Válni, vagy nem válni?

Nem válni

A férjemmel mi is eljutottunk az általad vázolt "lakótárs-szindrómáig", otthon mindent (tényleg szó szerint mindent) én csináltam, elmaradt a szex is, én persze eleinte vergődtem, pont mint te, próbáltam beszélni vele, de nem volt rá hajlandó, megfenyegettem, hogy elhagyom, de nulla reakció, hiába főztem a kedvenceit, hiába illegettem magam új ruhákban, szexis fehérneműkben-semmi... Egy idő után én is feladtam, nem próbáltam beszélgetni vele ezekről, nem kértem, hogy segítsen bármiben, nemhogy elcsábítani nem akartam, de ha véletlenül akkor jött be a hálóba, amikor épp öltöztem, mindig magam elé rántottam valamit és rákiabáltam, hogy most ne jöjjön be. (ezt azelőtt soha nem csináltam, de ugye a férjem láthat ruha nélkül, a lakótársam nem) Összesen két év telt el így, ebből az utolsó 8-10 hónapban hagytam szó nélkül mindent, lélekben felkészültem, hogy ennek vége, csak nem meri kimondani. Aztán kezdte megváltoztatni a viselkedését, eleinte csak néha-néha segített otthon, nagyritkán bókolt, hogy csinos vagyok, időnként odajött átölelni, egyre többször kereste a társaságomat, míg végül elkezdtünk újra házaspárként együtt élni, kezdetben csak ritkán, de újra szeretkeztünk, még nem mondható tökéletesnek, de mindenesetre roppant igéretes a helyzet. Látom rajta, hogy nagyon igyekszik, bár továbbra sem mondta el, hogy mi baja volt két évig, és azt sem, most miért fáradozik a kapcsolatunk romjait újjáépíteni... Tehát érdemben nem tudok tanácsot adni, mert én sem értem, hogy mindezt miért alakította így, de talán reményt adhat neked is ez az eset, hogy mindent rendbe lehet hozni, ha MINDKETTEN tesznek érte, de egyedül hiába próbálkozol bármivel, csak rontasz a helyzeten...

A válasz megírásának időpontja: 10-14 14:21-nek köszi a linket. Bocsi.