsolatra szert tenni és fenntartania azt. Erre vagy van kapacitása, vagy nincs, de ha van is, akkor is erősen meggondolja, hogy megéri-e. Bizony egyre számottevőbb arányban azon a véleményen vagyunk, hogy nem éri meg. Mivel egyre általánosabb az egyedülálló férfi, egyre kisebb a társadalmi nyomás is, hogy párt szerezzünk.

Ez nem a nők hibája, sajnos ilyenné válik a világ - vagy legalábbis Európa.

Értéktelenek vagyunk a nők szemében.

27F

Nem állítom, hogy nincsenek, de az biztos, hogy nem én kellek nekik.

Nekem nincs értelme próbálkoznom, esélyem sincs.

28F

Az lehet hogy sok értékes nő létezik, sőt tudom is de azok 90% a foglalt, vagy ha nem is tuti nem én kellek neki mert vagy az a bűnöm hogy nem szeretek szórakozóhelyekre eljárni mert utálom a tömeget, vagy mert éppen túl rendes vagyok. Az is szinte bűnnek számít ha nem vagyok egy társaság közepe ember, vagy ha éppen túl normális vagyok. Van egy két olyan ismerősöm aki nálam jóval kövérebb, sokkal bunkóbb stílusa van, egy csepp tiszteletet nem ad a nőknek mégis utána szaladnak, ráadásul pénze sincs. Nekem egyszerűen elegem lett hogy 25 évesen egyszer sem tudtam becsajozni pedig tényleg próbálkoztam, lehet hogy félénk vagyok és nagyon nehezen tudok lépni az ismerkedés felé, de ha mégis lépek és beparázok mert a sok csalódás végett már ez jön ki belőlem akkor szinte már emberszámba sem vesznek. Ha esetleg valakivel mégis jóba leszek akkor egy ideig elvagyunk, de sokszor mindig úgy érzem hogy csak amolyan pótlék vagyok ha épp nincs senki akkor én jó vagyok. Egy lány is csak azzal játszott velem még régen hogy féltékennyé tegyen egy másik férfit, vagy ha épp unta magát akkor eszébe jutottam. Ha segítség kellett akkor ugrottam, ha nekem lett volna szükségem rá akkor már ment a hülye duma hogy most nem ér rá stb...

Sokszor a lelkem kiteszem hogy kedvébe járhassak akivel épp ismerkedek aztán a nagy semmit kapom vissza. Őszintén megmondom én már totál elkeseredtem. Pár éve voltam hasonlóan amikor valaki összekapart a földről és adott nekem reményt de abból szintén csak a semmi lett, most meg megint itt vagyok, totál lelki roncs vagyok, már csinálok mindent hogy lekössem magam, mert sok más bajom is van, és voltam olyan helyzetekbe az elmúlt 2-3 évbe amikor idegeskedtem bizonyos dolgok miatt, igaz hogy akkor a barátaim mellettem álltak és kaptam lelki támaszt. Sokszor ha egy nővel ismerkedek és én adok neki lelki támaszt akkor a szívem lelkem kiteszem hogy feldobjam a hangulatát, amikor esetleg nekem lenne szükségem hasonlóra akkor szinte semmit nem kapok vissza. Ígértek már nekem fűt fát, de semmi nem lett belőle. Nagyon sok embertől hallom, megolvasom hogy aki 25 éves koráig nem volt nővel, és semmi párkapcsolata nem jött össze akkor utána nem is fog neki. Ez a tüske nagyon bennem van, de már érzem hogy így is marad a dolog örökké egy magányos farkas leszek, maximum maradnak az alkalmi ismerkedős pár hétig tartó beszélgetések és ennyi.

kedves kérdező, nagyra értékelem hogy biztatsz minket, de sajnos ez elég nehéz, már egy csepp reményt sem kapok arra hogy lássam miért nem szabad feladni. Azért ebbe is bele lehet fáradni, ami vigasztal hogy sokan mások járnak hasonló cipőbe mint én, csak akkor is elkeserít a dolog hogy vagy nagy macsó bunkó szemétládának kell legyünk ami nem is önmagunkra utal, vagy adjuk fel végleg.

Én nem akarom végleg feladni, tudom hogy még van bőven időm, csak már kezdek beleunni ebbe sajnos.

Arról nem is beszélve hogy a 20-25 közti nők már anyukák főleg egyedülállóak, és én meg egyszerűen képtelen lennék egy gyerekes anyukával összejönni, én ezt valamilyen szinten kihasználásnak tartom amolyan pót apát keres a gyerekének dolognak, persze tudom hogy van kivétel, de akkor is én így látom hogy egy gyerekes fiatal nővel nem okos ötlet összejönni. Ez valamiért bennem van, pedig voltam már olyan helyzetben hogy ezen változtattam volna szívem szerint de nem tudtam.

Mert én is olyan elcseszett vagyok, hogy a személyiség számít, az emberi értékek, a tisztesség, meg hasonlók, és nem a látszat a legfontosabb, a rongyrázás, a hangoskodás meg a domináns mellveregetés. Ja, meg az se segít a dolgon, hogy enyhénszólva sem nézek ki jól, így folyamatosan azt éreztetik mindenhol, hogy emiatt másodrendű állampolgár vagyok, amin az elcseszett személyiségem is csak ront.

Mondjuk azért csak el kéne azon gondolkodni már, hogy ha mégis a jóindulatú, klasszikus emberi értékeket tartjuk fontosnak, akkor miért van mégis ennyi teljese normálisan próbálkozó, megnyilvánuló srác ilyen genny módon ignorálva, elutasítva, kiközösítve? Miért lehet az, hogy az annyi "nincs egy normális férfi"-rinyálás közepette az állítólag keresett normális férfiak a lelkibetegség szélére vannak sodorva? És nem, nem azért mert valójában szemétládák belülről, akik megérdemlik, amit kapnak, hiába próbáltok ezzel mentegetőzni, ez nem igaz! Nyilván van olyan is (néhányat névről is ismerünk itt), de a kulcs az egész helyzetben az, hogy nem mind! És ahogy látom, egyre több az amúgy normális srác, akik még az állítólagos normális lányok által is le vannak ejtve. Aztán utána meg megy a csodálkozás, hogy miért adjuk fel?

25/F

22

Ne legy butuuuus. Az, hogy a kulvilagnak feszit valaki es az utcan olelgeti meg nem bir a.masik nelkul wc re sem elmenni, az nem boldog. Az szorongo. Amikor a face en kell bizonygatni, hogy valaki boldog, es a.kulvilag tudtara kell folyamatosan hozni es bizonygatni, az nem boldog. Te ezt ne irigyeld a szorongo, gyenge jellemu embereket.

Amugy.

Ezt a magas pasikat kedvelik dolgokat felejtsetek mar el.

191 vagyok, vekony es a budos eletbe nem jott vagy kezdemenyezett egy no...soha.

@28

Jó. Tegyük fel, hogy csak a külvilágnak mutogatja magát. De most akkor mondjam azt, hogy ő legalább tudja, milyen érzés a csók? A szex? Hogy legalább megszokásból ott van vele valaki, aki segíti a bajban, aki meghallgatja, ha le van törve?

Igen, nekem szex helyett van kezem; anyámék segítenek a bajban; az interneten meghallgatnak, ha le vagyok törve (vagyis inkább leírom a nagyvilágnak, és cserébe a leoltást kapom, hogy ne rinyáljak). És ez vajon helyettesít egy párt? Ha "igen" lenne rá a válasz, akkor nem lennék most itt, hanem örülnék, hogy a kezemmel milyen élvezetes, hogy anyámék mennyire jó fejek, meg hogy az interneten az emberek mennyire barátságosak. Vagyis a harmadikra nem lenne szükségem se.

+1

Amúgy erre a magasságos témára én se vagyok különösebben ráizgulva, mert én is hülyeségnek tartom. Az viszont tény, hogy nagyobb esélye van az embernek 191 centivel, mint 172-vel. Nyilván semmit nem garantál, 100% nem lesz hirtelen a valószínűség, de mondjuk egy 1.1-es szorzóval lehetne számolni, ha lehetne számolni az esélyt egy párkapcsolatra.